A Rangers a legértékesebb hokiklub a világon

 

Az eddigi listavezető Toronto évtizednyi idő után a harmadik helyre zuhant vissza.

A Forbes minden évben kiadja az aktuális ranglistáját az NHL-klubok értékéről. A lista tetején tíz év után nem a Maple Leafs áll, hanem a New York Rangers. A 2005 óta regnáló kanadai gárda éppen a Rangerstől vette el az első helyet, amelyet tíz esztendőn keresztül sikerült úgy megtartania, hogy az elmúlt évtizedben csak egyszer jutott be a rájátszásba.

A sorozatos sikertelenség mostanra hatott ki a csapat értékére. A Leafs 12%-ot veszített az értékéből, jelenleg csak 1,15 milliárd dollárt ér. Ez a visszaesés olyan jelentős mértékű, hogy a juharleveles gárdát nem csak a Rangers, de a Montreal is megelőzte a képzeletbeli dobogón. A Nagy Alma csapatának a piaci értéke 1,2 milliárd dollár, ami 9%-kal több mint az előző szezonban, míg a Montreal 18%-os növekedéssel ért el 1,18 milliárdot. A Rangers annak köszönheti az első helyet, hogy a legnagyobb bevételt könyvelhette el, a legjobban értékesítette a reklámidőt és helyeket, továbbá befejezték a Garden felújítását, ami rengeteg pénzt hagyott a büdzsében.

msg garden

A Forbes listája megemlíti, hogy egy átlagos NHL-csapat értéke 505 millió dollár, először érte el a liga a félmilliárdos határt. Ez 3%-os növekedést jelent a tavalyi szezonhoz képest. Az árbevételek átlagban 133 milliós növekedést mutattak, ez pedig 8%-kal jobb az előző évhez viszonyítva.

A tavalyi listát itt, a tavalyelőttit emitt ismertettük.

Csapat Érték Változás Bevétel
#1 New York Rangers $1.2 B 9% $229 M
#2 Montreal Canadiens $1.175 B 18% $219 M
#3 Toronto Maple Leafs $1.15 B -12% $192 M
#4 Chicago Blackhawks $925 M 12% $182 M
#5 Boston Bruins $750 M 0% $158 M
#6 Vancouver Canucks $745 M -7% $152 M
#7 Philadelphia Flyers $660 M 6% $146 M
#8 Detroit Red Wings $600 M 5% $135 M
#9 Los Angeles Kings $580 M 0% $132 M
#10 Washington Capitals $565 M 13% $132 M
#11 Pittsburgh Penguins $560 M -1% $151 M
#12 Edmonton Oilers $455 M -4% $119 M
#13 Dallas Stars $450 M 7% $132 M
#14 San Jose Sharks $445 M 5% $126 M
#15 Calgary Flames $435 M -4% $130 M
#16 Anaheim Ducks $400 M 10% $122 M
#17 Minnesota Wild $380 M 3% $125 M
#18 Ottawa Senators $370 M -7% $119 M
#19 Colorado Avalanche $360 M 0% $106 M
#20 Winnipeg Jets $350 M -2% $116 M
#21 New Jersey Devils $330 M 0% $125 M
#22 New York Islanders $325 M 8% $93 M
#23 Buffalo Sabres $300 M 4% $113 M
#24 St Louis Blues $270 M 15% $111 M
#25 Tampa Bay Lightning $260 M 13% $121 M
#26 Nashville Predators $255 M 2% $110 M
#27 Columbus Blue Jackets $226 M 13% $99 M
#28 Carolina Hurricanes $225 M 2% $99 M
#29 Arizona Coyotes $220 M -2% $92 M
#30 Florida Panthers $186 M -2% $93 M

 

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum