Tyler Dietrich: A döntés az én kezemben van

   

A MOL ligás Volán vezetőedzőjét a negyeddöntők elképzelhető újragondolásáról és az EBEL-esek esetleges lejátszásáról kérdeztük.

Csütörtöktől vasárnapig még az olimpiai selejtezők tartják lázban a hokidrukkereket, ám jövő héttől ? a Volán idei EBEL-álmainak szertefoszlása folytán is ? mindenki a MOL Liga rájátszására koncentrálhat. A negyeddöntőkben az alapszakasz-harmadik Fehérvár a Ferencvárossal találkozik.

Sokakat izgat a EBEL-kerethez tartozó válogatott játékosok helyzete, az a kérdés, hogy kapnak-e lehetőséget a MOL Ligában a formában maradás érdekében. Mint tudjuk, az eredetileg MOL-os Brance Orban mellett elvben még öten játszhatnak le meccsenként. Erről a nehéz helyzetről is beszélgettünk Tyler Dietrichhel, a Volán MOL-csapatának edzőjével, akivel egyébként kiváló alapszakasz-értékelő interjú jelent meg a csapat honlapján, érdemes átkattintani és azt is elolvasni.

Dietrich tanítványai néhány nap szünetet kaptak az alapszakasz szombati zárása után, és immár a rájátszás első körére készülnek. Azaz készülnének, ha tudnák, hogy mikor kell először pályára lépniük. Kiderült ugyanis, hogy többen kezdeményezték: mivel az erdélyiek kiesésével nincsenek nagy távolságok, a negyeddöntők ne két, hanem három nyert meccsig tartsanak.

“Nem tudjuk még, milyen lesz a playoff ? elemezte a helyzetet a Volán vezetőedzője. ? Ha a három nyert meccses verzió jön be, változhat az első találkozó dátuma, így nem tudjuk, mikorra készüljünk fel. Szerintem kicsit késő most átszervezni a rájátszást, ezt a kérdést a szezon előtt kellett volna eldönteni. Nekem mindegy, hogy 1, 3, 5 vagy 7 meccses a széria, de úgy gondolom, tényleg nem most kellene erről gondolkodni. A szövetség honlapján egész évben azt mutatta a sorsolás, hogy 2 nyert meccsig megy a párharc, jó lenne, ha a szabályok kőbe lennének vésve.”

AVSDAB

A fiatal magyarokból és kiváló légiósokból álló csapat kedden kezdte a felkészülést, és egyelőre még nincs döntés arról, hogy ki játszhat le az EBEL-csapatból.

“Az utolsó meccsünk után szünetet tartottunk, most tértünk vissza a jégre. Az edzések mellett sokat fogunk videózni is, fontos, hogy a srácok frissek maradjanak. Készülünk az első fordulóra, de még nem tudom, milyen kerettel. A döntés az én kezemben van, de természetesen egyeztetni fogok a menedzsmenttel is.”

A 31 éves kanadai szakember nem szeretné elsietni a döntést, átgondolja, ki lehet leginkább a csapat segítségére.

“Egy edző minden mérkőzésre a lehető legjobb összeállításban akarja pályára küldeni csapatát, mert ez adja a legjobb esélyt a győzelemre. Meg kell találnom, ki kivel tud jól együtt játszani. Az alapszakaszcsapatomba különböző elemeket kell beépítenem, és nem szeretném elrontani. Nem akarom megváltoztatni a Volán játékát. Bárki is kerül be a rotációba, biztos, hogy olyan lesz, aki a csapat identitásának megfelel.”

MACAVS

Fotó: Maneses István

A döntésre már nem kell sokat várni, de az EBEL-menetrend és a MOL Liga-negyeddöntő dátumai is nehezítik Tyler Dietrich helyzetét.

“Az EBEL-csapatnak még három meccse van hátra, ami fedi a mi negyeddöntőnket. Ez az EBEL befejezéséig összesen hat meccsnapot jelent összességében. Ráadásul amíg nem kapunk végleges információkat a Ferencváros elleni találkozók időpontjairól, addig tényleg nehezen tudunk tervezni.”

Dietrich szemei előtt mindig a következő meccs lebeg, és mint minden csapat, ők is a bajnoki címért küzdenek.

“Amint kiderül, mikor lesz a negyeddöntő első felvonása, azért fogunk dolgozni, hogy aznap győztesen távozhassunk a jégről. Meccsről meccsre akarunk készülni. Minden egyes találkozót meg akarunk nyerni, mindent el fogunk követni, hogy a legjobb esélyünk legyen a végső győzelemre is. Mindenkinek az a célja, hogy bajnok legyen.”

Az első felnőtt vezetőedzői idényét töltő Dietrich tudja, milyen szorult helyzetbe kerültek a válogatott Volán-játékosok, és mindent megtesz, hogy Magyarország sikeres lehessen a szentpétervári világbajnokságon.

“Tartom a kapcsolatot Rich Chernomazzal, próbálok alkalmazkodni a válogatott programjához, akár felnőtt, akár junior szinten. Megértem a nemzeti csapat helyzetét, különösen a közelmúltbeli sikerek miatt. Ugyanúgy fogok drukkolni nekik a vb-n, mint mindenki más ebben az országban. Mindent megteszek, amit a nemzeti csapat érdeke diktál, de a meccseket nekünk is meg kell nyernünk, olyan csapatot kell a pályára küldenem, amely a legnagyobb eséllyel szerezheti meg minden alkalommal a győzelmet.”

Tyler Dietrich MACAVS 20150930

Fotó: Mudra László

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum