Magyarország nyerte a juniorvébét

   

A házigazda Litvánia legyőzésével hibátlanul teljesítette az ötmeccses szériát a magyar U20-as válogatott, és visszajutott megérdemelt helyére, a divízió 1/B-be.

A mérkőzés kiegyenlített első harmadot hozott, a házigazda sokáig állta a magyar fiatalok rohamait, a játék képe a 14:4-es kapura lövési mutató ellenére csak 1-1 gól született. A 13. percben Galló Vilmos passzát Keresztury Erik váltotta gólja, 2 perccel később viszont Krakauskas lőtt a palánk mellől Arany Gergely kapujába. A második játékrészt remekül kezdte Magyarország, a 30. másodpercben Erdély újra vezetéshez juttatta az együttest, majd 6 percre rá kétgólosra növelte az előnyt. A harmad második fele is 2 magyar gólt hozott, Terbócs István duplázott, így 40 perc után 5-1 állt az eredményjelzőn. A 45. percben Litvánia kihasznált egy emberelőnyt, de 51 másodperc múlva Galló visszaállította a négygólos differenciát egy kapu előtti kavarodás után. A harmad közepén Kiss Zsombor kotorta be a korongot, ami a hetedik magyar gólt jelentette. A végjátékban a litvánok nehezen bírták a vereséget, Kereszturyt alattomosan leütközte egy hazai játékos, egy másik pedig a magyar kapu mögött akart verekedni. Fiaink a lehető legjobb módon büntettek, góllal, Sági Martin korongot szerzett és bevágta azt a hazai kapuba. Magyarország 8-2-re nyert, százszázalékos teljesítménnyel, megérdemelten, 36:9-es gólaránnyal, +27-es gólkülönbséggel jutott vissza a divízió 1/B-be.

Felkészülési mérkőzések (St. Pölten, Ausztria):

2015. december 8., kedd, 16:30 Ausztria?Magyarország 5-2
2015. december 9., szerda, 12:15 Ausztria?Magyarország 5-2

Magyarország mérkőzései az U20-as vb-n (Elektrenai, Litvánia):

2015. december 13., vasárnap, 15:30 Magyarország?Dél-Korea 8-2
2015. december 14., hétfő, 12:00 Magyarország?Hollandia 7-5
2015. december 16., szerda, 12:00 Magyarország?Észtország 6-0
2015. december 18., péntek, 15:30 Magyarország?Horvátország 7-0
2015. december 19., szombat, 19:00 Magyarország?Litvánia 8-2

Az U20-as válogatott decemberi bő kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Arany Gergely 1996 MAC
Kiss Bence 1997 Miskolc
Hátvédek:
Garát Zsombor 1997 Seacoast Prep (USA)
Herner Olivér 1996 MAC
Herszényi András 1996 MAC
Jászai Dávid 1996 MAC
Kovács Attila 1996 MAC
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szaller Márk 1996 Fehérvár
Vokla Roland 1996 Fehérvár
Csatárok:
Antal Norbert 1996 Borlange (SWE)
Bödök Bence 1996 MAC
Erdély Csanád 1996 Sioux Falls Stampede (USHL)
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Gáspár Máté 1997 Linz (AUT)
Keresztury Erik 1996 Düsseldorf (GER)
Kiss Zsombor 1997 HC Davos (SUI)
Mazzag Dániel 1996 Fehérvár
Sági Martin 1997 Linz (AUT)
Szita Donát 1998 Fehérvár
Terbócs István 1996 MAC
Vizi Dániel 1997 Fehérvár

A magyar U20-as stáb, 2015/16:

Vezetőedző: Rich Chernomaz
Edző: Svasznek Bence, Kiss Dávid
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
Csapatvezető: Nagy Attila
Fizioterapeuta: Bagonya Imre
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum