Lengyelország?Észtország 6-2

   

Az első cserékben kiderült, melyik csapat az erősebb, húsz perc alatt el is dőlt a folytatásban igen alacsony színvonalú meccs.

A lengyelek a második percben vezetést szereztek, majd betelepedtek az észtek harmadába, és csak Sumikhin kapuson múlt, hogy nem fordult még korábban unalomba a találkozó. A 3-0-s első harmadban 25:5 volt a kapura lövések aránya, és ezt a fölényt a látottak is pontosan érzékeltették.

A szünet nem tett jót a meccsnek, a lengyelek leültek, emiatt az észtek előtt több lehetőség adódott, mint addig. Petrov szépített egy formás akció végén komoly lövéssel. Egyből utána még közelebb jöhettek volna az északiak, de a lengyel kapus is munkába állt, blokkolta a próbálkozást. Koluszék ezt követően két perc alatt visszavették a főnök szerepet, és máris 5-1 állt a táblán. Innentől kezdve unalomba fulladt a találkozó, egyik csapat sem erőltette a komolyabb hokit, várták a meccs végét.

Az utolsó harmadot lehozták 1-1-gyel a felek, a lengyelek így egy sima 6-2-es győzelemmel melegítettek a komolyabb folytatásra.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum