Az UTE a Brassó ellen visszakapaszkodhat a negyedik helyre

   

Az utóbbi időben nem ment a csapatnak Mihály Árpádék ellen, az utóbbi két meccsen mindössze egyetlen pont jutott a liláknak, több botlás már nem fér bele.

Amíg a Ferencváros és a Csíkszereda azért csatázik, hogy melyikük legyen a Fehérvár ellenfele a playoffban, addig egy hellyel előrébb a Debrecen és az UTE versenyfutásának tétje az, hogy az egymás elleni párharcban melyik csapaté legyen a pályaelőny a rájátszás első körében. Fordulóról fordulóra változik a helyzet, a keddi játéknap előtt a debrecenieké az előny, két ponttal előzik a lilákat. De az UTE hajrája könnyebbnek ígérkezik, mindkét csapat játszik a MAC otthonában, de míg kedden a Debrecen Fehérvárra utazik, addig az UTE a Brassót fogadja. A Debrecen mellett szól ugyanakkor, hogy ő játszik utoljára a Tüskecsarnokban.

De ne szaladjunk ennyire előre, az UTE kedden azt a Brassót fogadja, amely szeretne méltóképpen búcsúzni a MOL Ligától. Hétfőn izgalmak nélküli 4-1-es vereséget szenvedtek a MAC-tól, a Megyeri út után pedig Fehérvárra látogatnak. E három csapat közül egyértelműen az UTE ellen van legnagyobb esélyük a pontszerzésre, az utóbbi időben sok borsot törtek Szilassy Zoltán csapata orra alá. Alig két hete oda-vissza nyertek ugyanis ellenük, Brassóban hosszabbítás után, Újpesten rendes játékidőben. Ez utóbbi mérkőzés után Szilassy Zoltán vezetőedző a sok kihagyott helyzetre panaszkodott, és bár két gólnál többet az azóta lejátszott három meccs egyikén sem sikerült szerezni, játékban sokat javult a csapat a Miskolc, a MAC és a Fradi ellen.

UTEBRA

Fotó: Rózsa Zoltán

UTE–Brassó 5-2

   

Az újpestiek magabiztos játékkal legyőzték a brassóiakat, ezzel újabb lépést tettek a negyeddöntőbeli pályaelőny felé.

A mérkőzést az UTE kezdte jobban, a lila-fehérek 13:5-re nyerték az első harmad kapura lövési mutatóját, ahol két gólt is szereztek. A 7. percben Turbucz, 10 perccel később Hegyi Ádám talált be Tőke kapujába. A második játékrészben is az UTE lőtt többet, ellenben gólokban felzárkózott a Brassó, hazai részről Hegyi talált be, míg a vendégeknél Mihály Árpád duplázott. A záró húsz perc elején Pichler visszaállította a kétgólos különbséget. A 47. percben Feil Arnold és Bíró Mátyás összeverekedtek. A mérkőzés vége előtt 22 másodperccel Pance beállította az 5-2-es végeredményt. Az újpestiek jelenleg 69 pontosak, az utolsó alapszakaszbeli mérkőzésükön a MAC-hoz látogatnak csütörtökön.

Erste Liga, Megyeri út, 252 néző. Játékvezetők: Kincses, Mayer, Bedő, Kis-király.
Pleszkán: 88,9% (Szabó)
K
Tőke: 90,0% (Béres)
Lindgren, Kiss D., Feil, Mihálik, Virág T.
1
Mihály, Nagy, Molnár, Bíró G., Márton
Huba, Garbacz, Nemes, Bushbacher, Pance
2
Mátyás, Piszarenko, Balázs, Tranca, Bíró M.
Dósa, Hegyi, Dömötör, Pichler, Turbucz
3
Popa, Bíró O., Fodor, Petres, Péter
Pados, Csányi, Gröschl, Gágyor, Kiss Á.
4
Balla, Anton A., Fetés R., Fetés N.
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Keresztes Ottó
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:48 UTE Turbucz Dömötör Pichler
2-0 16:25 UTE Hegyi Gröschl Bushbacher
2-1 23:32 BRA Mihály Molnár Márton
3-1 25:12 UTE PP Hegyi Gröschl Huba
3-2 34:38 BRA Mihály Fodor Petres
4-2 41:18 UTE Pichler Turbucz Dömötör
5-2 59:38 UTE Pance Gröschl Kiss D.
50 Kapura lövések száma 18
29 Kiállításpercek 35

Az UTE–Brassó galériája

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum