Magántőkéből épülhet fel Brünn új jégcsarnoka

 

Három év múlva új otthont kaphat a cseh város népszerű hokiklubja.

Magántőkéből épülhet fel Brno város új arénája ? írta Mladá Fronta Dnes cseh napilap ?, amely egyébként kizárólagosan megszerezte a Luzánky hokistadion látványterveit is. A város egyesülete a DRFG pénzügyi csoporttal közösen valósítaná meg a terveket, három éven belül. “Itt az idő, hogy a Kometa felkavarja az állóvizet az új hokistadion ügyében. Nem akarjuk, hogy a projekt a városi költségvetésből pénzt vegyen el, csak azért, mert mi új stadionban szeretnénk játszani” ? nyilatkozta Libor Zábransky, a Kometa elnöke.

Az új, elegáns, ovális alakú jégkorongaréna a labdarúgó-stadion mellett épülne fel, 12 ezer néző befogadására lenne alkalmas. A beruházás végleges költségvetése még nem ismert, de az egyértelmű, hogy több száz millió koronába, azaz több milliárd forintba kerülhet.

“Az egész projektet úgy terveztük meg, hogy az ne terhelje meg a várost anyagilag” ? ezt már David Rusnák, a DRFG pénzügyi befektető csoport elnöke mondta a MF Dnesnek. Jelenleg a sportklub tárgyal a város vezetésével, mivel a terület, ahol a stadiont megépítik, városi tulajdonban áll. A stadion tervezését egyébként a szurkolók még befolyásolhatják. A brünni egyesület ugyanis szurkolói számára bérletvásárlási lehetőséget is biztosít, az akció sikere hatással lehet a csarnok jelenleg tervezett befogadóképességére is. Az aréna végleges terveit 2016 januárjában mutatják be, a szabad ég alatt, a beruházás helyszínén.

A hírt és a cikket köszönjük Csehszlovák Kémnek.

brno

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum