

A Debrecen újra üldözőbe veheti a Fehérvárt
Ehhez semmi mást nem kell tennie, mint vasárnap hazai pályáján legyőzni a Ferencvárost. Azonban a Fradi is kifelé jön a gödörből, legutóbb legyőzte a Fehérvárt és egy teljes hete volt a regenerációra.
A MOL Liga egyik legnagyobb mélyrepülésének 8-3-as győzelemmel vetett véget pénteken a DHK, a következő, hogy ezt a jó teljesítményt hosszú távra is stabilizálják. Erre meg is van minden esélyük, hiszen újra hazai pályán egy másik, a tabella alsóbb régiójába tartozó csapat, a Ferencváros ellen. A két csapat eddig kétszer találkozott egymással, mindkétszer roppant szoros eredmény született, Pesterzsébeten büntetőkkel nyertek Kaszkovék 4-3-ra, míg Debrecenben rendes játékidőben 3-2-re. Pénteken a DHK öt meccs után szerzett újra három pontot, éppen a Fradi ellen.
A Fradi sincs jó formában, az utolsó 8 meccsen mindössze 5 pontot szereztek. Legutóbb azonban a Fehérvárt győzték le nagyon simán, ami még akkor is nagy szó, ha tudjuk, hogy a Fejér megyeiek ezer sebből véreztek a sok sérülés és hiányzás miatt. A 6-3-as győzelem és az azóta eltelt egy hét pihenő minden bizonnyal feltöltötte annyira a játékosokat, hogy a Debrecen ne számíthasson könnyű mérkőzésre. A két csapatnak más-más okból, de egyaránt fontos lenne a három pont megszerzése. A DHK pénteki győzelmével visszajött a negyedik helyre, ráadásul hátránya a harmadik helyen álló Fehérvárral szemben mindössze hat pont úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott. Ha tehát hat ponttal zárják a hétvégét Bertáék, akkor lőtávolon belülre kerülnek a dobogótól. A Fradi jelenleg a 8. helyen áll, hátránya a hatodik helyezett DAB-bal szemben 5 pont. Ha Debrecenben nyerni tudnának, akkor azzal visszakerülnének a rájátszásért folytatott küzdelembe.
Fotó: Molnár Dénes
Debrecen–Ferencváros 0-1
Pontatlan játéka miatt vesztett a Debrecen, rendkívül értékes győzelmet aratott a Ferencváros a szezon eddigi legkevesebb gólt hozó meccsén.
Egyetlen gólt láthattak a nézők Debrecenben, ezt pedig a második harmad vége felé a Ferencvárosi Joona Manninen szerezte. Ennél azonban jóval több minden történt a meccsen. Kezdve azzal, hogy az első harmadban a statisztikák szerint csak egyetlen alkalommal volt védeni valója Szavva Borogyin kapusnak. Abból, hogy Jevgenyij Muhin pihenőt adott Vay Ádámnak, következik az is, hogy a mezőnyben öt légióst nevezett a Debrecen, ahol azért lassan kezdenek visszatérni a sérültek, hiszen Dancsfalvi és Izsák a második, Vaszjunyin pedig már a harmadik mérkőzését játszhatta sérülése után. A meccs felénél Fliszár Zalán és Vlagyiszlav Trosin afférja borzolta a kedélyeket, ahol a felek úgy tűnik, nem válogattak az eszközökben. Végeredményül mindketten zuhanyozni mehettek, és aligha kétséges, hogy az eseményeknek lesz utóélete a Fegyelmi Bizottság előtt. A meccsen a hazaiaktól Kaszkov és Emanuelsson is megsérült, reméljük, nem komolyan. A kiegyenlítettebb második harmadot követően a harmadik harmadban ismét nagy volt a debreceni fölény, de továbbra is meddő volt a csatárjáték, Ágoston Olivér shutoutot ért el, vezérletével pedig a Ferencváros felzárkózott a Dunaújváros és a HSC nyakára. Mivel a dolgok jelenlegi állása szerint esélyes, hogy ez a három csapat fog majd versenyezni egyetlen kiadó helyért a rájátszásban, nem kell külön ecsetelni, mennyire fontos is volt ez a három pont a zöld-fehéreknek. A Ferencváros a szezonban először nem kapott gólt, a Debrecen pedig másodszor nem lőtt gólt.
Egy játékos nem vesztheti el ilyen módon a fejét
Ha mi nem lövünk gólt, megteszi az ellenfél.
Jevgenyij Muhin, vezetőedző, Debrecen: “Úgy látszik, fejben nem tudtunk eléggé felkészülni erre a mérkőzésre, lehet, hogy a srácok alábecsülték egy kissé az ellenfelet. Az első harmadban eldönthettük volna a meccset, de rendre a rossz megoldásokat választottuk a döntő pillanatokban. A második játékrészben érvényesült az aranyszabály: ha mi nem lövünk gólt, megteszi az ellenfél. A harmadik harmadban pedig a Ferencváros okosan játszott, szinte falat húztak a támadóink elé. Ha nincs a végleges kiállítás és a két sérülés, más végeredmény is születhetett volna. Trosin esetét mindenesetre ki fogjuk vizsgálni, mert egy játékos nem vesztheti el ilyen módon a fejét.”
Greg Lindqvist, vezetőedző, Ferencváros: “Nem játszottunk szép mérkőzést, de nem is ezért jöttünk Debrecenbe. A győzelmet elsősorban kiváló védekezésünknek köszönhetjük. Bár kevesebb helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek, a gólt mi lőttük.”
Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 272 néző. Játékvezetők: Halassy, Vas, Váczi, Kis-király. |
Borogyin: 93,8% (Vay) | K |
Ágoston: 100% (Budai) |
Hetényi, Csíki, Könczei, Saluga, Berta | 1 |
Erdélyi, Hietamaki, Dubek, Fliszár, Rafaj |
Kunajev, Emanuelsson, Hári, Kaszkov, Trosin | 2 |
Suoraniemi, Zalavári, Manninen, Tendler, Kiss |
Wéber, Kovács B., Vincze, Dancsfalvi, Vaszjunyin | 3 |
Lévai, Valecko, Horváth, Schellin, Papp |
Izsák, Barabás | 4 |
Üveges, Pál, Komjáti |
Muhin Jevgenyij, Razov Igor | E |
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 36:17 | FTC | Manninen | Suoraniemi | Papp |
31 | Kapura lövések száma | 16 |
31 | Kiállításpercek | 37 |
A Debrecen–FTC képes összefoglalója
További cikkek
- Szécsi és Szűcs finn csapattársa érkezik a DAB-hoz
- Farkas Márton az ötödik miskolci idényére készülhet
- Újabb három távozót jelentett be a Fradi
- Páterka Bence miskolci marad
- Hári Norbert visszatér Debrecenbe
- Kiss Roland visszatér Székesfehérvárra
- Mattyasovszky Gergely is DVTK-s marad
- Az Alpesi Ligából igazolt finn hátvédet az UTE
- Gönczi Lajos továbbra is a DEAC-ban