A Brassó szezonja borzalmas, de volt már sokkal rosszabb is

   

A megszerzett pontok és a kapott gólok mentén vizsgáltuk az eddigi MOL Liga-szezonokat.

A Brassó ebben a szezonban az ismert okok ? két bajnokság párhuzamosan, amelyek nemigen térnek ki egymás elől ? és saját menedzsmentdöntése ? nem igazolnak légióst, csak hazaival játsszák végig a szezont ? miatt nagyon nehéz helyzetbe került. Ennek sok vereség és egy szezonon át tartó vergődés lett az eredménye.Egy-két bravúr mellett a biztos vereséget határozzák meg Mihály Árpádék szezonját. Miközben nevezetten kívül számos olyan játékosuk van, aki MOL Liga-szinten komoly értéknek számít. A Bíró testvérek, Fodor Csanád, Molnár Zsolt, Petres Tivadar, Tranca Dániel, Virág Csanád és Zsók Levente szinte bármelyik csapatban szívesen látott kerettag lenne. A 44 meccsből mégis csak 6-on sikerült a rendes játékidőben győzelmet aratniuk.

MISBRA

Fotó: Bán Olivér

A csapatok és a szurkolók mégsem elsősorban emiatt néznek ferde szemmel a brassói együttesre, hanem a kiszámíthatatlanság miatt. Az a csapat, amelyik nyerni tud a Megyeri úton, hogyan kaphat ki odahaza bárkitől is 13 góllal, gondolják. A felvetés jogos, a választ azonban mindenki tudja, a nagycsapat tagjai mellett a fiatalokat is sokat kell játszatniuk, gyakran egy nap két meccsük is van. Ez nincs így jól, ezt mindenki tudja, de már a szezon kezdete előtt kódolva volt a lehetőség. Többször írtuk, ez az éves sok szempontból átmeneti, legyünk türelemmel. Mások iránt is azzal voltunk, mindenki kivárta, míg a Miskolc, az Alba Volán és az UTE nem a nemzetközi bajnokság kerékkötőjeként, hanem masszívan jó teljesítményt nyújtó tagjaként van jelen. Remélni lehet, hogy a Brassó számára is adott ez az út, amely ráadásképpen továbbra is a MOL Ligában kanyarog.

Már csak azért is, mert a Brassó a liga 2008 óta íródó történelmének egyik legjobb utolsó helyezettje lesz. Bár négy mérkőzés még hátravan, megkockáztathatjuk, minden nehézség ellenére minden szempontból elmarad a liga eddigi leggyengébb produkcióitól. A tabella végén záró csapatok közül nála többet csak a HSC Csíkszereda szerzett tavaly, amikor is hajszállal maradt a 20% alatt, már ami a megszerzett pontok arányát jelenti a megszerezhető pontokhoz viszonyítva. A Brassó minden bizonnyal 18-19% környékén zár majd. Ez az adattartomány a korábbi években 3 és 14% közötti volt. Az UTE volt a leggyengébb, a fiatalítás évében mindössze egy meccset tudott megnyerni.

A meccsekre vetített ötgólos kapott átlag felette teljesítmény nagyon rossz, kár érte azért is, mert elrontotta az utóbbi évek kedvező tendenciáit. Az EBEL-ben idén szénné lőtt Olimpija is csak 4 körülivel áll. Sajnos a Brassó több feladott meccsén is tíz felett kapott. Ezek sokat rontanak az összképen, kár azért, hogy az utóbbi évek javuló tendenciája megfordult. Mégis azt mutatja a táblázatunk, hogy az évek többségében ennél magasabb átlagot produkált a leggyengébb csapat a MOL Ligában, mint idén a Brassó.

Az alábbi táblázatban nemcsak azokat a csapatokat soroltuk fel, akik szezononként a leggyengébb mutatóval zártak a MOL Liga alapszakaszában, hanem azokat is, akik 5 gól feletti átlaggal.

Kapott gólok átlagai a MOL Ligában:

Szezon Csapat Kapott gól Meccs Átlag
2008/09 Alba Volán 194 36 5,39
2008/09 Miskolc 193 36 5,36
2009/10 Brassó 134 24 5,58
2010/11 UTE 272 32 8,50
2010/11 Steaua 161 32 5,03
2011/12 UTE 214 35 6,11
2012/13 UTE 238 48 4,96
2013/14 UTE 241 48 5,02
2014/15 HSC Csíkszereda 182 42 4,33
2015/16 Brassó 234 44 5,32

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum