Mikorra heveri ki a DAB Azari elvesztését?

   

Egy nap alatt nem lehetett csodát tenni, vasárnapra talán valamivel jobban megy majd a csapatnak a MAC ellen, ezzel együtt a vendégek a találkozó egyértelmű esélyesei.

Pénteken a MAC 4-3-ra nyert Fehérváron, ezzel már csak egyetlen csapat maradt a ligában, amelyet nem tudott rendes játékidőben, a Miskolc, igaz, őket eddig még sehogyan sem, bár kétszer is nagyon közel járt hozzá. A DAB péntekje nem sikerült ilyen jól, a csapatkapitányát vesztett csapat 8-3-ra kikapott Debrecenben. Mint ismeretes, Azari Zsolt Lengyelországba távozott, hiányában Peterdi Imre kapta meg a C betűt. Nem volt egyszerű dolga Gilbert mesternek, teljesen át kellett alakítania a sorokat, ráadásul egyik napról a másikra, minden nagyon hirtelen történt. McCann a második sorból fellépett az elsőbe Peterdi és Vazan mellé, míg a második sorban Buschbacher két új társat is kapott Odnoga Mátyás és Németh Péter személyében, hiszen Borbás sem utazott el Debrecenbe. A harmadik sort a Szepessy Bálint, Revák Zoltán, Magosi Erik trió alkotta, a negyedikben pedig Mátyásy és Nagy kapott kiegészítő szerepet. Ilyen felállásban még sosem játszott a csapat, ami meg is látszott az eredményen.

A változás a lehető legrosszabbkor jött a dunaújvárosiak számára, éppen kezdtek belelendülni, kedden a harmadik helyezett Fehérvár ellen nyertek idegenben, két nappal korábban, vagyis egy hete vasárnap pedig a második helyezett MAC is csak hosszabbításban tudott nyerni Dunaújvárosban. Mindeközben a csapat borotvaélen táncol a rájátszásba kerülésért, hatodik helyezettként egy ponttal előzi a HSC-t és a Fradi is csak öt egységre van tőlük. A MAC-nak viszont soha jobbkor nem jöhetett volna a Fehérvár legyőzése, második helyük beton biztosnak tűnik, előnyük egy meccsel kevesebbet játszva is 9 pont az erősebb Fejér megyei csapattal szemben. Vasárnap tehát a MAC az egyértelmű esélyes, a DAB-nak feltehetően még időbe fog kerülni, amíg kiheveri egyik legjobb játékosának hiányát.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Az egyre jobban összeálló DAB otthonába látogatunk újra, és bízom abban, hogy egyre többet leszünk képesek úgy játszani, ahogy azt kérjük a srácoktól. Küzdelmes mérkőzés lesz, abban biztos vagyok. (az interjút a MAC Facebook-oldala készítette)

dsc_0119v

DAB–MAC 2-5

   

Két harmadon keresztül eltüntette a különbséget az ezer sebből vérző hazai csapat a MAC-cal szemben, ám az utolsó harmadban behúzta a meccset a ligamásodik.

Soha nem látott felállásban kezdett a DAB, 10 csatárt és 5 hátvédet neveztek a mérkőzésre, igazi próbatétel várt tehát a játékosokra. A sérülések és hiányzások miatt karcsúbb keret azonban úgy állt bele a feladatba, ahogyan az kell, tekintélyt és esélyeket nem tisztelve esett neki ellenfelének. Előbb Szepessy Bálint ért bele Hruby lövésébe veszélyesen, majd Magosi Erik lőtt oldalról vasat. Aztán a 4. percben Vazan húzott meg oldalra egy cselt a támadóharmadba belépve, ez a kiváló lövéssel rendelkező szlovák csatárnak gólhelyzetet jelentett és be is verte a középtávolit. Lassacskán átvette az irányítást a MAC, egyre gyakrabban és egyre hosszabb időre szorult be a hazai csapat. Egy szép akció végén Hayes egyenlített a 6. percben. Az egyenlítés után maradt a vendégek fölénye, azonban a hazaiak is igyekeztek a lehető legkreatívabban megoldani a kevés lehetőséget. A 15. percben emberhátrányba kerültek, amit hősiesen védekezve hatástalanítottak, a kiegészülést követő 9. másodpercben egy kapu előtti keresztpasszba beleértek ugyan, az mégis Hayesnél kötött ki, aki közelről nem hibázott, duplája révén vezetést szerzett a MAC.

A második harmad első helyzeteit egy MAC-előny alkalmával jegyezhettük fel, Saarenpaa kétszer is nagyon veszélyes helyzetbe került, ám nem nőtt kétgólosra az előny. A 26. percben egy percre kettős előnybe került a DAB, Vazan óriási bombája már szimpla fórban talált utat Arany kapujába. A meccs felénél újabb hátrányt védekeztek ki a hazaiak, a kiegészülést követően azonban ismét nem sikerült rendezni a sorokat, a MAC ezen az estén legjobb teljesítményt nyújtó magyar játékosa, Terbócs István remek egyéni akció után szerezte vissza csapatának a vezetést. A gól után inkább a DAB dominált, Hruby, Németh és Odnoga is helyzetbe került, Arany azonban mindannyiszor sikerrel őrizte kapuját a góltól. Lencsés szabálytalansága utáni hátrányt ismét hősiesen védekezte ki a DAB, majd Buschbacher trükkös lövésére ért le Arany a kesztyűssel. A meccs vége őszinte hokit hozott, oda-vissza voltak helyzetek, mindkét csapatból az első sorok jártak élen a veszélyes helyzetek kialakításával azonban az eredmény nem változott, 3-2-es MAC-vezetéssel vonultak második szünetre a csapatok.

A harmadik játékrészre a legnagyobb kérdés az maradt, hogy meddig bírja erővel és mentálisan a DAB. Ehhez képest hazai szempontból a legrosszabbkor kapott rövidzárlatot a DAB védelme, Quinn a 35. másodpercben ment el a rosszul váltó védelem között és lőtt gólt Duscheknek. A gól után időbe telt, míg összeszedte magát a hazai csapat, de ez végül is sikerült, Nagy Krisztián kiállítása alatt Peterdi került kétszer is remekül helyzetbe, azonban nem sikerült szépíteni. Az előny letelte után támadásban maradt a DAB, Léránt ért bele Buschbacher lövésébe, azonban Arany ismét résen volt. A lendület a harmad felénél tört meg, amikor Németh Pétert látták szabálytalannak a játékvezetők, az előnyt Szappanos értékesítette. Az utolsó 8 és fél percet hatalmas elánnal nyomta meg a DAB, a MAC viszont életveszélyes kontrákat vezetett, az eredmény azonban már nem változott, 5-2-re nyertek a vendégek. A vereség ellenére a DAB csapata minden dicséretet megérdemel, újfent bizonyították, hogy ők az egyik legjobb szellemiségű csapat a ligában, nem ismernek vesztett helyzetet, nagy nyomás alatt is magabiztosak tudnak maradni.

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Kemény küzdelem volt, hat játékosunk hiányzik, ráadásul sokan a pontjaink nagy részét termelték az eddigi szezonban. Két harmadon keresztül közel voltunk, aztán az emberhátrányos helyzetek nagyon sokat kivettek belőlünk és a végén nem tudtuk tartani a lépést.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 500 néző. Játékvezetők: Németh, Varjú, Abonyi, Kókai.
Duschek: 88,6% (Lindoff)
K
Arany: 94,4% (Bálizs)
Raszulov, Smith, Odnoga, Peterdi, Vazan
1
Tokaji, Olson, Klempa, McDonald, Hayes
Lencsés, Hruby, Németh P., Bushbacher, Revák
2
Quinn, Pozsgai, Nagy K., Saarenpaa, Szappanos
Pál, Léránt, Mátyásy, Szepessy B., Magosi
3
Stipsicz, Mestyán, Roczanov, Bödök, Terbócs
Nagy M.
4
Kovács, Tóth R., Schmál, Egyed
Gilbert Lee, Strenk Hunor
E
Majoross Gergely, Svasznek Bence
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:16 DAB Vazan
1-1 05:39 MÚB Hayes McDonald
1-2 16:35 MÚB Hayes McDonald Klempa
2-2 26:31 DAB PP Vazan Bushbacher Smith
2-3 31:00 MÚB Terbócs Quinn Szappanos
2-4 40:35 MÚB Quinn Pozsgai Saarenpaa
2-5 51:31 MÚB PP Szappanos McDonald Olson
36 Kapura lövések száma 44
24 Kiállításpercek 14
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum