Kilencet ütött a Kings

 

Ráadásul idegenben, a Boston otthonában. Idegenben gálázott a Florida is, Brodeurt ünnepelték New Jerseyben.

Ünnepséggel indult, de történelmi vereség lett a Bruins?Kings meccs vége. A találkozó előtt ugyanis azt a Milan Lucicot köszöntötték, akit nyolc szezon után tavaly cserélt el a Boston és azóta először lépett fel a TD Gardenben. A folytatásban azonban a Kings nem volt partner az ünnepségben és nagyon megtáncoltatta a medvéket. A Los Angeles 57 kapura lövésből kilencszer betalált, 15 játékosa szerzett pontot, közte Milan Lucic, aki egy-egy góllal és gólpasszal szomorította egykori csapatát.

lucic kings

A Los Angeles mellett a Florida sem aprózta el, amely hetet ütött Buffalóban. A Panthers erősen kezdett és háromgólos előnnyel mehetett az első szünetre, amit a második szünetre még eggyel megtoldott. A harmadik harmadot a Sabres nyerte, de ez már nem osztott, nem szorzott. Reilly Smith és Jussi Jokinen egyaránt három pontot szerzett.

Északi légiósai, Rickard Rakell és Frederik Andersen vezetésével győzött simán az Anaheim a Flyers otthonában. A vendégeknél a svéd center szerezte csapata első gólját, míg a dán hálóőr 28 lövést védett és csak nyolc percre volt a shutouttól.

Büntetők döntöttek Columbusban az Islanders javára. A 2-2-es eredménnyel zárult rendes játékidőben mindkét együttes egyszer-egyszer vezetett. A szétlövések a negyedik körben hoztak döntést, amikor Cal Clutterbuck betalált, Boone Jenner viszont nem.

A játéknap második szétlövést a Blues?Jets találkozó hozta. A második harmad elején volt egy gyors gólváltás, majd a 65. perc végéig a kapusoké volt a főszerep. A szétlövések során a negyedik körben Mark Scheifele lövése döntött a Winnpeg javára.

A szezont kilenc győzelemmel kezdő Montreal két és fél hónap után nyert zsinórban három meccset. A Canadiens a Tampa ellen folytatta sorozatát Ben Scrivens és Tomás Plekanec remek játékának köszönhetően. A Habs kapusa 37 lövést fogott, míg centere duplázott és egy gólt előkészített.

Győzelemmel ünnepelte a New Jersey Martin Brodeurt. Az Edmonton elleni mérkőzés előtt a legtöbb győzelmet és shutoutot felmutató kapus mezszámát visszavonultatták és felavatták hatalmas szobrát. A Devils végül szoros meccsen két emberelőnyös góljának köszönhetően győzött az Oilers ellen.

brodeur retired 1

Majdnem elszórakozta a sikert a Capitals Nashville-ben. A fővárosiak a harmadik harmad közepéig háromgólos előnyt építettek, de egy kétperces rövidzárlatnak köszönhetően egygólosra apadt az előnyük. A Predators mindent megtett az egyenlítésért az utolsó nyolc percben, de nem járt sikerrel, sőt Alekszandr Ovecskin egy üres kapus góllal bebiztosította a győzelmet.

A Minnesota hiába vezetett kétszer is a Dallas ellen hazai pályán, hosszabbítás után vereséget szenvedett. A Starst természetesen a Benn, Seguin páros húzta, mindkét játékos két-két gólpasszt szerzett. A győztes találat azonban nem az ő nevükhöz fűződik, hanem John Klingberghez, aki a ráadás felénél bombázott a Wild kapujába.

Saját csarnokában maradt gólképtelen a bajnok Chicago. A Hawkst Martin Jones, a San Jose kapusa nullázta le, 33 védéssel zárta a kirándulást a szeles városban. Jones mellett Joe Thornton játszott nagyot, aki egy-egy gólt és gólpasszt tett a közösbe.

A Vancouver kapusa, Jacob Markström volt a mérkőzés legjobbja Denverben az Avs?Canucks meccsen. A vendégek hálóőre 29 lövést védett és gólpasszt adott Bo Horvatnak, aki tizedik gólját szerezte a szezonban. A kanadai gárda négy nyeretlen mérkőzés után gyűjtött be ismét a pontokat.

A Calgary hazai jégen bizonyult jobbnak a Torontónál, ezzel egy hónap után nyert ismét két egymást követő mérkőzésen. A Flames az első és a második játékrészt is egyaránt 2-1-re nyerte, így a befejező húsz percre az is belefért, hogy a Leafs 13-3-ra nyerje a kapura lövéseket.

NHL, 2016. február 8.

Boston?Los Angeles 2-9
G.: Marchand, Randell ill. Carter, Gáborík, Andreoff, Doughty, King, Lewis, Lucic, Schenn, Brown

Buffalo?Florida 4-7
G.: Reinhart (2), Kane, Weber ill. Smith (2), Campbell, Jokinen, Petrovic, Pirri, Jágr

New Jersey?Edmonton 2-1
G.: Henrique, Boucher ill. Eberle

Philadelphia?Anaheim 1-4
G.: Simmonds ill. Rakell (2), Stewart, Cogliano

Columbus?NY Islanders 2-3
G.: Atkinson, Dubinsky ill. Strome, Lee

Montreal?Tampa Bay 4-2
G.: Plekanec (2), Gallagher, Smith-Pelly ill. Filppula, Hedman

St. Louis?Winnipeg 1-2
G.: Parayko ill. Little

Nashville?Washington 3-5
G.: Forsberg (2), Josi ill. Chimera, Wilson, Williams, Johansson, Ovecskin

Minnesota?Dallas 3-4
G.: Haula, Fontaine, Koivu ill. Goligoski, Demers, Eaves, Klingberg

Chicago?San Jose 0-2
G.: ? ill. Marleau ill. Thornton

Colorado?Vancouver 1-3
G.: Beauchemin ill. Bartkowski, Baertschi, Horvat

Calgary?Toronto 4-3
G.: Granlund, Backlund, Ferland, Hamilton ill. Holland, Leivo, Gardiner

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum