Az alapszakaszdöntő utolsó felvonása következik

   

A MAC még nyeretlen a Miskolc ellen, ha nem szakítja meg rossz sorozatát, az az alapszakasz-elsőségbe kerülhet.

A tabellát a Miskolc vezeti 107 ponttal, a MAC a második 103-mal. A két csapat legutóbbi találkozója előtt a Miskolc jó párat botlott, így az akkor felépített előny elolvadt. Most egészen más a helyzet, hiszen az elmúlt 11 napban két meccsen hat pontot hoztak Hajósék, míg a MAC pontot hullajtott Újpesten, így a borsodiak előnye már négy pont. A szombati rangadó után mindkét csapatnak három meccse lesz hátra, a Miskolc fogadja a Csíkszeredát és a Fehérvárt, valamint utazik a Fradihoz, míg a MAC hazai pályán fogadja a Brassót, az UTE-t és a Debrecent. Ha tehát szombaton nem nyer a MAC, akkor aligha lesz esélye arra, hogy hátrányát ezeken a meccseken ledolgozza. Ha viszont nyer, akkor újra nyílttá válhat a küzdelem.

MISMAC plakat

A két csapat korábban kétszer mérkőzött Miskolcon, mindkétszer 4-3-ra nyertek a hazaiak, hosszabbításban. Nyilvánvalóan fontos lenne a csapat számára élni az egyetlen megmaradt eséllyel, még ha Majoross Gergely vezetőedző igyekszik is levenni a terhet a csapat válláról. A vezetőedző többször nyilatkozta, hogy elsősorban az előttük álló feladatra koncentrálnak, igyekeznek nem túlgörcsölni az alapszakasz-győzelem jelentőségét. Ahhoz, hogy szombaton sikeresek legyenek a címvédő otthonában, elsősorban a védekezést kell rendbe rakni. A legutóbbi két meccsen 11 gólt kapott a Miskolctól a csapat, a kiállításpercek 53-20-ra alakultak. Ha nem sikerül javítani a védekezés hatékonyságán és a fegyelmezettségen, akkor aligha lehet esélye a győzelemre.

MISMAC
Fotó: Bán Olivér

Jó hír, hogy visszatér a csapatba a Miskolc ellen végleges kiállítást, majd kétmeccses eltiltást kapó Nagy Krisztián, akinek a második sor centereként kulcsszerepe lehet Saarenpaa és Terbócs között. A Miskolc is kiheverni látszik a sérüléshullámot. Emellett Fekti Ádám leigazolása is a várakozásokon felüli eredménnyel járt, az utóbbi négy meccsen négy pontot szerzett. Gyenes kapuba állítása is nyerőnek bizonyult, négy meccsen védett eddig a szezonban a miskolci nevelésű hálóőr, 129 lövésből 122-szer védett, ami 94,6%-os teljesítmény. A Miskolc egyik erőssége a MAC-cal szemben éppen az, hogy az erősebb játékoskeretből adódóan többen képesek egy-egy meccsen fellépni és extra teljesítménnyel meccseket eldönteni.

A mérkőzés előtt a miskolci csapat honlapja nyilatkozatcsokorral kedveskedett a szurkolóknak, Jason Morgan vezetőedző, Hajós Roland csapatkapitány és Kalvin Sagert hátvéd mondta el gondolatait a MAC-ról és az előttük álló mérkőzésről.

Miskolc–MAC 1-0

   

Az alapszakaszdöntő utolsó felvonása a kapusok remeklését hozta, mindösszesen 1 találat született, az is a hosszabbításban. A MAC továbbra is nyeretlen a Jegesmedvék ellen. A Miskolc előnye 5 pont 3 fordulóval a vége előtt.

Szinte eseménytelenül telt a mérkőzés rendes játékideje. A kapusok remek napot fogtak ki, Gyenes 25, míg Bálizs 30 védést mutatott be. A találkozó sokáig barátságos mederben folyt, egyedül az első harmad végén osztottak ki büntetést a játékvezetők, amikor is hazai részről Tóth Adrián 2+2, a vendégektől Nagy Krisztián 2 perces kiállítást kapott. A záró játékrész második felében már nem maradtak kihasználatlanul a büntetőpadok, az 54. percben aztán Clarke-ra fejre irányuló támadásért 2+10 perces büntetést szabtak. A hátrányt kibekkelte a Miskolc, majd Quinn kiállításával emberelőnybe került, Jason Morgan időt kért, nem született gól. A hosszabbítás 51 másodperc alatt véget ért, Sagert passzát Booras váltotta gólra. Gyenes Dávid 25 védéssel ért el shutoutot. A Miskolc 1-0-ra nyert, szezonbeli 6. MAC elleni mérkőzésén is győztesen hagyta el a jeget. A Jegesmedvék mindegyik hazai meccse hosszabbításban dőlt el a fővárosi kék-fehérek ellen. Az alapszakaszból 3 forduló van hátra a két csapat számára, a Miskolc előnye 5 pont.

Ez a Miskolc–MAC jót tett a csapatoknak és a ligának

   

Mindkét edző rájátszásmeccset látott szombaton.

Jason Morgan (vezetőedző, Miskolc): Ez egy rájátszás stílusú mérkőzés volt, mindkét csapat nagyon jól dolgozott. Mind a két kapus nagyon jól védett. Egy mozdulat döntött: Sagert gyönyörű passzt adott Boorasnak a végén, utóbbi pedig a kaput megkerülve szép gólt lőtt, ezzel eldöntötte a találkozót. Bárki nyerhetett volna ma.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC Budapest): Olyan mérkőzést játszottunk, amely jót tett a csapatoknak és a ligának is. Sajnálom, hogy nem nyertük meg a rájátszáshoz hasonló hangulatú találkozót.

Bálizs Bence (kapus, MAC Budapest): Nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani a DVTK Jegesmedvék ellen, mindig várom ezeket az izgalmas mérkőzéseket, mivel ezeknek komoly sportértékük van. Jó érzés mindig Miskolcra jönni, mert nagyon jó hangulatot teremtenek a szurkolók ebben a csarnokban és ez minden játékost motivál.

Forrás: Miskolci Jegesmedvék

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1920 néző. Játékvezetők: Haszonits, Halassy, Soltész, Kormos.
Gyenes: 100% (Adorján)
K
Bálizs: 96,9% (Zaka)
Sagert, Dudas, Somogyi, Miskolczi, Booras
1
Olson, Tokaji, Klempa, McDonald, Hayes
Gőz, Clarke, Tóth A., Dansereau, Cseter
2
Quinn, Pozsgai, Nagy K., Terbócs, Szappanos
Leppanen, Vojtkó, Galanisz, Pavuk, Láda
3
Stipsicz, Mestyán, Roczanov, Tóth R., Egyed
Popovics, Ritó, Fekti
4
Nagy P., Schmál, Németh A., Németh Á.
Morgan Jason, Kontsas Jukka
E
Majoross Gergely, Svasznek Bence
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 60:51 MIS Booras Sagert
31 Kapura lövések száma 25
16 Kiállításpercek 34

A Miskolc–MAC galériája

 

A Miskolc–MAC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum