

Két-két galaci és brassói győzelem
A szokásos dupla meccsekkel folytatódott a román bajnokság. A Galati a Steaua vendége volt Karcfalván, a Progym pedig Brassóba látogatott. Az első párosításban az első négy közé stabilan várható csapat játszott egymással, a másodikban viszont a negyedik-ötödik helyezettek meccseltek, komoly téttel.
Pénteken kétgólos előnyt herdált el a Steaua, a Galati az utolsó harmadban fordított. Ezúttal a székelyek vitték a prímet a Duna-parti csapatban, mindhárom gól az ő nevükhöz fűződik. Antti Ojanen megszerezte első pontját a román bajnokságban, a végeredmény 3-2 a galaciaknak. A meccs feléig fej fej mellett haladt a Brassó és a Progym. A Cenk alattiak szereztek vezetést, fordított a Gyergyó, újra a Brassó vezetett, majd egyenlített a Progyym, így értek el 3-3-ig a 22. percre. Ekkor viszon elfogyott a gyergyóiak tudománya, Piszarenko és Fodor Csanád góljára már nem érkezett válasz, a Brassó 5-3-ra nyert. Hurtaj gólpasszal mutatkozott be a Progymban.
Szombaton a HSC is bekapcsolódott a programba, a Sportul ellen 16-1-re nyert. A Steaua újra megpróbálta legyőzni a bajnoki címvédőt, de ismét nem sikerült ez neki. Bár a bakák szereztek vezetést nagyon korán, de az első szünetben már Gógáék vezettek, és végül 5-3-ra győztek is. Öt gólt szerzett a Brassó is, ennek ismét a Progym látta kárát. Brassóban is a végül vesztes fél szerzett korai vezetést, Novak lőtte be Hurtaj passzát, de szünetben már a Brassó vezetett, és ezt az előnyt biztosan őrizte is a meccs végéig. A végeredmény 5-2. A Sport Club természetesen vasárnap is nagy különbségű győzelmet aratott.
A bajnokságban elérkeztünk a félidőhöz, pont 20 meccsnél tart mindenki az alapszakaszból, és az első két teljes kör programja ment le. Egyelőre tovább tart a HSC és a Galati párharca az élen. A Brassó egy ponttal megelőzte a Steauát, míg a Progym kisebb lépéshátrányba került ezzel a két csapattal szemben. Az látszik, hogy senki nem verhetetlen, így a Sportul kivételével mindenkinek megvan a reális esélye a rájátszásba kerülésre, illetve arra is, hogy esetleg kipottyanjon onnan.