Fontos gondolatok a honosításról

Márciusban azt írtuk, Beszélnünk kell a honosításról. Ami azóta történt, ezen igényt csak megerősíti. Nem véletlenül választotta ezt a témát Gazda Albert az MJSZ hivatalos honlapján. Megállapította: a honosításokból ügy lett. Ráadásul nem magyar ügy.

A Vendégtoll című rovatban D. Gromovunk kapta kézbe a stafétát, a cikkből szemezgetünk részleteket az alábbiakban:

“2015 forró témáinak egyike a magyar jégkorongban a honosítások kérdése. A magyar jégkoronggal az történt – nem kis részben magától értetődő módon –, hogy modern kori felemelkedésében különféle magyarok játszottak szerepet. Ez természetes egy olyan országban, amely – itt nem részletezendő módon – a történelem viharaiban területének és lakosságának jelentős hányadát elveszítette. Hogy a határainkon túlra került vidékek jó részén ráadásul sokáig magasabb szinten művelték sportunkat – nemcsak a Felvidéken, hanem Erdélyben, Csíkban is –, az a speciális hab a mi édes kis tortánkon.

De tényleg, első nekifutásra gondoljunk bele ebbe: tarthatnánk-e ott, ahol, ha annak idején az áttelepült Kercsó Árpád nem nevel fel megannyit a szapporói aranygeneráció legjelesebb tagjai közül, és ha a vele való rivalizálás nem hoz ki több akaratot, elszántságot másokból más műhelyekben is? Vagy ha nem bukkannak fel az első csíki hokisok a magyar mezőnyben és később piros-fehér-zöldben, Csibi Józseftől Sándor Szilárdon, Sofron Attilán át Rajz Attiláig? Majd utánuk nem fut be a tengerentúlról a szülei-nagyszülei-ősei hazáját a maga hazájának is érző Kovács Frank, Holéczy Roger, Ennaffati Omar?

Hamis és visszatetsző megközelítés lenne az mondani, hogy nekik mindig örültünk, hogy őket mindig szívesen láttuk. Ilyen kérdés nincs: ők alanyi jogon tartoztak közénk, akár a határon túlon, akár távoli diaszpórákban nőttek fel és szocializálódtak. Ők nem ők, hanem mi, azok voltak és maradtak, többes szám első személy.”

“Amikor idén tavasszal, néhány héttel a krakkói divízió 1/A világbajnokság előtt kiderült, hogy honosítjuk a Volán két ászát, Sarauer Andrást és Banham Róbert Ferencet, az első meghökkenés után azt mondtam: oké, legyen, de akkor jussunk fel tényleg. Erre mi történt? Erre feljutottunk. Sarauer és Banham voltak az első olyan magyarok a magyar válogatottban, akik semennyire sem voltak magyarok. Ettől még semmivel sem küzdöttek kevésbé keményen, mint amennyire a legmagyarabb magyaroktól megszokhattuk – 120%, kevesebbel nem érjük be! —, és nyilvánvalóan meghatározó szerepük volt a sikerben.

Ám innentől mégis felmerül, hogy hogyan tovább. A válasz egyértelmű: Stavangerben bemutatkozhatott a válogatottban Kevin Wehrs és a magyar felmenőkkel amúgy rendelkező Jesse Dudas, újabban pedig felbukkant a jelöltek közt a kivételes képességű Miskolc-hátvéd, Kalvin Sagert is.”

“A magyar jégkorongszurkolók különbözőek, de három fontos dologban hasonlóan gondolkodnak: szeretik a sikert; erős bennük a nemzeti érzés; nem szeretnék, ha a magyar válogatott lenne az új olasz.”

“Bírnánk elég jók lenni légiósok nélkül? Muszáj „A-csoportosaknak” lennünk, ha csak magyar – nem kizárólag magyarországi! – magyarokkal nem tudunk? Egyre népesebb-tetszetősebb utánpótlásunk elől nem szívják el a levegőt a nem magyar magyarok? Szeretnénk azt a magyar válogatottat, amelyben sok-sok kanadai harcol a dicsőségért – és a fizetéséért?”

“Végül pedig: jót tesz-e a jégkorongnak globálisan, ha – ad absurdum – kanadai A, B, C, D, E, F … Z válogatottak fognak egymással küzdeni a világbajnokságok különböző kategóriáiban?”

“Csakhogy ne feledjük: az nem a mi játékunk – és ha így megy tovább, nem is lesz a mienk soha. A mi játékunkban kötődés, tradíció és érzelmek is kell legyenek. Azok nélkül ugyanis semmit sem ér az egész.”

Magyarország honosított játékosai a világbajnokságokon:

A 2015/16-os szezonban Rich Chernomaz a vb-n még nem szerepelt honosítottak közül Csányi Karolt, illetve a honosításra várók közül Jesse Dudast és Kevin Wehrst hívta be a válogatottba, a Miskolc kiváló bekkje, a szintén vb-játékra jogosult Kalvin Sagert pedig jelezte, szívesen kipróbálná magát a magyar válogatottban.

Sarauer, Dudas, Wehrs, Banham. Fotó: Mudra László (MJSZ)