A Fradi ellen válhat alapszakasz-győztessé a Miskolc

   

Ehhez semmi mást nem kell tennie, mint egyetlen pontot elhozni a rájátszást hősies csatában kedden kivívó zöld-fehérek otthonából.

Hosszú hetek megfeszített tempójú és nagy nyomás alatt játszott mérkőzései után csütörtökön először korcsolyázhat ki a jégre felszabadultan a Ferencváros csapata. Kedden ugyanis a Csíkszereda ellenében kiharcolták a továbbjutást a rájátszásba, így a Miskolci elleni mérkőzésnek már nem maradt tétje. Rá is fér majd a csapatra a pihenő, hiszen a Fehérvár a mezőny egyik legtöbbet korcsolyázó csapata. A sebességet mindazonáltal már a Miskolc ellen is gyakorolhatják, amely azzal a céllal érkezik Pesterzsébetre, hogy legalább egy pontot begyűjtve megnyerje az alapszakaszt és ne hagyja, hogy az általa hat alkalommal is legyőzött MAC a végén kiénekelje a sajtot a szájából. Ennek az egy pontnak a megszerzésére két alkalma is lesz Jason Morgan vezetőedző tanítványainak, hiszen az alapszakasz utolsó játéknapján a Fehérvárt fogadják, de minden bizonnyal szeretnék mielőbb magukénak tudni a szezon egyik legfontosabb pontját.

Ebben nem lehet a csapat segítségére Jesse Dudas, aki hatmeccses eltiltást kapott a Csíkszereda elleni mérkőzésen elkövetett hátulról lökésért. Az eltiltás nem csak azért lehet kellemetlen a szakvezetés számára, mivel a szezon legfontosabb szakaszában egyik legjobbját lesz kénytelen több meccsen át nélkülözni, hanem mert csapat legnagyobb ellensége továbbra is a sok sérülés. A már említett Sportklub elleni találkozón például hiányzott Leppanen, a csapatkapitány Hajós Roland és az egyik legjobb magyar játékos, Somogyi Balázs is. Nagy kérdés, hogy közülük ki mikorra épülhet fel, nyilván a playoff előtt senki sem szeretné a rásérülést kockáztatni.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): Most, hogy kedden eldőlt, mi vagyunk a playoff résztvevői, mondhatnám azt, hogy ez a meccs nem olyan fontos számunkra mint az előzőek. A DVTK-nak viszont szüksége van egy pontra a hátralevő két mérkőzéséből, hogy biztos alapszakaszgyőztes legyen, így nem fogják félvállról venni a meccset. Nehéz mérkőzés lesz, egyszerű hokit kell játszanunk, megteszünk mindent a győzelemért.

Jason Morgan (vezetőedző, Miskolc): A holnapi mérkőzés nagyon fontos lesz számunkra, mivel egy pontra van szükségük arra, hogy bebiztosítsuk elsőségünket a tabellán és megszerezzük az ezzel járó hazai pálya előnyét a rájátszásra. Ugyanúgy készülünk a holnapi találkozóra, mint az összes többire, csakis egy célunk lehet: a győzelem. Örömteli hír, hogy kisebb kihagyás után néhány játékos visszatér a csapatba. Sajnos Dudas eltiltás miatt nem játszhat, de szerencsére velünk van Smith, aki segítségünkre lesz a kieső hátvédek pótlásakor. Jó mérkőzésre számítok a Ferencváros ellen, akik ráadásul megszerezték kedd este az utolsó playoffpozíciót. Egyértelműen az a célunk, hogy csütörtökön megnyerjük az alapszakaszt.

MISFTC

Fotó: Bán Olivér

Ferencváros–Miskolc 3-7

   

Megszerezte a Ferencváros ellen a győzelmet, ezzel pedig az alapszakasz-győzelmet és a vele járó Bíró László Vándordíjat a Miskolc.

Látszott, hogy a Ferencvárosnál minden kérdés eldőlt, Greg Lindqvist ugyanis szokatlan felállásban küldte jégre csapatát, például a védő Valecko és Suoraniemi is csatárt játszott ezúttal, és minden benevezett játékos komoly jégidőhöz jutott. Mindhárom harmadban jóval aktívabb volt a Miskolc, majd’ háromszor annyit lőtt kapura, mint ellenfele, a győzelem azonban mégis csak a harmadik harmadban vált számszerűleg is fölényessé. Mi több, az első harmadot meg sem tudta nyerni a címvédő, hiszen Dansereau korai góljára Luomala tudott viszonylag hamar válaszolni. A második harmadot egy, a harmadikat viszont három góllal nyerték a sárga-feketék, a mérkőzés legjobbja kétségkívül Jon Booras volt, aki három gólt és egy gólpasszt termelt, de beköszönt a zöldeknek a szezont még Pesterzsébeten kezdő Fekti Ádám is, aki hányatott szezonok után talán végre ismét magára talál majd Miskolcon. A Ferencvárosban a meccs felétől, 3-1-es állástól a fiatal Soós László védett, a meccs utolsó gólját emberhátrányban a Ferencváros érte el, Suoraniemi révén. A győzelemmel a Miskolc behozhatatlanul vezet a MAC előtt, és a rájátszás során végig pályaelőnyt élvezhet. A Ferencváros a 6. helyen végzett, a negyeddöntőben a Fehérvár ellen próbálhat a legjobb 4-be jutni, akkor már valószínűleg ismét a jól megszokott hadrendben.

4

Az volt a legfontosabb feladatunk, hogy ne sérüljön meg senki

   

Az FTC–Miskolc az óvatosság jegyében telt.

Greg Lindqvist (vezetőedző, Ferencváros): Minden rendelkezésre álló játékosunk kapott jégidőt ezen a mérkőzésen. Nagyon figyeltünk a sérülésekre és az eltiltásokra. Furcsa felállásban játszottunk, vége az alapszakasznak. Rövid pihenő következik, utána 100%-osan készülünk a Volán ellen.

Jason Morgan (vezetőedző, Miskolc): Ezzel a mai 3 ponttal sikerült megszereznünk az alapszakasz-győzelmet és a pályaelőnyt az elődöntőben. Büszke vagyok a játékosaimra, nem volt könnyű dolgunk, de végig uraltuk a játékot és elértük a célunkat, amiért ideje jöttünk, a győzelmet.

Vladimir Dubek (csatár, Ferencváros): Boldog vagyok, hogy sikerült odaérni a rájátszásra. Ma az volt a legfontosabb feladatunk, hogy ne sérüljön meg senki, ezt sikerült elérnünk. Gratulálok a DVTK Jegesmedvéknek az alapszakasz-győzelemhez.

Tóth Adrián (csatár, Miskolc): Nagyon örülök a győzelemnek és az alapszakaszsikernek. Fontos volt, hogy elkerüljük a sérüléseket. Még egy tét nélküli mérkőzésünk van a Fehérvár ellen szombaton, utána pihenünk kicsit és elkezdjük a felkészülést a rájátszásra.

Forrás: FTC és Miskolc

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 150 néző. Játékvezetők: Kincses, Németh, Mizsák, Muzsik.
Budai: 86,4% (Soós: 66,7%)
K
Gyenes: 75,0% (Adorján)
Lévai, Hietamaki, Dubek, Fliszár, Tendler
1
Gőz, Sagert, Galanisz, Somogyi, Booras
Suoraniemi, Pál, Manninen, Kiss G., Luomala
2
Smith, Clarke, Tóth, Dansereau, Cseter
Erdélyi, Üveges, Kovács, Komjáti, Papp
3
Vojtkó, Fekti, Pavuk, Láda, Miskolczi
Hüffner, Valecko
4
Popovics, Ritó
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Morgan Jason, Kontsas Jukka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:14 MIS Dansereau Cseter
1-1 07:46 FTC Luomala Suoraniemi Manninen
1-2 21:41 MIS Booras Clarke Tóth
1-3 27:34 MIS Tóth Cseter
2-3 37:31 FTC Dubek Valecko
2-4 40:58 MIS PP Booras Dansereau
2-5 50:15 MIS PP Somogyi Dansereau
2-6 52:43 MIS Fekti Booras
2-7 57:02 MIS Booras Somogyi Galanisz
3-7 59:07 FTC SH Suoraniemi Manninen
12 Kapura lövések száma 34
8 Kiállításpercek 6

Az FTC–Miskolc képes összefoglalója

   

Az FTC–Miskolc videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum