Marchand hárommeccses eltiltást kapott

 

A Boston csatára így kihagyja a január elsejei Winter Classicot.

Az eset még kedden, az Ottawa Senators elleni meccsen történt, amikor Brad Marchand letámadás közben ütközött az ellenfél hátvédjével, Mark Borowieckivel. A helyszínen a játékvezetők nem látták szabálytalannak a megmozdulást, a fegyelmi bizottság azonban a rendelkezésre álló videófelvételek alapján másként döntött.

Az esetnél figyelembe vették, hogy Borowieckinél nem volt korong, így nem lehetett szabályosan leütközni. Az ütközés nem csak elkésett volt, de annak során Marchand válla egyértelműen túl mélyre ment, veszélyeztetve ellenfele testi épségét. Marchand emellett bármit megtehetett volna annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést. Súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy Marchand visszaesőnek számít, ugyanakkor az eset nem járt sérüléssel.

A döntés értelmében Marchand a következő három meccset kihagyja, így a január elsejei Winter Classicot is a Habs ellen. A sors iróniája, hogy január 9-én, éppen a Sens és Borowiecki ellen léphet jégre legközelebb. Az eset és a döntés részletes indoklása az alábbi videón tekinthető meg.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum