MAC-meccsek döntenek a negyedik helyről

   

Az UTE egy hárompontos győzelemmel megszerezheti a negyedik helyet és ezzel az első körös pályaelőnyt a fővárosiak otthonában. Eddig azonban ellenük ment a legkevésbé a szezonban.

Az utolsó két fordulóra is maradt nyitott kérdés a MOL Ligában, mégpedig az, hogy a rájátszás első körében a Debrecené vagy az Újpesté lesz-e a pályaelőny. A két csapat a dunaújvárosi szurkolóknak különösen kedves 69 ponttal áll a 4. és az 5. helyen. Mindkettejük számára egyetlen mérkőzés maradt, a Tüskecsarnokban vár rájuk a MAC, ahol még egyiküknek sem sikerült a pontszerzés sem. Az UTE annyival jobb helyzetben van, hogy a pontegyenlőség nekik kedvez, mivel az egymás elleni összevetésben ők állnak jobban. Egyszer tudott nyerni ellenük a Debrecen idegenben és egyszer hazai pályán, a többi négy alkalommal az UTE győzött, Debrecenben hosszabbítás és büntetők után, a Megyeri úton tükörsimán 9-2-re és 3-0-ra. A Debrecennek is van némi előnye a lilákkal szemben, hiszen ő csak szombaton játszik a fővárosiakkal, így már tudni fogja, hogy van-e esélye egyáltalán a negyedik hely megszerzésére, és ha igen, akkor pontosan hány pont kell ehhez.

Már ha a MAC ellen ez ténylegesen számítani fog valamit. Eddig ugyanis csak a Debrecennek, csak hazai pályán és csak a szezon elején volt esélye a fővárosi ligaújonccal szemben. A hajdúsági megyeszékhely csapata 5 pontot elhozott a lehetséges 15-ből, de mindkét győzelme a szezon első hónapjából való. Az UTE egyetlen pont megszerzésére volt képes Majoross Gergely csapatával szemben. Ráadásul a MAC hazai pályája a legerősebb a ligában. 22 meccsen 52 pontot hoztak el a megszerezhető 66-ból, ami közel 80%-os teljesítmény. Ebben ráadásul benne van az UTE ellen elvesztett egy pont arról a mérkőzésről, amelyet a csarnok elfoglaltsága miatt valójában Újpesten voltak kénytelenek lejátszani. Alaposan fel van tehát adva a lecke a két csapatnak, a negyedik helyért is kőkeményen meg kell majd küzdenie mindkettejüknek.

A találkozót élőben közvetíti a MOL Liga Tv.

Fotó: Mudra László (MAC)

MAC–UTE 6-3

   

A meccs feléig eldőlt a három pont sorsa, McDonald újabb mesterhármast ért el.

Mivel a Miskolc pontot szerzett a Ferencváros vendégeként, a MAC számára nem volt tétje a meccsnek, biztos alapszakasz-másodikként játszhatott. Az UTE a negyedik hely bebiztosításáért küzdhetett, de ennek eléréséhez az is elegendő lesz számára, ha a Debrecen sem szerez pontot a Tüskecsarnokban. A lila-fehéreknek nem volt esélyük, az első harmad második felében igen eredményes volt Majoross Gergely csapata, 3-0-val mentek pihenni a csapatok.

A 34. percben már 5-0 állt a táblán, a háromgólos légiós mellett Klempa, Terbócs és Pozsgai talált Pleszkán József kapujába.

A harmadik harmadra változott a játék képe, ezúttal a vendégek voltak eredményesek, de arra azért kevesen számítottak, hogy háromszor is mattolják Arany Gergelyt. Márpedig Pance, Kiss D. és Dömötör révén ez történt, időt is kellett kérni a túloldalon is. Az 5-3 már szoros eredmény, főleg nyolc perccel a vége előtt, ezért kellett a módosítás, és jött is a hazai oldalon. Három perccel később McDonald harmadik találatával eldőlt a mérkőzés, amely ismét csak nem hozott körömrágós izgalmakat és komolyabb színvonalat.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Nem sikerült mindent úgy megvalósítani, ahogy azt szerettük volna. Nagy előnyt adtunk le, ami azonban szerencsénkre nem bosszulta meg magát. Sokkal jobban kell majd játszanunk a rájátszásban hatvan percen keresztül, ha meg szeretnénk valósítani a kitűzött céljainkat.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Egész egyszerűen nem korcsolyáztunk eleget az első harmadban, ami sajnos az ellenfél góljaiban meg is mutatkozott. A meccs vége felé részben az eredmény hatására megváltozott a játék képe a mi javunkra, de a pontszerzés ma nagyon távol állt tőlünk.

Az interjúk forrása: nso.hu

Erste Liga, Tüskecsarnok, 390 néző. Játékvezetők: Haszonits, Halassy, Soós, Kókai.
Arany: 90,9% (Bálizs)
K
Pleszkán: 86,0% (Szabó)
Olson, Tokaji, Saarenpaa, Hayes, Szappanos
1
Lindgren, Kiss D., Feil, Nemes, Virág
Pozsgai, Stipsicz, Klempa, Nagy K., McDonald
2
Huba, Garbacz, Bushbacher, Pance, Hodos
Nagy P., Mestyán, Roczanov, Tóth R., Terbócs
3
Dósa, Hegyi, Dömötör, Pichler, Turbucz
Silló, Herner, Schmál, Németh A., Egyed R.
4
Pados, Csányi, Gröschl, Gágyor, Kiss Á.
Majoross Gergely, Svasznek Bence
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:20 MÚB Klempa Nagy K. Pozsgai
2-0 18:08 MÚB Pozsgai Klempa Stipsicz
3-0 19:42 MÚB PP McDonald Klempa Hayes
4-0 27:21 MÚB Terbócs Nagy P. Roczanov
5-0 33:43 MÚB McDonald Klempa Stipsicz
5-1 41:13 UTE Pance Gröschl Garbacz
5-2 50:20 UTE SH Kiss D. Pance Bushbacher
5-3 51:53 UTE Dömötör Kiss D. Pichler
6-3 55:00 MÚB McDonald Klempa Nagy K.
43 Kapura lövések száma 33
32 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum