Zsinórban 14. győzelmére készül a MAC

   

Ehhez az utóbbi időben igen gólerős Brassót kell legyőznie idegenben.

Második alkalommal utazik Erdélybe a MAC, a cél nem is lehet más, mint újabb hat ponttal zárni a hosszú utazást. Elsőként a könnyebbik ellenfél Brassóval csapnak össze, amelyet 6-1-re vertek legutóbb. Elbíznia magát természetesen nem szabad Majoross Gergely csapatának, azonban az önbizalomra minden okuk megvan, hiszen 13 meccs óta veretlenek, pont nélkül pedig 21 mérkőzéssel ezelőtt távoztak utoljára.

Mindkettő széria toronymagas rekord az idei MOL Ligában. Önbizalomra éppenséggel a Brassónak is van oka, az utóbbi időben a csapat mintha megtalálta volna az utat a gólszerzéshez, a Fradi és a HSC elleni is négy találatig jutottak Keresztes Ottó tanítványai. A MAC ellen ez, ha lehetetlennek nem is, de sokkal nehezebbnek ígérkezik, ráadásul a védelem továbbra is javításra szorul, hiszen a két meccsből csak egy győzelemre futotta négy lőtt góllal is. A MAC a meccseket ismét összeköti jótékonykodással, a december 5-i és 7-i, éppen a Brassó és Csíkszereda elleni meccseken gyűjtött hasznos holmikat és adományokat viszik el Böjte Csaba csíksomlyói gyermekotthonába, ahová első erdélyi túrájuk alkalmával sem érkeztek üres kézzel.

A MAC-ból három center hiányzik majd, az egyaránt sérült Silló Arnold és Schmál Kristóf, valamint az öt meccsre eltiltott Roczanov Dezső. Ezért Felföldy Philipp kap lehetőséget a bizonyításra. A hetedik bekk ezúttal Nagy Patrik lesz, írja a MAC Facebook-oldala.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Nem szeretem csomagban kezelni az ilyen túrákat, lépésről lépésre kell haladnunk, az első feladat, amit meg kell oldanunk, az a Brassó legyőzése. A karácsony már a múlté, a szombati edzésen tettem arról, hogy a srácokban mindenképpen tudatosodjon ez.

Copyright © Zoltán Tamási

Brassó–MAC 2-15

   

A MAC a december 5-i 17-1-es mészárlás után 23 nappal 3-mal kevesebb gólt lőtt a brassóiaknak, akik 1-gyel többet szerzetek. Hayes és Saarenpaa 3-3 gólt lőtt.

A MAC az első harmadban eldöntötte a Brassó elleni meccset, 20 perc után 5-1-re vezetett, a hazaiak gólját Bíró Mátyás lőtte emberhátrány során. A második játékrészben 4, a harmadikban 6 találatot szereztek a budapestiek. Az 57. percben Virág Csanád belőtte a második hazai gólt, 7 másodperccel a vége előtt pedig Németh Árpád beállította a 15-2-es végeredményt. Hayes és Saarenpaa mesterhármast lőtt, Németh Attila 2+3 ponttal zárt, Nagy Krisztián 5 gólpasszt osztott ki.

Fizetésnapon 40-en vagyunk, a meccsnapon viszont csak 15-en

 

Ez volt életem leghosszabb mérkőzése. A Brassó vezetőedzője sziporkázott a meccs végi értékelésnél.

Keresztes Ottó (vezetőedző, Brassó): Azzal kell dolgoznunk, amink van, de nagyon remélem, hogy akiknek módjukban áll változtatni, felébrednek, és csinálnak valamit. Több játékos és több jó játékos kell! Túl sok meccset játszunk ahhoz, hogy közben teljesen felfrissüljünk és százszázalékosan folytathassuk. Ugyanakkor a jelenlegi hokisainknak is többet kellene tenniük, mert fizetésnapon negyvenen vagyunk, a meccsnapon viszont csak tizenöten. Ez volt életem leghosszabb mérkőzése.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Számomra nagyon fontos, hogy tartsuk az irányt, és ne hagyjuk, hogy bármiért máshogy játsszunk, mint ahogy normál esetben tennénk. Nyilvánvalóan jobb csapat vagyunk, hajtottunk, ahogy tudtunk, mert minden pontnak jelentősége lehet. Sajnos a különbség ezúttal túl nagy lett a csapatok között.

Forrás: nso.hu

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 300 néző. Játékvezetők: Toparceanu, Gergely, Trandafir, Butucel.
Tőke: 72,0% (Béres: 61,9%)
K
Arany: 92,0% (Bálizs)
Balázs, Bíró O., Molnár, Zsók, Virág
1
Olson, Tokaji, Klempa, McDonald, Hayes
Piszarenko, Nagy Cs., Fodor, Petres, Péter
2
Quinn, Pozsgai, Nagy K., Saarenpaa, Németh A.
János, Imecs, Bíró M., Márton, Bíró G.
3
Stipsicz, Mestyán, Terbócs, Szappanos, Egyed
Balla
4
Nagy P., Felföldy, Tóth R., Bödök, Németh Á.
Keresztes Ottó
E
Majoross Gergely, Svasznek Bence
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:26 MÚB Klempa McDonald Olson
0-2 09:43 MÚB Hayes McDonald Klempa
0-3 11:53 MÚB Saarenpaa Németh A. Nagy K.
0-4 12:17 MÚB Hayes McDonald Klempa
0-5 16:34 MÚB PP Olson McDonald
1-5 18:25 BRA SH Bíró M. Bíró G.
1-6 22:26 MÚB Hayes Olson
1-7 24:19 MÚB PP Szappanos Nagy K. Tokaji
1-8 27:57 MÚB Saarenpaa Németh A. Stipsicz
1-9 37:52 MÚB Bödök Németh Á. Pozsgai
1-10 40:16 MÚB Németh A. Pozsgai Nagy K.
1-11 43:50 MÚB Németh A. Nagy K. Saarenpaa
1-12 44:06 MÚB Németh Á. Pozsgai Quinn
1-13 47:46 MÚB Saarenpaa Nagy K.
1-14 53:10 MÚB Szappanos Tokaji Tóth R.
2-14 56:20 BRA PP Virág Molnár Bíró O.
2-15 59:53 MÚB Németh Á. Németh A. Pozsgai
25 Kapura lövések száma 46
20 Kiállításpercek 18
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum