Szlovákia két tornán is jégre lép a hétvégén

 

A legjobbak Zsolnán játszanak, míg az U23-as csapat Innsbruckban szerepel.

A februári IIHF-szünet egyetlen négycsapatos tornáját Innbsruckban rendezik. A házigazda Ausztria mellett egy másik Szocsiban megfordult csapat, Szlovénia is jégre lép, valamint világbajnoki ellenfeleink közül Franciaország A válogatottja és Szlovákia B együttese küzd a tiroli eseményen.

Szlovákia első számú válogatottja Zsolnában rendez háromcsapatos tornát. Csütörtökön északi szomszédunk Fehéroroszországgal méri össze erejét, pénteken a fehéroroszok Svájccal meccselnek, míg szombaton Szlovákia és Svájc csap össze.

Koppenhágában rendhagyó EIHC-tornát rendeznek. Csütörtökön és pénteken Norvégia és Dél-Korea játszik egymás ellen 1-1 meccset, majd szombaton a házigazda Dánia a koreaiakkal, vasárnap pedig a norvégokkal csap össze.

Az Euro Hockey Tour keretein belül is rendhagyó kört tartanak. A teljes értékű finnországi Karjala Kupa és az oroszországi Channel One Cup után már nem rendeznek több négyes tornát, hanem páros meccseket tartanak. Csütörtökön és szombaton egyaránt Csehország?Oroszország és Svédország?Finnország mérkőzéseket játszanak.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum