Idei utolsó magyarországi túráját kezdi a Brassó

   

Hétfőn azzal a MAC-cal játszanak tévés meccset, aki szombaton rájátszás-hangulatú mérkőzésen kapott ki a Miskolctól.

A Brassónak három meccse maradt a MOL Ligából, ezt három nap alatt játsszák le. Ennek során a MAC-nál kezdenek, majd a Megyeri úton folytatják és Fehérváron fejezik be a MOL Liga alapszakaszát. A csapat a múlt hét végét feladni volt kénytelen, hazai pályán 14-1-re kapott ki a DAB-tól és 11-4-re a Fehérvártól. Még ezek a meccsek is szolgáltak pozitívummal, ahogyan Lee Gilbert és Tyler Dietrich is kiemelte meccs utáni nyilatkozatában, a brassói utánpótlás komoly erényeket csillogtatott meg. A Fehérvár ellen ez olyannyira jól sikerült, hogy a Vasile, Gajdó, Chitac hármas, amelynek legidősebb tagja is 1998-as születésű, összesen 7 pontot szerzett, Vasile mesterhármasig jutott. Kovács László a mérkőzés után elmondta, sajnálják, hogy az utolsó hazai meccsükön nem a legerősebb felállásban tudták elbúcsúztatni a MOL Ligát a szurkolók előtt, egyben ígéretet tett arra, hogy Magyarországra a legerősebb kerettel érkeznek.

Erre eddig egyszer került sor még a szezon elején, akkor – két szenzációs kapusteljesítmény mellett – 2-1-re nyert a MAC, aki már akkor is kétszer annyit lőtt kapura. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor sikerült közel kerülnie ellenfeléhez a Brassónak, és hétfőn sem várható más. A MAC szombaton hatodik mérkőzését is elveszítette a Miskolccal szemben, amivel feltehetően eldőlt, hogy második helyen zárják az alapszakaszt. Nekik is három meccsük maradt, a Brassó után játszanak az UTE-val és a Debrecennel. Hátrányuk a Miskolccal szemben immáron 5 pont, de az egymás elleni eredmények miatt hat pontot kell hozniuk rajta, amihez óriási szerencsére is szükségük van, bár a rájátszásért küzdő HSC és FTC egyike sem ígérkezik könnyű ellenfélnek Hajósék számára, a Fehérvár pedig mindig nagy kedvvel játszik a Népkertben.

Összességében a Brassó a szép búcsú, a MAC az alapszakasz-elsőség megszerzésére megmaradt minimális esély megtartásának céljával lép jégre. Emellett fontos lehet a Miskolcon mutatott rájátszás-közeli forma további élesítése is Majoross Gergely szakvezető számára.

brasso-mac-1-6-23-of-64

MAC–Brassó 4-1

   

Egy átlagos tét nélküli edzőmeccsnél többet adott a hétfői esti tévés MOL Liga-mérkőzés.

Na nem sokkal, a kraft hiányzott a játékból, márpedig anélkül a hoki nem az igazi. Ráadásul túl gyorsan eldőlt a meccs, ismét. A 8. percben már 2-0 volt a hazaiak javára, nehéz volt elképzelni, hogy ez a Brassó hármat lő a Tüskecsarnokban. 3-0 után egyet azért vágott, a juniorkorú Mátyás Zsolt révén. A MAC-ban Hayes duplázott és Németh Attila is betalált.

A folytatásban Tőke Zoltán volt a mezőny legjobbja, a Brassó fiatal kapusa hatalmas védéseivel tartotta az eredményt, már csak egyet kapott, amikor egyedül maradt McDonalddal, igaz, az első kísérletet még akkor is hárította. A szokottnál jóval kevesebben voltak kíváncsiak a meccsre, ami a várakozásnak megfelelően nem is érdemelt többet.

Az látszott a Brassón, hogy sok minden megvan ebben a csapatban is ahhoz, hogy eredményesebb legyen, de ez egy eltékozolt MOL Liga-szezon volt számukra. A MAC-nak csak matematikai esélye maradt az alapszakasz-elsőségre, két meccsel a vége előtt öt pont a Miskolccal szembeni hátránya.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 230 néző. Játékvezetők: Kincses, Sós, Kis-király, Pálkövi.
Bálizs: 97,4% (Arany)
K
Tőke: 93,2% (Béres)
Stipsicz, Tokaji, Klempa, McDonald, Hayes
1
Mihály, Nagy Cs., Molnár, Virág, Márton
Quinn, Pozsgai, Nagy K., Terbócs, Szappanos
2
Mátyás, Bíró G., Balázs, Tranca, Bíró M.
Nagy P., Mestyán, Roczanov, Tóth R., Egyed
3
Popa, Bíró O., Fodor, Petres, Péter
Silló, Herner, Schmál, Németh A., Németh Á.
4
Balla, Anton A., Fetés R., Fetés N.
Majoross Gergely, Svasznek Bence
E
Keresztes Ottó, Pysarenko Evgenii
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:58 MÚB PP Hayes Roczanov McDonald
2-0 07:29 MÚB Németh A. Tokaji Hayes
3-0 18:04 MÚB Hayes Klempa
3-1 19:39 BRA PP Mátyás Fodor Péter
4-1 24:11 MÚB McDonald Klempa Hayes
59 Kapura lövések száma 38
42 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum