A Salzburg két hét alatt másodszor jár Fehérváron

   

Igazán szép feladat előtt áll a Volán EBEL-csapata, három nap alatt a liga mindkét listavezetőjét legyőzheti. December 12-én egyszer már pont nélkül távozott a Salzburg a Raktár utcából.

Az első lépést szombaton már megtette Rob Pallin csapata, amikor rég látott energikus játékkal esett neki a Linznek, és ennek eredményeképpen magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott. Hosszú ideje vártunk már arra az ellentmondást nem tűrő játékra, amelyet a szombati első harmadban láttunk. A Fehérvár végre jóval aktívabb volt ellenfelénél, párharcokat nyert, sokkal többet lőtt kapura, sokkal több helyzetet alakított ki, nem utolsósorban pedig gólokat is lőtt. Mi más hozhat kifejezettebb pozitív megerősítést a játékosoknak arra, hogy ez a harcmodor célravezető lehet, mint egy ilyen szép győzelem élménye?

rbs 2015_16

Rendkívül fontos mérkőzés vár ismét a csapatra, hiszen az élcsapatok ellen lehet begyűjteni azokat a bónusz pontokat, amelyekkel kompenzálni lehet a közvetlen vetélytársak ellen elhullajtottakat. Márpedig erre szükség van, hiszen egyre élesedik a verseny a legjobb 6-ba kerülésért, a jelenleg még éppen felsőházat érő helyen álló Villach előnye a 9. helyezett Fehérvárral szemben mindössze 5 pont. A még 9 fordulón át zajló kiélezett küzdelemben jelenleg 5 csapat érintett, az 5. helyen álló Bolzano, a 6. Villach, a 7. Vienna, a 8. Klagenfurt és a 9. Fehérvár. Úgy néz ki, közülük kettő készülhet aztán 10 fordulón keresztül a playoffra, és 3 fog ugyancsak 10 fordulón át harcolni a kiadó két playoffhelyért. Magyarán nem érdemes a középszakaszra bízni a legjobb 8-ba kerülést, mert ott is kiváló ellenfeleken kellene majd felülkerekedni.

A két csapat idén eddig háromszor találkozott, és az összesítés enyhe salzburgi fölényt mutat. Az osztrákok egy 3 és egy 2 pontos győzelmet arattak hazai jégen, Fehérváron viszont rendes játékidőben kikaptak, tehát a megszerzett pontokban összesítve 5-4-re vezetnek, amelyet a nap végére magyar előnybe lehetne fordítani egy 60 perc alatt kivívott győzelemmel. Nyilván ez esetben nem az egymás elleni eredmények miatt igazán fontos ez a győzelem – bár legyünk optimisták, akár a felsőházi csaták végén is jól jöhetne ez még – hanem az alapszakaszban megszerezhető pontok maximalizálása miatt, a Fehérvárnak ugyanis most már szinte minden meccsét kötelező nyernie a felsőházhoz.

RBSAVS

“Az első pillanattól kezdve szeretnénk mi meghatározni, hogy mi történjen a jégen – mondta Rob Pallin. – Készen kell állnunk a csatára, és el kell kerüljük a büntetéseket.”

Fehérvár–Salzburg 1-7

   

Rendkívül nagy pofonba szaladt bele a Fehérvár, az idény legnagyobb vereségét szenvedte el hazai jégen a végig lendületesen és hatékonyan játszó Salzburgtól. Két ponttal és egy meccsel távolabb került a felsőház.

Mindössze 2 perc 11 másodpercig volt döntetlen az állás a mérkőzésen, és az is két részletben jött össze. A vendégek a 41. másodpercben adták meg a meccs alaphangját, amikor Sterling gólpasszát Connelly lőtte Rajna hálójába. Támadásban maradtak a vendégek, az első harmad feléig jóformán csak ők lőttek kapura. Ezt követően viszont kicsit feltámadt a Fehérvár, az erőfeszítéseket pedig a 18. percben koronázta siker, amikor Connolly egyenlített. Sajnos másfél perc múlva érkezett a salzburgi válasz, Aquino találatával. Sajnos a második harmadot is borzasztóan kezdte a Fehérvár. Ezúttal 56 másodperc volt szükséges az újabb vendéggólig, amelyet két perc múlva követett a következő. Ha az előző harmad végi gólt is nézzük, akkor négy perc leforgása alatt kapott 3 gólt a Fehérvár. Rob Pallin kapust cserélt, Rajna helyett Hetényi érkezett, a Fehérvár pedig nagy munkával játékban kezdte megközelíteni a vendégekét, kiegyenlítettebb lett a játék. Ez azonban sajnos nem jelentette azt, hogy újabb fehérvári gólok születtek volna. A második harmad után 4-1 állt az eredményjelzőn, érezni lehetett, hogy a meccs nagy valószínűséggel eldőlt.

A harmadik harmadot megint nem kezdte túl jól a hazai csapat, bár ezúttal több, mint 2 percig bírta a társaság. A 43. perc legelején azonban újabb salzburgi gól érkezett, immár az 5., és nem látszott a remény a győzelemre. A 44. percben Sikorcin és Aquino ökölpárbaja borzolta a hangulatot, a két játékos 5-5 percig gondolhatta át a történteket, mellé Sikorcin még 2 percet is kapott testre ütésért. Ezt leszámítva izgalommentesen csordogáltak az események egészen az 56. percig, amikor a Salzburg emberelőnyből megszerezte 6. találatát is. Hogy még keserűbb legyen ez az este, a lefújs előtt nem sokkal újabb emberelőnyös vendéggól esett, a Salzburg kiütötte a Fehérvárt és átvette a vezetést az EBEL-ben, a Fehérvár maradt 9., de hátránya az utolsó felsőházi helyen álló csapathoz képest 2 újabb ponttal nőtt.

A legjobb védőnk mintha a jégen se lett volna

 

Ez egy frusztráló év eddig. A múltkor talán szebb volt a kép a valósnál, most csúnyább. Lapoznunk kell és továbblépni.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Jobb kapusteljesítményre van szükségünk. Novemberben remekeltek a kapusaink, ma két nagyszerű gólt lőtt ugyan a Salzburg, a többinél viszont tiszta lövésekkel verték meg a kapusainkat. Persze ez csak a problémáink egy kis része volt. Öt góljukat is védők szerezték, a védőik bekapcsolódtak a támadásokba, négy emberrel is rohamoztak olykor. A legjobb védőnk ma mintha a jégen se lett volna, -4-es mutatóval állt két harmad után. Sikerül egy olyan meccset játszani, mint a Linz ellen, aztán pedig egy ilyet. Nem tükrözi az eredmény a meccs képét, de igen frusztráló, hogy a múltkori magaslatról egy teljes mélypontra zuhanunk. A Salzburg nagyon-nagyon jó csapat, nekünk jól ment a Linz ellen, a Salzburg meg játszott tegnap, a csarnokba jövet azt hittem, hogy fáradtak lesznek. Nem így lett, nagyon jók voltak a koronggal. A támadók védőmunkáján javítanunk kell. Mindig három emberünk van hátul, de a másik két embernek is vissza kell zárnia, nem engedhető meg, hogy a védő akadálytalanul feljöjjön. Ma ez történt. Nehéz a sorsolásunk, de meg kell oldanunk a feladatot. Ez egy frusztráló év eddig, kulcsjátékosok kiesésével, most próbáljuk a csapatjátékot összerakni, egyszer jó, másszor nem. A mai meccsen még fél-egy órán át szabad merengeni, aztán tovább kell lépni. Két nap múlva jön a Vienna Capitals, és ismét három pont a tét. A múltkor talán szebb volt a kép a valósnál, most csúnyább. Olyan edző vagyok, aki próbál a realitások talaján maradni. A Linz után is azt mondtam magamnak, hogy el kell felejteni a meccset, most is ezt mondom. Lapoznunk kell és továbblépni.

Dan Ratushny (vezetőedző, Salzburg): Az volt a célunk, hogy jól kezdjünk. A legutóbbi pár itteni meccsünkön hamar gólt kaptunk, most ezt mindenképp el akartuk kerülni. Az eredmény nem tükrözi a játék képét, szorosabb is lehetett volna, a lehetőségeink azonban bementek, a kapusunk pedig remekül védett. Megérdemeltük a győzelmet, aminek nagyon örülünk, mert itt mindig igen nehéz sikert elérni.

Forrás: Volán-honlap

EBEL, 3458 néző. Játékvezetők: Warschaw, Widmann, Seewald, Smeibidlo.
Rajna: 78,9% (Hetényi: 70,0%)
K
Weinhandl: 96,0% (Gracnar)
Martinelli, Brocklehurst, Sárpátki, Nagy, Kóger
1
Kutlák, Trattnig, Hughes, Duncan, Sterling
Manavian, Szirányi, Bartalis, Sarauer, #3883
2
Fahey, Connelly, Aquino, Komarek, Ledin
Varga, Wehrs, Bodó, Francis, Kovács
3
Pallestrang, Heinrich', Latusa, Walter, Welser
Orbán, Vincze, Sikorcin, Benk
4
Hochkofler, Kristler, Rauchenwald
Rob Pallin
E
Dan Ratushny
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:41 RBS Connelly Sterling Duncan
1-1 17:27 FHA #63 Sarauer Orbán
1-2 18:57 RBS Aquino Komarek Ledin
1-3 20:56 RBS Kutlák Hughes Duncan
1-4 22:58 RBS Trattnig Hughes Duncan
1-5 42:09 RBS Welser Heinrich' Walter
1-6 56:58 RBS PP Heinrich' Hughes Duncan
1-7 59:20 RBS PP Trattnig Hughes Kutlák
25 Kapura lövések száma 29
17 Kiállításpercek 13

A Volán–Salzburg videó-összefoglalója

   

Szép gólok, amiket nem mi lőttünk. Ide kattintva.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum