

Bombaformában a Washington
Egymás után kilencedik mérkőzését is megnyerte a fővárosi csapat.
A Rangers az utolsó harmadot 3-0-ra nyerte Tampában, ezzel 5-2-re a mérkőzést és így nyolc idegenbeli elvesztett találkozó után gyűjtötte be ismét a pontokat a Gardenen kívül. A Rangers még egy rossz sorozat végére is pontot tett, először győzte le a Bolts kapusát, Ben Bishopot, aki az ezt megelőző nyolc meccsét kivétel nélkül megnyerte a Rangers ellen.
Egymás után kilencedik mérkőzését nyerte meg a Washington és ezzel továbbra is őrzi az első helyét az NHL-tabella élén. A Buffalo hiába vezetett kétszer is az amerikai fővárosban, a befejező húsz percben nem bírta a nyomást, a Capitals négy gólt rámolt be, amiből Ovecskin kettőt vállalt magára.
A Capitals és a Rangers mellett a Sharks is az utolsó harmadban nyújtott remek játékával tartotta otthon a pontokat a Philadelphia ellen. A Flyers még megszerezte a vezetést a befejező etapban, de a San Jose három góllal válaszolt, amiből Joe Pavelski kettőt vállalt magára.
Mike Cammalleri és Cory Schneider vezetésével győzött a Devils az Ottawa csarnokában. A New Jersey centere két gólt szerzett az első harmadban, míg a kapus 36 védéssel ért el shutoutot. A Devils a győzelemmel feljött a keleti nyolcadik helyre, éppen az Ottawat megelőzve.
A játéknap egyetlen szétlövését a Penguins?Leafs mérkőzést hozta, ahol végül a vendégek örülhettek a plusz pontnak. A Toronto kétszer szerzett vezetést, a Pittsburgh kétszer egalizált, de a rávezetések során P.A. Parenteau góljára már nem tudott válaszolni.
A játéknaphoz kapcsolodó hír, hogy az NHL három meccsre eltiltotta Brad Marchandot, a Boston csatárát, aki így nem lehet ott a Montreal elleni Winter Classic-mérkőzésen.
NHL, 2015. december 30.
Pittsburgh?Toronto 3-2 (videó)
G.: Kunitz, Crosby ill. Phaneuf, Gardiner
Washington?Buffalo 5-2 (videó)
G.: Ovecskin (2), Williams, Johansson, Burakovsky ill. Gionta, Girgensons
Ottawa?New Jersey 0-3 (videó)
G.: ? ill. Cammalleri (2), Stempniak
Tampa Bay?NY Rangers 2-5 (videó)
G.: Marchessault, Stralman ill. Boyle, Zuccarello, Moore, Stalberg, Nash
San Jose?Philadelphia 4-2 (videó)
G.: Pavelski (2), Thornton, Burns ill. Giroux, Couturier
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Új név kerül a Stanley Kupára
- 4-6 hónapos kihagyás vár Patrick Kane-re
- A Washington kinevezte, a Nashville kirúgta edzőjét
- Hatgólos sikerrel jutott Stanley Kupa-döntőbe a Vegas
- Kiharcolta a hatodik meccset a Dallas
- Nem tudott söpörni a Vegas
- A Florida egy 59:55-nél lőtt góllal söpörte ki a Carolinát
- A Vegas kisöpörheti a Dallast
- Bobrovszkij jelentette a különbséget