Brassóban teheti hatpontossá a Fehérvár az erdélyi túráját

   

Nem könnyű eldönteni, hogy mi volt az oka annak, hogy az ezúttal a junior vb-re készülő fiataljait nélkülöző Brassó a kerekek alá került a MAC ellen.

Elvileg volt idő a pihenésre, a román bajnokság karácsonyi szünetet tart, a három nap alatt lejátszott két meccs régóta megszokott ritmus a MOL Ligában. Lehet, hogy a játékosok úgy érezték, nem érdemes olyan vonat után futni, amelyik elment, és lélekben feladták a meccset, amint az ellenfél ellépett, de azért valljuk meg, ez a produkció nagyon nem sikerült szépre. A klub saját közösségi oldalán nagyon fájdalmasnak nevezi a vereséget, amelyre lehetetlen bármiféle magyarázatot találni. A Brassó eddig először és utoljára 2009. október 30-án, első MOL Liga-idényében kapott “hazai jégen”, akkor még Csíkszeredában 10 gólt, a liga eddigi történetének két legnagyobb hazai veresége pedig az UTE nevéhez fűződik, mindkettő a 2010/11-es idényben, a Dab.Docler ellen esett meg, egyszer 0-11, egyszer pedig 1-12 lett a végeredmény. Brassóban vendégcsapat tehát még sosem ütött 10 gólt a MOL Ligában. A rekordjavító hétfő után tehát a Brassónak az önbecsülésért is játszania kell kedden a Fehérvár ellen.

Keresztes Ottó legnagyobb feladata az, hogy rendet tegyen a fejekben, a hétfői Brassó ugyanis névsora alapján akkor is többre  képes, mint amit a MAC ellen mutatott, ha kulcsjátékos hiányzott, és ha légiósok nélkül is játssza végig a szezont a csapat. A csapat legnagyobb problémája a védőhiány, mindössze két-három igazi, képzett védőjátékos van a keretben. Mellettük a kapusok sem mindig tudnak megfelelő támaszt adni a csapatnak, négyük közül egyik sem tud szélsőséges hullámzások nélküli teljesítményt hozni.

A keddi ellenfél Fehérvár kellemes színfoltja a szezonnak. Bár a gólokban kifejezett eredményesség nagyrészt a légiósoknak köszönhető, az Akadémiáról kikerült fiatalok is szépen beleálltak a feladatba, felvették a liga ritmusát, és jól teljesítenek, Holmbergék góljai mellett az ő teljesítményük is szükséges ahhoz, hogy jelenleg a harmadik helyen álljanak. A fehérváriak stílusosan, tempósan játszanak, helyük a rájátszásban gyakorlatilag biztosra vehető. Hétfőn azt a Csíkszeredát győzték le a Vákárban, amelyik hazai jégen rendkívül erős, és kedden elvben visszatérhet a csapatba Láday és Scola, miután lejárt a MAC elleni fight night alkalmával összeszedett eltiltásuk. Scola visszatérése esetén persze Tyler Dietrichnek választania kell, hogy kit hagy ki a csapatból a Szeredában jégre lépő hat légiós közül, de ez a kellemes gondok közé tartozik.

brasov-fehervari-2-5-7

Brassó–Fehérvár 0-4

   

Csak a legvégén tudta eldönteni a meccset a Fehérvár, amely minden dicséretet megérdemel, hiszen 12-ből 12 pontot hoztak el Erdélyből.

Összeszedte magát a Brassó, a hétfői 15-2 után igencsak megnehezítette a Fehérvár dolgát. A kerethez csatlakozott Tranca, Sprencz és Bíró Ottó is, Mihály Árpád viszont továbbra sem tudott csapata segítségére lenni. A csapat két harmadon keresztül kimondottan jól tartotta magát, a 13. percben ugyan megszerezte a vezetést a Fehérvár, de sokáig nem dőlt el a mérkőzés. Az első gólt egyébként a 17 éves hátvéd, Szabó Bence szerezte, második gólja volt ez a szezonban a fiatal tehetségnek. A meccs csak a harmadik harmadban dőlt el, amikor két emberelőnyből is betaláltak szereztek a vendégek. 57 perc után mindazonáltal még csak 0-2 állt a tabellán, az utolsó három percben viszont kétszer is eredményesek voltak Tyler Dietrich tanítványai, így alakult ki a 0-4-es végeredmény. Győzelmével a Fehérvár hat fontos pontot szerzett Erdélyben, ahol eddig hibátlan teljesítményt nyújt. Nem mellékesen 56 pontjával visszavette harmadik helyét a tabellán a Debrecentől.

Az ilyen klub integritása igencsak megkérdőjelezhető

 

Sajnos rengeteg kiállítást kaptak a csapatok mindkét oldalon, a játékvezetők és a csapatok ma nem egyformán látták a mérkőzést.

Keresztes Ottó (vezetőedző, Brassó): Reggel átbeszéltük az előző mérkőzésünket, amely rendkívül szerencsétlen eset volt, és figyelmeztetés mindannyiunknak. Ez a meccs kemény volt, de a játékosok sosem adták fel, csak éppen nem is találtak be. A vendégcsapat kihasználta az emberelőnyeit, mi nem.

Tyler Dietrich (vezetőedző, Fehérvár): Érdekes, hogy egy csapat az egyik nap csak a hosszabbításban veszít, a következőn meg borzasztó játékkal kap tizenötöt. Az ilyen klub integritása és döntései igencsak megkérdőjelezhető. (nso.hu)

Érdekes mérkőzés volt, főleg annak tükrében, hogy a Brassó milyen hullámzó teljesítményt mutat az elmúlt időszakban. Furcsa látni, hogy mennyire jók tudtak lenni a Csíkszereda ellen, majd a MAC ellen nagyarányú vereséget szenvedtek, végül ellenünk ma megint összeszedték magukat. Nem tudom, mi alapján változik a mérkőzéseken mutatott játékuk képe. Az első harmadot nem kezdtük túl jól, de aztán hamar ritmusba jöttünk és végig kontrollálni tudtuk a mérkőzést. A gyengébb kezdéshez talán az is hozzájárult, hogy a tegnapi, Csíkszereda elleni győzelem után érzett öröm még benne maradt a játékosokban. Ezt el kellett felejteni és a mai mérkőzésre koncentrálni. A későbbiekben még tovább javult a játékunk, és Kalnins is megint nagyon jó formában védett. Sajnos rengeteg kiállítást kaptak a csapatok mindkét oldalon, a játékvezetők és a csapatok ma nem egyformán látták a mérkőzést. Fontos hat pont ez számunkra, főleg a MAC elleni két vereség után, hiszen sikerült magunkat megújítani, visszatérni a győzelem útjára, és újra a saját kezünkbe vettük a sorsunk irányítását. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy hiába szereztünk fontos hat pontot, ezek csak kis lépések a céljaink felé. Hiába állunk most jó helyen a tabellán, nekünk egyik csapat sem fog szívességet tenni a jövőben sem. Most egy hosszú út vár ránk hazafelé, de biztos vagyok benne, hogy jó hangulatban fog telni a hazaút. (Volán-honlap)

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 250 néző. Játékvezetők: Toparceanu, Gergely, Trandafir, Butucel.
Tőke: 80,0% (Béres)
K
Kalnins: 100% (Bors)
János, Imecs, Tranca, Bíró M., Bíró G.
1
Krogh, Szabó B., Holmberg, Shupe, Grieve
Balla, Bíró O., Molnár, Zsók, Virág
2
Arany, Láday, Kocsis, Szabó K., Pillók
Piszarenko, Nagy, Petres, Péter, Márton
3
Korbuly, Szaller, Reisz, Becze, Orban
Sprencz, Balázs
4
Vokla, Hegyi, Tóth, Hamvai, Reiter R.
Keresztes Ottó
E
Dietrich Tyler, Énekes Lajos
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:10 FHA Szabó B. Shupe
0-2 42:29 FHA PP Shupe Krogh Holmberg
0-3 57:14 FHA PP Holmberg Krogh Orban
0-4 58:35 FHA Becze Reisz Arany
21 Kapura lövések száma 20
30 Kiállításpercek 43
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum