Korrekciókat javasolnak a MOL Liga-edzők az új szezonra

   

Kilenc csapat tíz trénere gyűlt össze múlt héten Majoross Gergely szervezésében, és minden lényeges témát átbeszéltek. Vannak előremutató ötleteik szép számmal.

Az edzők természetesen nem forradalomra készülnek, sokkal inkább a rendszer finomítása, a színvonal emelése, a közönség maradéktalan kiszolgálása a céljuk. A MAC Budapest vezetőedzőjétől az előzményekről megtudtuk, számtalanszor előfordult a szezonban, hogy mérkőzések előtt beszélgettek egymás között a ligát érintő kérdésekről, ezek a beszélgetések azonban véletlenszerűek voltak. Majoross arra jutott, hogy szerencsés lenne, ha sikerülne a fontos kérdésekben olyan közös álláspontot kialakítaniuk, ami szakmai szempontból javít a nívón és segít a fejlődésben. “Szerintem fontos, hogy a hokiban dolgozó, sok tapasztalattal rendelkező szakmai vezetők javaslatait megismerje a MOL Liga vezetése, és ezek figyelembe vételével alakítsa a jövőt” ? mondta erről.

Ezért kezdeményezte, hogy “az összes jelenlegi klub edzője üljön le egy asztalhoz, és mindenki hozza a problémáit, észrevételeit, és addig beszélgessünk, amíg nem találunk olyan megoldást, amiben mindannyian egyetértünk. Mindenki nyitott volt erre, és hamar össze is hoztuk az eszmecserét.” A konzultáción a Csíkszereda és a Debrecen kivételével minden klub képviseltette magát. A cikk elején említett tíz fő úgy jön össze, hogy több csapat részéről vezető- és másodedző is jelen volt.

“Négy órán át vettük sorra a napirendi pontokat, és mindenben sikerült konszenzusra jutni ? idézte fel Majoross. ? Nagyon jó volt látni, hogy mindenki hátra tudott lépni egyet, háttérbe szorította az egyéni, illetve a klubérdekeket, és képesek voltunk a nagy egészet nézni. Meghallgattuk egymás álláspontját, és minden kérdésben találtunk olyan megoldást, amely mindenki szerint hasznos lenne a jövő szempontjából. Tettük mindezt mindenféle feszültség nélkül.”

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László

Az eseményen összerakott anyag a 2016/17-es szezonra vonatkozó felvetéseket tartalmaz, amelyeket öt témakör szerint csoportosítottak. A versenykiírással kapcsolatban például egyebek mellett megállapították, hogy június végére végleges kiírást tartanának szükségesnek, rögzített, pénteki és vasárnapi meccsnapokkal ? plusz egy mozgó nappal a tévéközvetítések és az erdélyi túrák miatt ?, jobb eloszlással a hazai és idegenbeli találkozók között, valamint egyenlő pihenőidővel. Szerencsésnek tartanák azt is, ha a februári IIHF-szünet nem az alapszakasz és a rájátszás közé esne, és ha az átigazolási időszak vége és a playoff kezdete között több idő telne el. Javasolják még itt, hogy ha 9 vagy több csapat lesz a liga következő idényében, akkor 8-an jussanak rájátszásba, a negyeddöntők párosítása ellenfélválasztással alakuljon ki ? az első négy az elért alapszakasz-helyezés sorrendjében választ az 5-8. közül ?, és minden párharc négy nyert meccsig tartson az elejétől kezdve.

A liga csapatainak versenyképessége szempontjából az edzők helyesnek találnák egy pontrendszer bevezetését az EBEL tapasztalatainak felhasználásával. Azt a szabályozást, amelynek értelmében egyszerre legfeljebb hat légiós léphet jégre egy MOL Liga-csapatban, jónak tartják, ezt támogatná a pontrendszer is. Ugyanitt szabályoznák, hogy egy csapat egy szezonban hány transzferkártyát használhat, a konkrét javaslat: kilenc.

Kitértek a játékvezetés kérdéseire is, mondván, ezt a területet is mindenképpen fejleszteni kell. A továbblépés fontos módja lehetne, ha a liga alkalmazna egy semleges szakembert, akinek a feladata a játékvezetők segítése, képzése és számonkérése lenne. Szerencsésnek tartanák, ha ez a személy a fegyelmi bizottság munkáját is felügyelné és segítené.

A farmcsapatokra vonatkozó szabályok konkretizálása is indokolt a klubok szakmai irányítói szerint. Olyanformán, hogy legfeljebb 5 magyar jégkorongozó játszhatna le egyszerre, de a rájátszásban csak az szerepelhetne, aki az alapszakaszmeccsek legalább 40 százalékán részt vett. Ez utóbbi korlátozás az U23-as játékosokra nem vonatkozna. Az egyéb kérdések címszó alatti részben a legérdekesebb a sajtó és a szélesebb közönség ? ezen belül olvasóink ? számára az lehet, hogy az edzők javasolják: a mérkőzések után szervezzenek rendszeresen sajtótájékoztatót egy-egy edző és játékos részvételével.

Az elkészített anyagot elküldték a szövetség és a MOL Liga vezetőinek, akikkel később egyeztetnek a hogyan továbbról. “Ők is örömmel vették a törekvéseinket, és biztos vagyok benne, hogy sok ötletet tudnak majd használni akkor, amikor a bajnokság jövő évi szabályait fektetik le” ? összegezte várakozásait a Jégkorongblognak Majoross Gergely.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum