Megfordítja-e a rossz trendet a Debrecen?

   

A HSC az utóbbi másfél hónapban topcsapathoz hasonló teljesítményt produkál, a Debrecennek minden tudására szüksége lesz, ha vasárnap este ponttal szeretne távozni a Vákárból.

Akárcsak a két hónappal ezelőtti első, a mostani második erdélyi túráját is vereséggel kezdte a Debrecen, mindkétszer az esélytelenebbnek gondolt Brassó tréfálta meg őket. Akkor másnap javítani tudtak a HSC ellen, most azonban ez jóval nehezebb feladatnak ígérkezik. Bátran mondhatjuk, hogy a hetedik helyen álló erdélyi csapatnak azóta bombaerős keretet sikerült építeni, a védelembe érkezett Konyajev, Kuzman és Ozols, a csatársorba Gyagyusko, Hafizov, Kropotyin, Maggyejev, Mironov és Tambijevs. Ez egy fél csapatnyi légiós, akik közül ugyan hétnél többet egyszerre nem lehet szerepeltetni, de a csapaton belüli verseny és a szakvezetés számára adódó variációs lehetőségek számának megnövekedése nyilvánvalóan hatalmas előnyt jelent a két hónappal ezelőtti állapotokhoz képest. Még akkor is, ha vasárnap egymeccses eltiltása miatt hiányozni fog Bednár a védelemből.

Mindez meg is látszik a csapat teljesítményén, a kettős terhelés mellett is szépen termelik a pontokat. Az előző hétvégén például öt nap alatt öt meccset játszott a csapat, közte egy magyarországi utazással és csak az ötödik, UTE elleni meccs utolsó harmadára fáradt el, négy nap alatt négy győzelmet aratott. Harmadjára éppen Debrecenből hoztak el három pontot, simán verték Könczeiéket, a DHK még gólt sem tudott ütni hazai pályán. Mindez technikás, pörgős hokival párosul, az orosz iskola hagyományainak szellemében. A Debrecen komoly mélyrepülésben van, a Brassó elleni volt sorozatban a negyedik vereségük, előtte a Fradit verték otthon egyetlen góllal. A HSC ellen elvileg nem tragikus a mérlegük, de a tendencia aggasztó. Négy meccsükből kettőt nyertek, egyszer hosszabbításban kaptak ki, de a közelmúlt két meccsének mindegyikét idegenben nyerte a HSC.

A mérkőzésnek különös tétet kölcsönöz, hogy a DHK stabil élvonalbeli helye kerülhet komoly veszélybe egy újabb vereséggel. Jelenleg vesztett pontok tekintetében eggyel előzik az ötödik UTE-t, akár a pontvesztésnek is komoly következményei lehetnek hamarosan. Mint említettük, a HSC rosszul kezdte a szezont, azonban októberben sikerült úrrá lenni a gondokon, a jelenlegi keret jóval erősebb, mint amire a csapat helye utal. A szezon első tíz mérkőzésén mindössze két pontot szereztek, a légiósok érkezése óta eltel tucatnyi meccsen 22-t. Ezek alapján és mivel a HSC a Brassóhoz hasonlóan pihenten várja a találkozót, igazi bravúr lenne már a pontszerzés is.

HSC–Debrecen 4-1

   

A csíkszeredaiak 2 kettős emberelőnyből és 1 sima emberelőnyből lőtt góllal verték a DHK-t. A hajdúságiak sorozatban 5. vereségüket szenvedték el.

A Debrecen megint újoncot avatott, első MOL Liga-mérkőzését játszotta a 18 éves orosz hátvéd, Gyenyisz Popkov. A 3. percben Berta góljával a DHK szerzett vezetést, aztán viszont emberhátrányba került. A lehetőséggel élt a HSC, Tambijevs előnyös góljával egyenlített. A 10. percben kapust cserélt Muhin, Borogyin helyét Vay vette át. A beugró hálóőrt 80 másodperc alatt felavatták a csíkiak, Bíró Tamás találatával már a kék-fehérek vezettek. Az első harmad végén kettős emberelőnybe került a HSC, ezt Ozols révén kihasználta. A második játékrész 13-13 kaput eltalált lövést hozott, gólt nem. A 48. percben forrtak az indulatok, Molnár és Gecse 2-2 percet, Trosin 2+2 percet kapott. 6 perccel később Hetényi és Godó egyszerre kapott büntetést a vendégektől, a kettős emberelőnyt 23 másodperc alatt kihasználták a csíkiak Tambijevs találatával. A HSC 4-1-re nyert, győzelemmel hangolt a hétfői, Brassó elleni rangadóra.

Artur Oktyabrov, (vezetőedző, HSC): “Nem vagyok megelégedve azzal, ahogyan kezdtük a találkozót. Szerencsére hamar sikerült rendezni a sorokat és időben jöttek a gólok is. A mérkőzés második felével elégedett vagyok, hiszen okosan és biztonságosan játszottunk, továbbá lőttünk még egy gólt. Holnap egy újabb nehéz meccsünk lesz, egy derbi. Okosan, biztonságosan kell játszunk, főleg a védelemben. Ha mentálisan készek leszünk küzdeni a végsőkig, akkor hiszem, hogy nyerni tudunk.”

Jevgenyij Muhin, (vezetőedző, Debreceni HK): “A mérkőzés bizonyos szakaszában fegyelmezetlenek voltunk. Több ziccert is kihagytunk. A meccs második felére pedig elfáradtunk, kondíciós problémák vannak.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1200 néző. Játékvezetők: Gergely, Davor, Mathe, Ivan.
Peksa: 96,7% (Ruczuj)
K
Borogyin: 85,7% (Vay: 91,4%)
Ozols, Bors, Tambijevs, Gyagyusko, Berljov
1
Kovács, Emanuelsson, Könczei, Saluga, Berta
Kuzman, Salló, Antal Zs., Molnár Zs., Molnár Z.
2
Hetényi, Popkov, Hári, Vincze, Trosin
Papp, Gecse, Moldován, Hafizov, Farkas
3
Csíki, Wéber, Godó, Milan, Vaszjunyin
Orbán, Maggyejev, Mihály, Bíró
4
György, Barabás
Otiabrev Artur, Nagy Béla
E
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:41 DHK Berta Trosin Hetényi
1-1 04:43 SCC PP Tambijevs Berljov
2-1 10:40 SCC Bíró Bors
3-1 17:30 SCC PP2 Ozols Bors
4-1 53:24 SCC PP2 Tambijevs Ozols Bors
42 Kapura lövések száma 30
16 Kiállításpercek 22

A HSC–Debrecen képes összefoglalója

   

A HSC–Debrecen góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum