Folytatódik az üldözés a rájátszásért

   

A Debrecen a 4. helyért csatázik, de még ki is eshet a rájátszásból, a Fradi számára pedig továbbra is a rájátszás a tét.

Nem nagyon lehetne szorosabb állást elképzelni az alapszakasz végére annál, mint ahogy a MOL Liga áll három fordulóval a vége előtt. Vasárnap egyetlen mérkőzést rendeznek, melyen az ötödik helyen álló Debrecen fogadja a hatodik helyezett Ferencvárost. Előbbinek 65 pontja van, utóbbinak 59. De extrém esetben még az is előfordulhat, hogy a maradék három mérkőzés után három csapat is 65 ponttal áll majd. Ehhez semmi más nem kell, mint hogy a DHK rendes játékidőben kikapjon a Fraditól, a Fehérvártól és a MAC-tól, a Sportklub rendes játékidőben nyerjen a Miskolc, a Fradi és a DAB ellen, az FTC pedig csak a Szeredától kapjon ki, a Debrecen és a Miskolc ellen rendes játékidőben győzzön. Ha jól számoltunk, akkor ebben az esetben a Csíkszereda és a Fradi jutna a rájátszásba. Noha annak valószínűsége, hogy a hét mérkőzés mindegyike így alakuljon elég csekély, az erdélyi csapat ötödik helye igazi meglepetés lenne és alaposan átrajzolná továbbiakat.

De nézzünk ennél reálisabb forgatókönyveket! Jelen állás szerint még egy hely kiadó a rájátszásból, amelyért a Fradi és a Csíkszereda küzd meg. A két csapat február másodikán mérkőzik egymással, addig a Fradi a Debrecenben, a Sportklub Miskolcon igyekszik növelni, illetve csökkenteni a két csapat között jelenleg meglévő hárompontos különbséget. A Debrecen – bár matematikailag még ki is eshet – mindössze két pontra van a negyedik helyen álló UTE csapatától, ennek elérése egyben a pályaelőnyt jelentené számára a rájátszás első körében. A debreceniek meg is tesznek mindent annak érdekében, hogy ezt a hátrányt ledolgozzák, két új játékost igazoltak a héten, a Kontinentális Kupa-győzelemmel rendelkező 24 éves csatárt, Pavel Korszakovot, valamint a DAB kiváló hátvédjét, Tyimur Raszulovot.

A csapat hárommeccses nyerő szériában van, győztek a Fradi, a Fehérvár és a Brassó ellen is, bár több mint egy hete nem játszottak mérkőzést. A Fradinak is fontos lenne a győzelem, hiszen a Szereda ellen mérkőzésen kívül csak előrébb rangsorolt csapatokkal játszik, míg a Sportklub Dunaújvárosban is játszik még, ami ha könnyű nem is, de könnyebb lesz, mint például a Miskolc ellen játszani. Jelenleg a Fradinál az előny, de ha nem akarja egyetlen mérkőzésre bízni a rájátszásba kerülést, akkor minden lehetőséget meg kell ragadnia a pontszerzésre. Ilyen körülmények között a szokottnál is kisebb jelentősége van, de a rend kedvéért elmondjuk, hogy a Debrecennek eddig jól megy a Fradi ellen, az előző öt mérkőzésen 9 pontot szereztek, míg ellenfelük csak hatot. Az is igaz ugyanakkor, hogy négyszer egyetlen gól döntött csupán, egyszer-egyszer nyert mindkét csapat hazai pályán és idegenben. Ami a hazaiak számára biztató lehet, hogy éppen a legutóbbi meccsükön, nem egészen két hete alakult ki a legnagyobb különbségű Debrecen-győzelem, amikor Berta, Dancsfalvi és Saluga vezérletével 5-2-re nyertek Pesterzsébeten.

DHKFTC

Fotó: Molnár Dénes

Debrecen–FTC 4-1

   

A DHK a rájátszás ötödik csapata. A hazaiak fokozatosan kerültek ellenfelük fölé, a Ferencvárosnak a játékosállománya és az ereje is fogytán volt a végére.

A Ferencváros tartalékosan érkezett Debrecenbe, különböző okok miatt nem állt Greg Lindqvist rendelkezésére Tendler, Horváth D., Schellin, Valecko és Zalavári. Ráadásul a meccs felénél Rafaj Attila is kidőlt, Kovács Bronson végleges fegyelmit érő térdelése nyomán.

Az első harmad a Ferencvárosé volt, a DHK visszafogottan kezdett, megérdemelten vezetett a szünetben Hietamaki révén 1-0-ra a zöld-fehér csapat.  A középső húsz percben két hiba két hazai gólt eredményezett, mindkettőt a Könczei, Hári, Kaszkov sor szerezte, az orosz csatár volt a befejező. Rafaj kiesett, és döntőnek bizonyult, hogy 1-1-nél az ötperces előnyt nem tudta kihasználni a Ferencváros.

Fegyelmezetlen és egyre fáradó csapat benyomását keltette a három sor alá csökkent állományú Fradi, a Debrecen pedig egyre magabiztosabban jégkorongozott, ahogy haladtunk előre az időben. Budai nagy formában védett, ezért nem dőlt el még hamarabb a meccs. A kérdések Medvegyev kék vonalas lövésével zárultak le, az 50. percben előnyből lett 3-1 az állás. Az FTC mindent megpróbált, négy perccel a vége előtt lehozta a kapusát, de nem volt elég éles elől, pedig lett volna lehetőség a gólszerzésre. Saluga pedig kihasználta a lehetőséget, 4-1 lett így a vége.

Az FTC-t így vesztett pontok tekintetében beérte a Csíkszereda, óriási meccs vár e két csapatra kedden, amelyen a tét az utolsó rájátszáshely megszerzése lesz.

A harmadik harmadra elveszítettük két alapemberünket

 

.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): Nagyon nehéz mérkőzést vívtunk. Mindkét csapatnak nagyon kellett a pont, de a Ferencvárosnak még inkább, mint nekünk. Az első harmad nagyon kemény volt, mindkét csapat győzelemre játszott. Döntőnek bizonyult, hogy a második játékrészben volt két ziccerünk, amelyeket sikerült kihasználni. Az egész csapat mindent megtett a győzelemért, a játékosaim 100%-on teljesítettek.

Szakács Ferenc (edző, Ferencváros): Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk, ráadásul sérültjeink, hiányzóink vannak, emiatt fel kellett forgatni a sorokat. Az elején sikerült egy nagyon jó harmadot játszani, a másodikban gyermeteg módon odaadtunk két korongot az ellenfélnek, ezt pedig a Debrecen ellen nem engedhetjük meg magunknak. A harmadik harmadra elveszítettük két alapemberünket, futottunk az eredmény után, közben kaptunk egy emberhátrányos és egy üres kapus gólt. Gratulálok a debrecenieknek.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 500 néző. Játékvezetők: Haszonits, Halassy, Pálkövi, Soltész.
Vay: 97,6% (Dorogi)
K
Budai: 87,5% (Ágoston)
Raszulov, Medvegyev, Saluga, Piatak, Trosin
1
Hüffner, Hietamaki, Dubek, Fliszár, Rafaj
Hetényi, Kovács B., Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
2
Suoraniemi, Lévai, Manninen, Kiss, Luomala
Wéber, Hári, Könczei, Kaszkov
3
Erdélyi, Pál, Farkas, Kovács V. L., Papp
Vincze, Izsák
4
Üveges, Komjáti
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:24 FTC Hietamaki Rafaj Kovács V. L.
1-1 24:22 DHK Kaszkov Hári Könczei
2-1 37:27 DHK Kaszkov Hári Könczei
3-1 49:43 DHK PP Medvegyev Hári Kaszkov
4-1 57:47 DHK EN Saluga Piatak Medvegyev
33 Kapura lövések száma 41
39 Kiállításpercek 38

A Debrecen–FTC képes összefoglalója

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum