Újabb erős ellenfél, újabb hatpontos meccs

   

Újabb hatpontos mérkőzés vár a Fehérvárra, amely körül lassan elfogy a levegő a felsőházért folytatott harcban. Hektikus időszak áll a csapat mögött, győzelmek és vereségek váltogatták egymást meglehetős sűrűségben. A két ünnep közötti hazai meccsdömpingnek a Vienna Capitals fellépése az utolsó eleme, ezt követően már csak az új évben lépnek pályára Sikorcinék.

A vendégcsapatot évek óta mindenki az élmezőnybe várja, a Salzburg mellett vitathatatlanul a liga másik leggazdagabb klubjáról van szó, amely például CHL-alapítóként fix hellyel is rendelkezik a hoki BL-ben. Az idei szezonjuk azonban csak közepesnek, saját mércéjükkel mérve inkább rossznak mondható, hiszen egyelőre csak a hetedikek, három pont lemaradással a hatodik helyezettől. Mindkét csapatnak égető szüksége van tehát a pontokra, egymás közvetlen vetélytársai, és sorsuk most már mások teljesítményétől is függ. Különösen igaz ez a Fehérvárra, amelyik jelenleg a legrosszabb kártyákat tartja kézben a felsőházi helyekért folytatott csatában.

AVSVIC

Sajnos a Salzburg elleni meccs egészen máshogy alakult, mint azt remélhettük. Egyik nap a listavezetőt verte a Fehérvár három góllal, majd két napra rá a második helyezettől kapott ki hattal. Ha a formában nem is, de az eredményt tekintve mindenképpen nagyon szélsőségesen teljestett a csapat. Számunkra most az lenne a legfontosabb, hogy folytatódjon az elmúlt 5 forduló hullámvasutazása, ebben az esetben ugyanis most győzelemnek kell következnie a Vienna Capitals ellen. Ebben az idnyben az eddigi három meccs mindegyike egygólos győzelmeket hozott, ezekből egy bécsi meccset nyert a Fehérvár. Legutóbb nem egész két hete találkoztak a felek a Raktár utcában, akkor borzasztó fehérvári kezdést követően a bécsiek végül 3-2-re nyertek. Remélhetőleg az a mérkőzés komoly tanulságokkal szolgált a fehérvári játékosok számára, és szerdán az első pillanattól az utolsóig maximális koncentrációt és erőbedobást látunk tőlük. Hiába nincs jó formában ugyanis a Vienna, ezek nélkül esély sincs a győzelemre.

“Nem hiszem, hogy a Salzburg elleni eredmény tükrözte a meccs képét – mondta Rob Pallin. – A védőik is nagyon sokat segítettek a támadásokban, így kaptunk 5 gólt is. Amit tanultunk a meccsből, az az, hogy sokkal nagyobb támogatást kell adjunk a kapusoknak, hogy a legerősebb csapatok ellen sikeresek lehessünk. A Vienna elleni meccs egészen másmilyen lesz. Az ellenfél rendkívül erős felépítésű játékosokkal rendelkezik, sokat és szívesen ütközik. Minden egyes játékosnak felkészültnek kell lennie, bele kell állnia a csatába az elejétől fogva. 6 pontos meccset játszunk, nagyon fontos lenne a győzelem.”

“Fokozódik a nyomás – mondta lakonikus nyilatkozatában Jim Boni, a bécsiek mestere. – A játékosoknak meg kell tudniuk birkózni ezzel.”

Fehérvár–Vienna Capitals 1-2

   

A magyar EBEL-csapat hiába lőtt többet kapura, Lawson remek napot fogott ki a bécsiek kapujában.

A mérkőzést a Vienna Capitals kezdte aktívabban, Hetényi Zoltán állta a sarat a fehérvári kapuban. Az 5. percben Nagy Gergő 10 perces fegyelmi büntetést kapott, mert odaszúrt ellenfele kezére, 53 másodperccel később pedig Manavian ült ki gáncsolásért. Az emberelőnyt megnyomták a bécsiek, a Fehérvár remekül védekezett. A kiegészülés után 1 perccel fordult a kocka, kék-fehér emberelőny következett, ahol nem sikerült érdemben felállni. Az 5 az 5 elleni játék során viszont veszélyesen játszott a Fehérvár, Milam csak szabálytalanul tudott megállítani egy hazai játékost. A második előnyben már jobban járt a korong a fehérvári botokon, hiába, nem született gól. A harmad végén is a Fehérvár vezetett több támadást, 10 másodperccel a vége előtt Bois szabálytalankodott.

A második harmadot áthúzódó emberelőnyben kezdte a Fehérvár, nem történt érdemi esemény. A folytatásban kiegyenlített játék folyt, a 27. percben gyors gólváltás történt. Előbb Nödl lőtt a bedobókörről Hetényi kapujába, 27 másodperccel később pedig Bodo lövését Hasek-mozdulattal próbálta védeni Lawson, nem jött össze, egyenlített a Fehérvár. A 31. percben Fischer odaütött Hetényinek, ezt Manavian nehezményezte, a két játékos összemérte erejét, jutalmuk 5-5 perces büntetés volt. Másfél perccel később Sárpátki távozott a büntetőpadra, nyomtak az osztrákok, jól védekeztek a fehérváriak. A 35. percben pedig 44 másodperc eltéréssel két bécsi játékos is büntetést kapott. A Volán felállt 5 a 3 ellen, jól járatta a korongot, de veszélyes lövésig nem jutott. A játékrész utolsó percében a Capitals kihasznált egy védelmi hibát, Bois lőtt passza üresen találta Gamache-t, aki beleért a pakkba, Hetényi tehetetlen volt, így 2-1-es bécsi vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A záró játékrész a fehérvári egyenlítés reményében telt. A harmad elején Bois és Nagy Gergő 1 perces eltéréssel kapott büntetést, a csapatok jól védekeztek a hátrányaikban. Az 50. perc végén Connolly botja felcsúszott az egyik osztrák játékos arcáig, vérző sebet okozott, a 2+2 perces emberhátrányt kibekkelte a Fehérvár. A végjátékban kétszer is emberelőnyben játszhatott a Volán, nyomott, eredménytelenül, Lawson hihetetlen bravúrokat mutatott be. A végén Hetényi lekorcsolyázott, hiába, nem született meg a várt hosszabbítást érő találat. A Fehérvár 2-1-es vereséget szenvedett, a felsőház egyre távolabbi álomnak tűnik, 9 pont a lemaradás 7 fordulóval az alapszakasz vége előtt.

Akik tavaly eredményesek voltak, idén nem azok

 

Ez egy frusztráló, nehéz év. Amikor két percen át kétszer is kettős emberelőnyben vagy, gólt kell lőni. Az én feladatom a keretben levő játékosok edzése, a keret összeállítása a menedzsment hatásköre. 

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Számos olyan mérkőzésünk volt idén, és ez is közéjük tartozik, amikor nem találtuk meg a győzelemhez vezető utat. Két kettős emberelőnyünk volt, a legjobb játékosaink, akik tavaly eredményesek voltak, idén nem azok. Amikor két percen át kétszer is kettős emberelőnyben vagy, gólt kell lőni. Ha nem teszed, nehéz helyzetbe kerülsz. A legjobb csatáraink tavaly ilyenkor összesen 60 gólt lőttek, ennek a négy játékosnak most 12 gól áll a neve mellett. Ez a négy játékos sok-sok emberelőnyös gólt lőtt tavaly, 20% felett állt a kihasználtsági mutatónk. Most is rengeteget gyakoroljuk a szimpla és kettős fórokat. Nem kritizálni akarom ezt a négy játékost, igen keményen dolgoznak az edzésen, de a meccsteljesítmény nincs ott. A tények azok tények, a számok nem hazudnak. Bartalis súlyos térdsérülésből épült fel, Sarauer szintén komoly sérüléssel küzdött, Banham is alig játszott még. Kettős emberelőnyben egy olyan játékos hiányát, mint Banham, megérzi bármelyik csapat. Az én feladatom a keretben levő játékosok edzése, a keret összeállítása a menedzsment hatásköre. Olyan játékosra van nagy szükségünk, mint Banham, aki egy igazi góllövő, a visszatérésével erősödni fog a keretünk. Ez egy frusztráló, nehéz év, sok különböző dologgal kellett szembenézni. Volt 5-6 meccs, amikor alig volt hadra fogható játékos. Mindent megtettem, hogy menjen a szekér, versenyben voltunk olyan élcsapatokkal, mint a Salzburg és a Linz. A minap nem játszottunk jól a Salzburg ellen, most pedig a kettős emberelőnyökön ment el a meccs.

Jim Boni (vezetőedző, Vienna Capitals): Kemény csata volt a két csapat között. Két kettős emberhátrányt is kivédekeztünk, ez a csapatom erejét mutatja. Nem könnyű itt nyerni, de kellően határozottak voltunk mindkét kapu előtt, így sikerült.

Forrás: Volán-honlap

EBEL, 3472 néző. Játékvezetők: Warschaw, Widmann, Seewald, Loicht.
Hetényi: 90,5% (Rajna)
K
Lawson: 96,3% (Kickert)
Martinelli, Wehrs, Sárpátki, Nagy, Kóger
1
Lakos, Fraser, Ferland, McLean, Nödl
Manavian, Varga, Bartalis, Sarauer, #3883
2
Milam, Iberer, Rotter, Sharp, Gamache
Orbán, Szirányi, Bodó, Francis, Kovács
3
Peter, Cuma, Dzieduszycki, Bois, Fischer
Brocklehurst, Vincze, Sikorcin, Benk
4
Nissner, Hackl, Hartl, Schiechl, Grosslercher
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 25:59 VIC Nödl Sharp Peter
1-1 26:26 FHA Bodó Kovács Francis
1-2 39:06 VIC Gamache Bois Rotter
27 Kapura lövések száma 21
27 Kiállításpercek 23

A Fehérvár–Vienna Capitals videón és a gólok külön is

   

2015 utolsó EBEL-mérkőzését játszották 30-án. A gólokat itt láthatják.

A teljes mérkőzést és a mérkőzés utáni interjúkat ide kattintva nézhetik vissza.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum