Debrecenben kezdi kőkemény hétvégéjét a DAB

   

Az újvárosiak négy nap alatt három meccset játszanak, kettőt idegenben. A Debrecennek sem lesz könnyű dolga, elszánt alsóházi csapatokkal szemben kell megállnia a zuhanórepülésben.

A DAB-ra nagyon kemény hétvége vár, amit pénteken Debrecenben indítanak, majd vasárnap egy hét után ismét a MAC látogat Dunaújvárosba, hétfőn pedig Peterdiék kelnek útra, egy héten belül immár másodszor Fehérvár felé. E meccsek közül a legfontosabb egyértelműen a pénteki ígérkezik, hatalmas lépést tehetnek előre a rájátszás felé vezető úton egy esetleges győzelemmel. Erre a szezonban most van a legnagyobb esélyük, az utóbbi három meccsük mindegyikén négy gólt szereztek, ebből adódóan csupán két pontot veszítettek, azt is a második helyen álló MAC ellen egy végtelenül szoros küzdelemben. Ez kulcsfontosságú lehet a debreceniek ellen, hiszen a két csapat eddig háromszor találkozott egymással, a DAB eddig egyszer nyert, éppen akkor, amikor négy gólt ütött, a másik két alkalommal 3-2-re nyert a pénteki hazai csapat, Dunaújvárosban hosszabbításban, Debrecenben rendes játékidőben. A csapatban azonban egyre több a hiányzó, Szepessy Máté mellett kidőlt Dörök Bence is a védelemből, a csapatkapitány Azari Zsolt pedig Lengyelországba távozott. Igazi próbatétel vár tehát a Bikákra, kiderül, mennyire tudnak még jobban összezárni a nehéz körülmények közepette.

A sokáig ligamásodik DHK eddigi szezonja két teljesen ellentétes részre osztható. Az első 13 meccsen egészen fantasztikus sorozatot produkáltak, a megszerezhető 39 pontból 30-at megszereztek. Ezzel szemben az október közepe óta lejátszott 11 meccsen mindössze hat pontot szereztek. Előbbi 77%-os, utóbbi 18%-os mutató. Hogy mi romlott el Ladányiéknál, azt kívülről lehetetlen megmondani, két dolgot azonban mindenképpen érdemes megjegyezni. Egyrészt a szezon első felében is túlnyomó többségében szoros meccseken sikerült nyernie a csapatnak, nem volt az akkora fölény, mint amiről például a Miskolc és a többi csapat összevetésében beszélhetünk. Természetesen a jégkorongban az egyik legfontosabb tudomány a szoros meccsek saját magunk javára billentése, úgyhogy ez semmit nem von le a csapat érdemeiből. Az viszont lehetséges, hogy azok az apróságok, amelyek a szezon első felében nekik sikerültek jobban, a második szakaszban az ellenfelek számára kedvezően alakultak. Erre utal az is, hogy az önkényesen meghúzott határvonal utáni hét meccsen is, egy kivételtől eltekintve, legalább olyan szoros vereségeket szenvedtek, mint amilyen szoros győzelmeket korábban arattak.

A nemzetközi szünet után azonban új mélységet ért el a mélyrepülés, öt meccsből ötöt veszítettek el és általában három góllal kaptak ki, az utolsó négy meccsen mindössze négy gólt lőttek és 15-öt kaptak. Jevgenyij Muhinnak ebből az állapotból kell most valamiképpen kirántania csapatát, hiszen a ponttalanság előbb a második, majd a harmadik hely elvesztéséhez vezetett, november végére pedig a negyedik hely is veszélybe került. Mindeközben az alapszakaszt rosszabbul kezdő csapatok, mint az UTE, a DAB vagy a HSC kezdenek magukra találni, a korábban tetemes előny már-már a biztos playoff-részvételt is veszélyezteti. A jelenleg hatodik DAB-nak például egy meccsel kevesebbet játszva is mindössze hét pontra van tőlük, vagyis vesztett pontok tekintetében már csak négy egység a különbség, ami pénteken akár egyre is csökkenthető. Óriási küzdelemre lehet tehát számítani.

DHKDAB MK3

Fotó: Molnár Dénes

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Nagyon nehéz a debreceni pályán pontot, pontokat szerezni, de nyilván a győzelem reményével ülünk buszra pénteken. Dörök Bence térdét a legutóbbi meccsen ellőtték, így rá valószínűleg nem számíthatunk. Ha újra olyan kapus teljesítményre építkezhetünk, mint kedden és sikerül a helyzetkihasználásunkat is szinten tartani, akkor van esélyünk. Mivel megint kevesebben lesznek a védőink, rájuk nagyobb nyomás fog nehezedni, ezért is fontos lesz, hogy egyszerűen, hatékonyan játsszunk.

Debrecen–DAB 8-3

   

Muhin mester összerántotta a Debrecent, a húzóemberek húzták a csapatot. Kőkemény DAB-os hétvégéről írtunk a beharangozóban, és ennek megfelelően indult a sorozat.

A hazaiak kiválóan kezdték a meccset, 2-0 után szépített ugyan a DAB, de újabb két gólt lőttek, így húsz perc után nem sok jót sejthettek az újvárosi szurkolók. A kapuscsere indokolt volt, Lindoff helyett Duschek állt a vendégkapuba, és bejött Lee Gilbert számítása, csapata új erőre kapott ettől.

1-4-ről nagyon nehéz visszajönni a DHK otthonában, de  a DAB-nak kis híján sikerült. Bushbacher duplázott, ennek köszönhetően a 33. percben 4-3 állt táblán, tehát újra nyílttá vált a találkozó végkimenetele. De a Debrecen nem ijedt meg ettől, Kaszkov még ebben a harmadban megduplázta az előnyt a második góljával, majd a záró húsz perc elején lőtt két hazai találat minden kérdőjelet kiegyenesített. A végére nem maradt elég motiváció az Azari Zsoltot vesztett DAB-ban, így 8-3-ig meg sem állt a Debrecen.

Berta Ákos mesterhármast ért el, Kaszkov és Kunajev duplázott.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): “Az első harmadban szinte tökéletesen játszottunk, aztán a másodikban könnyelműen felhoztuk az ellenfelet. Jól jött a gól a harmadik harmad végén, amivel 5-3-ra vezettünk, és a befejező játékrészben már a közönségnek hokiztunk. Annak tükrében, hogy legutóbb, a két erdélyi mérkőzésen alárendelt szerepet játszottunk, rendkívül örömteli ez az eredmény.”

Strenk Hunor (edző, DAB): “Az eredmény nem tükrözi hűen a játék képét. Nagyon megéreztük három meghatározó emberünk hiányát, de öröm az ürömben, hogy helyettük fiataloknak tudunk lehetőséget adni. Nem történt tragédia, csináljuk tovább a dolgunkat, s immár minden idegszálunkkal a vasárnapi, MAC elleni mérkőzésre koncentrálunk.”

A nyilatkozatok forrása: nso.hu.

DHKDAB

Fotó: Molnár Dénes

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 350 néző. Játékvezetők: Halassy, Gangel, Sipos, Pálkövi.
Borogyin: 91,2% (Vay)
K
Lindoff: 76,5% (Duschek: 87,9%)
Hetényi, Kunajev, Könczei, Saluga, Berta
1
Raszulov, Smith, Peterdi, Vazan, McCann
Csíki, Emanuelsson, Hári, Kaszkov, Trosin
2
Lencsés, Hruby, Németh, Bushbacher, Odnoga
Wéber, Kovács, Vincze, Dancsfalvi, Vaszjunyin
3
Pál, Léránt, Szepessy B., Revák, Magosi
György, Izsák, Barabás
4
Mátyásy, Nagy M.
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
E
Gilbert Lee, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:58 DHK Berta Könczei Saluga
2-0 10:28 DHK Kaszkov Hári Emanuelsson
2-1 10:44 DAB Revák Bushbacher Németh
3-1 13:11 DHK SH Kunajev Hári Kaszkov
4-1 18:33 DHK Könczei Saluga Berta
4-2 28:54 DAB PP Bushbacher Vazan Smith
4-3 32:03 DAB Bushbacher
5-3 36:50 DHK Kaszkov Hári Kunajev
6-3 42:56 DHK PP Berta Könczei Hetényi
7-3 47:14 DHK Vaszjunyin Vincze Dancsfalvi
8-3 55:42 DHK Berta Trosin Kaszkov
50 Kapura lövések száma 34
12 Kiállításpercek 20

A Debrecen–DAB galériája

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum