A szezon eddigi legfontosabb derbije következik

   

Az utóbbi három meccsen annyi kapuvasat lőttünk, amivel egy MÉH-telepet is meg lehetne tölteni, mondja az UTE vezetőedzője. Csapata számára a negyedik hely, a Ferencvárosnak a rájátszás bebiztosítása a tét.

A két csapat egymást követi a tabellán, az UTE az ötödik 63 ponttal, a Fradi a hatodik 59 egységgel. Az állás roppant szoros, a Ferencváros a Csíkszereda elől menekül, akitől hat pont választja el, az UTE számára még a negyedik hely is elérhető, hiszen a Debrecen előnye mindössze két pont velük szemben. A liláknak három meccse maradt az alapszakaszból, péntek után fogadják még a Brassót és utaznak a MAC-hoz, ami még akkor is könnyebb sorsolás, mint a Fradié, ha tudjuk, egy héttel ezelőtt kellemetlen vereséget szenvedtek Piszarenkóéktól. A Ferencváros a Megyeri út után Debrecenbe utazik, majd hazai pályán fogadja a Csíkszeredát és a Miskolcot.

Az elmúlt hetek brassói kudarcait leszámítva, amikor is két mérkőzésen mindössze egyetlen pontra voltak képesek a ligautolsóval szemben, az UTE jó formában várja a találkozót, szoros meccset játszottak a Miskolccal és a MAC-cal is, utóbbitól pontot is sikerült szerezni. A Fradi a karácsonyi szünet környékén nagy menetelésbe kezdett, december 22. és január 9. között hét meccséből hatot megnyert, 18 pontot írva fel a táblára, csak a Miskolc ellen nem tudtak nyerni. A lendület azonban két héttel ezelőtt megtört, sorozatban háromszor kikaptak. A rájátszástól elbúcsúzó DAB ellen találtak vissza a győzelem útjára, majd egy számszakilag és lélektanilag egyaránt fontos mérkőzést nyertek a Csíkszeredával szemben.

FTCUTE

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A két csapat eddig öt alkalommal mérkőzött egymással a szezonban és az összesített mérleg nagyon szoros. Mindkét csapat 16 gólt szerzett ezeken, a pontokon 8-7 arányban osztoztak, az UTE vitte el a többet. Ezeket a találkozókat közelebbről szemügyre véve három dolog tűnik fel. Egyrészt a hazai pálya nem lehet leküzdhetetlen akadályt, hiszen csak kétszer nyertek a vendéglátók, az UTE-nak ez ráadásul csak hosszabbításban sikerült. Másodszor, a Fradi általában jobban kezdi a meccseket, az első harmadokat 10-4-re nyerte, míg az UTE a végén erős, a záró periódusok összesített gólaránya 7-2 a javukra, míg a középső játékrészek kiegyenlítettek. Harmadrészt mindkét csapatnál bőven akad tartalék az emberelőnyös játék tekintetében. Az egymás ellen jégen eltöltött 306 perc alatt egyetlenegyszer találtak be a speciális egységek, azt az UTE szerezte, míg létszámhátrányban mindkét csapat egy-egy gólt szerzett.

Mindez ki is jelölheti a szakvezetések számára a legfontosabb megoldandó feladatokat: a Fradinak a végére, az UTE-nak az elejére kell ügyelnie, az emberelőnyöket pedig sokkal hatékonyabban kell megjátszani. Ezt persze leírni könnyű, annak megtalálása, hogy miképpen érhető ez el a pályán, már sokkal nagyobb fejtörést okozhat. Amelyik csapatnak jobban sikerül, az két-három nagyon fontos ponttal lesz gazdagabb. Az UTE-ban Szilassy Zoltán vezetőedző egyelőre nem tudott a lehetséges sorösszetételről beszámolni, mivel sok a sérült a csapatnál. Csanyi Karol három hete nem játszik, Gröschl Tamást egy blokkolás során találta bokán egy kemény korong, Sila sem áll rendelkezésre, mellettük pedig sok az apróbb betegség. A keretről és a sorokról így csak közvetlenül a meccs előtt születik döntés.

A mérkőzés este hat órakor kezdődik, a MOL Liga TV az alábbi linken közvetíti azt, a műsor 17:45-kor kezdődik egy felvezetővel.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Kemény meccs előtt állunk, a Fradi a rájátszásért, mi a pályaelőnyünkért hajtunk. Továbbra is sok a sérültünk, de az utóbbi időben olyan játékot mutatott a csapat, amire határozottan lehet építeni. Az utolsó 5 harmadunkkal elégedett volt, pedig vereség esetén nem szoktam dicsérni a csapatot. De a két éllovas ellen komoly erényeket mutattunk fel. Az emberelőnyös játékot sokat kell gyakorolni, de ennek a játékelemnek van olyan része, ami nem vagy csak nehezen elsajátítható, ráadásul a derbi feszült pillanataiban még több pontatlanság csúszhat be. Bár az utóbbi időben ezen a téren is fejlődést érzékelek a csapatnál. Ezzel együtt a legfontosabb továbbra is a betonbiztos védekezés, úgy érzem, ezen a téren fejlődtünk legtöbbet ebben a szezonban. Az utóbbi három meccsen annyi kapuvasat lőttünk, amivel egy MÉH-telepet is meg lehetne tölteni, remélem, hogy a mai napon ezek egy része is befelé pattan majd és eggyel több gólt lövünk, mint ellenfelünk. Hogy ez előnyből vagy egyenlő létszám mellett történik, az számomra most másodlagos.

Greg Lindqvist (vezetőedző, Ferencváros): A csütörtök esti csíkszeredai győzelem még kiélezettebbé tette a rájátszásért folyó küzdelmet. Az utlsó négy mérkőzés dönti el a 6. hely sorsát, amelyből az első következik most, az örök rivális ellen. Nagyon pontosan és jól kell játszanunk az UTE ellen, mind koronggal, mind korong nélkül. Ügyelnünk kell a védekezésünkre, és az adódó lehetőségeket ki kell használnunk. Mindent meg fogunk tenni ma este a győzelemért, nem csak azért, mert szükségünk van a 3 bajnoki pontra, hanem azért is mert ez egy derbi, egy UTE–FTC, ahol győzni mindig egy nagyszerű érzés.

UTE–FTC 2-1

   

Az idei legjobb derbit láthatta a szépszámú Megyeri úti közönség. A lila-fehérek megérdemelten nyertek, éppen ennyivel voltak jobbak a zöldeknél.

Jó iramban indult a mérkőzés, az utóbbi meccsek alapján némi meglepetésre a párharcokat az UTE játékosai nyerték, hajszállal, de szinte mindenben jobbak voltak. Ráadásul ez az előny folyamatosan nőtt, komoly erény, hogy végig feszes tudott maradni a lilák játéka az első harmadban. A 16. percben a szerencse is kellett ahhoz, hogy Kiss Ákos lövése elmenjen Ágoston Olivér lepkése mellett. 1-0-ra vezetett a hazai csapat. Nem billent fel a pálya, de az UTE jobban rá tudta erőltetni akaratát ellenfelére. Az FTC előtt is adódott helyzet, de megszolgált volt az egygólos előny.

A második harmad első cseréi is a liláké voltak, de Luomala zsenijét mutatta az első érdemi jelenet, a kaput megkerülve húzta be a hosszú oldalon fonákkal Pleszkán mamutja előtt a kapuba. A 23. percben máris 1-1 állt a táblán. Nagyon jó iramú meccset látott a megszokottnál tömöttebb lelátó. A jó hangulatú hokieste egy újabb gyönyörű egyéni akció eredményeként gazdagodott emlékezetes élménnyel. Virág Tamás keresztbe koszorúzott a támadóharmadon, majd fonákkal közelről védhetetlenül felvarrta. A 29. percben 2-1-re állt a meccs. A folytatásban is élesebb volt az UTE, ebben a harmadban nem forgott veszélyben a vezetése.

A harmadik harmad elején Mihalik okozott kisebb sérülést Hüffnernek magas bottal, de a Ferencváros mind a négy perc emberelőnyt kihasználatlanul hagyta. Pleszkán óriási védései is kellettek ehhez, és a mázlifaktor sem támogatta meg a zöld-fehéreket. Döbbenetes, de néhány perc után újra 2+2 percet kapott a lila-fehérek szlovák csatárja magas botért. Ez nem volt tiszta négy perc fór, mert Hietamaki is kiállt, de a lényeg a lényeg, nem esett újabb gól. Amikor újra 5 az 5 elleni játék alakult ki, láthatóvá vált, hogy a két csapat között egyértelmű a fizikai különbség, ekkor már határozottan uralta a terepet az UTE. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a Ferencváros ebben az időszakban jobbára két sorral játszott, az idő múlásával és az eredmény változatlanságával lemerültek az akkumulátorok.

Az UTE nagy győzelmet aratott a két kiválóan küzdő csapat meccsén, és ezzel a Miskolc, a MAC és a Fehérvár után negyedikként biztosította helyét a rájátszásban. A Ferencvárosnak még sokat kell dolgoznia ezért.

UTEFTC

Fotó: Rózsa Zoltán

Playoffhangulatú meccs volt

 

Szilassy elégedetten, Lindqvist csalódottan nyilatkozott az örökrangadó után.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Playoffhangulatú meccs volt: jól korcsolyáztunk, nagyon jó volt a védőmunkánk, csodálatos kapusteljesítménnyel megfűszerezve. Igaz, hogy csak egy góllal nyertünk, de végig nagy fölényben játszottunk. A harmadik harmadban két buta négyperces kiállítás miatt sajnos nem tudott rendes játék kialakulni, de értékelendő, hogy ezt a nyolc percet sikerrel kivédekeztük. Dolgozunk tovább a pályaelőnyért.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): Az első harmadban jobb volt az Újpest, a harmadik harmadban viszont hiába domináltunk, nem tudtuk gólra váltani az emberelőnyös lehetőségeinket. Pedig sejthető volt, hogy a speciális játék döntő lesz ezen a mérkőzésen… Hatvan percig küzdöttünk, megvoltak a helyzeteink, három-négy góllal is többet szerezhettünk volna, de nem sikerült, megesik az ilyesmi a hokiban.

Forrás: nso.hu

Erste Liga, Megyeri út, 617 néző. Játékvezetők: Halassy, Haszonits, Muzsik, Bedő.
Pleszkán: 96,2% (Szabó)
K
Ágoston: 95,1% (Budai)
Lindgren, Kiss D., Feil, Mihálik, Virág
1
Hüffner, Hietamaki, Dubek, Tendler, Rafaj
Huba, Garbacz, Nemes, Pance, Bushbacher
2
Suoraniemi, Valecko, Manninen, Fliszár, Luomala
Dósa, Hegyi, Dömötör, Pichler, Turbucz
3
Zalavári, Erdélyi, Kovács, Kiss G., Papp
Pados, Csányi, Gröschl, Gágyor, Kiss Á.
4
Pál, Üveges, Farkas, Komjáti
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:24 UTE Kiss Á. Lindgren Virág
1-1 22:12 FTC Luomala Manninen Fliszár
2-1 28:08 UTE Virág Csányi Dósa
41 Kapura lövések száma 26
20 Kiállításpercek 24

Az UTE–FTC galériája

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum