Azari Zsolt Lengyelországban folytatja

   

A hírt a DAB honlapja hozta nyilvánosságra, távozása komoly érvágást jelent klubja számára.

Azari Zsolt csapatkapitányként 9 gólt és 13 asszisztot szerzett, ő volt csapata harmadik legponterősebb játékosa. Távozásáról így nyilatkozott a csapat honlapjának: “Több ügynök is kereste számomra a legmegfelelőbb csapatot és ajánlatot. A Sanok megkeresése után egy kis ideig kellett csak gondolkoznom, hiszen nagyon jó feltételeket kínáltak. Természetesen nagyon nehéz szívvel hagyom itt Dunaújvárost, úgy érzem, remek csapatot sikerült összerakni idén, remek a társaság és a hangulat is. Örülök, hogy a jó úton haladnak a fiúk ? ezt támasztja alá az utóbbi idők eredményessége is. Nem titkolt célom volt már a szezon előtt is, hogy külföldön folytassam a pályafutásomat, viszont szerettem volna novemberig itthon maradni, meggyőződni arról, hogy az Acélbikák továbbra is versenyképesek és harcosak legyenek. Pont jókor jött tehát az ajánlat. Úgy érzem, a legjobb korban vagyok ahhoz, hogy kipróbáljam magam egy más közegben, s szerettem volna kimozdulni a komfortzónámból.

Szinte egész életemben Dunaújvárosban játszottam, így úgy gondolom, hogy ez a változás új löketet adhat a karrieremnek, s mivel nagy álmom és vágyam, hogy a válogatott mezét újra magamra ölthessem a szezon után, ezért ennek a vérfrissítésnek ilyen téren is nagy hozama lehet. A lengyel bajnokság top csapatai elég jó játékerőt képviselnek, elég csak a Tychy Kontinentális Kupában való szereplésére gondolni, vagy a megígért Bajnokok Ligája szabadkártyára ? nyilván az is egy szempont volt, hogy egy valamivel erősebb bajnokságban tudjam kipróbálni magam. A Sanok erősítésnek igazolt, így biztos vagyok benne, hogy sok esélyem lesz arra, hogy megmutassam, mire vagyok képes! Alig várom, hogy bizonyíthassak az új klubomban, s lehetőleg szezon végén a válogatottban is!”

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum