Jevgenyij Muhin idei első meccse következik

   

A Debrecen korábbi sikeredzője vezérletével Brassóban játszik, az első meccsen a hazaiak nyertek.

Egyetlen mérkőzést rendeznek szombaton a MOL Ligában, ezen az utolsó helyezett Brassó fogadja a negyedik helyen álló Debrecent. A vendégeknél véget ért az ideiglenes állapot, Romanov mester október végi menesztését követően Ladányi Balázs dirigálta az együttest. A kiváló csatár négy meccsen próbálhatta ki magát, egy szoros győzelemmel kezdett a Ferencváros ellen, majd kis híján Miskolcon sikerült pontot szerezni, az egyre karakteresebb HSC-vel szemben semmi sem sikerült, míg a MAC otthonában nem jött össze a bravúr. Összességében elég nagy gödörben van a sokáig második helyen álló csapat, október közepe, a MAC legyőzése óta 9 meccsen mindössze hat pontot sikerült szerezni. A hét második felében azonban visszatért Debrecenbe a tavalyi sikeredző, Jevgenyij Muhin. Ez a változás akár már rövid távon is sokat jelenthet a csapat játékára nézve.

Muhin Debrecen

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Ennek elsődleges oka a védekezés szétesése lehet, ebben a szűk periódusban 39 gólt kapott a csapat, vagyis meccsenként átlagban négynél is többet. Összehasonlításul, az első 13 mérkőzésen összesen csak 30 gólt kaptak. De a támadójáték hatékonysága is sokat romlott, az imént említett hosszabb első periódusban 48 találatot szereztek a debreceni játékosok, ami 3,7 gólt jelent meccsenként, az utolsó 9 mérkőzésen csak 22-t, ami két és feles meccsenkénti átlagot sem éri el.

Van tehát dolga a régi-új szakvezetőnek, aki szerdán érkezett meg új állomáshelyére a KHL-ből. Ilyen rövid idő alatt csodát nyilván nem lehet tenni, de talán nem is kell, elég, ha a játékosok visszatalálnak arra az útra, amelyen elkezdték a szezont. Ha van csapat, amely ellen ezt eséllyel tehetik meg, akkor az a Brassó. A légiósok nélküli modell és a román bajnokságban párhuzamosan folytatott kétfrontos küzdelem együttesen eredményezte azt a látványos összeomlást, amely a MOL Ligában jellemzi a hazaiakat. A Brassó kapta a legtöbb és szerezte a legkevesebb gólt, gólkülönbsége máris 17 egységgel rosszabb, mint az őket követő Ferencvárosé.

Nem csoda hát, hogy a csapat az utolsó helyen áll, húsz meccséből mindössze háromszor hagyta el győztesen a jeget és csak négy alkalommal szerzett egyáltalán pontot. Mindazonáltal hiba volna lebecsülni őket, ugyanis rendre képesek nagy meglepetést okozni, a MAC-tól idegenben szenvedtek szoros, 2-1-es vereséget, a Debrecent pedig éppen Brassóban győzték le büntetőkkel 4-3-ra. Ráadásul szombaton a Brassó az átlagnál pihentebb lesz, hiszen 5 napja játszottak utoljára mérkőzést.

Brassó–Debrecen 3-1

   

Vereséggel mutatkozott be idei első MOL ligás meccsén Jevgenyij Muhin vezetőedző. Vaszjunyin egy hónap után tért vissza, azonban a Brassóban Bíró Gergő két gólt is szerzett.

A Debrecen keretében több változás is történt, egyrészt egy hónap kihagyás után visszatért Vaszjunyin Artyom, másrészt a fiatalok közül felkerült a védelembe a 18 éves Jegor Szerman. A sorok összetétele is változott a legutóbbi időkben megszokotthoz képest, az első sort Könczei, Saluga és Berta alkotta, a másodikat a Hári, Vincze, Trosin trió, a harmadikban pedig Godó, Milan és Vaszjunyin dolgozott. Továbbra sem tudtak négy komplett sorral felállni a vendégek, a két extra játékos Barabás és György voltak. Az első harmad minden tekintetben döntetlen játékot hozott, gól nem született, a hazaiak 8, a vendégek 9 kapura lövéssel próbálkoztak. A gólcsendet Bíró Mátyás törte meg a 22. percben, éppen amikor letelt Könczei Áron büntetése. Nem sokáig vezettek azonban, hiszen a 28. percben Emanuelsson és Saluga passzából Berta egyenlített.

A Brassó következő gólja szintén előnyből született, ráadásul a vendégek szempontjából nagyon kellemetlen időpontban, Bíró Gergő egy perccel a második szünet előtt szerezte vissza a vezetést. Hozzá kell tenni, hogy a Brassó megdolgozott ezért a vezetésért, 18-7-re nyerték a kapura lövéseket. Következett a záró 20 perc, amelynek során egy-egy emberhátrányt védekezett ki mindkét együttes. A 59. percben nehéz helyzetbe kerültek a vendégek, Hárit állították ki gáncsolásért, de 15 másodperccel később Piszarenko segítette ki őket, 4-4 ellen folytatódott a játék. Ennek megfelelően lehozta Borogyint a DHK, egyenlítés helyett azonban ismét Bíró Gergő volt eredményes, beállítva a 3-1-es végeredményt.

Láthattuk az igazi csapatszellemet

 

A Bíró testvérek estéje és Muhin szűzbeszéde.

Keresztes Ottó (vezetőedző, Brassó): Ezen az estén láthattuk az igazi csapatszellemet. A fiúk nagyon jól dolgoztak a jégen. Sikerült kihasználnunk a fölényünket és a korábbiaknál jóval figyelmesebbek voltunk a védekezésben. Ez a Bíró testvérek estéje volt, de az egész csapat megérdemli a gratulációkat. Bíztak magukban és ez látszott is a játékukon. Reméljük, hogy a következő meccseken is hasonló szellemben folytatjuk.

Jevgenyij Muhin  (vezetőedző, Debrecen): Jó meccs volt, de két nagy hiba a győzelmünkbe került. A Brassó jobb csapat volt ma este, és jobban akarta a győzelmet, mint mi.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 400 néző. Játékvezetők: Bogdan, Valentin, Nedeljkovici, Butucel.
Tőke: 96,6% (Béres)
K
Borogyin: 94,9% (Vay)
Piszarenko, Nagy Cs., Fodor, Mihály, Petres
1
Hetényi, Emanuelsson, Könczei, Saluga, Berta
Mátyás, Imecs, Tranca, Bíró M., Bíró G.
2
Kovács, Szerman, Hári, Vincze, Trosin
Sprencz, Bíró O., Virág, Péter, Márton
3
Csíki, Wéber, Godó, Milan, Vaszjunyin
János, Balázs, Dumitru
4
György, Barabás
Keresztes Ottó
E
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 21:17 BRA Bíró M. Piszarenko
1-1 27:44 DHK Berta Emanuelsson Saluga
2-1 38:54 BRA PP Bíró G. Bíró M. Tranca
3-1 59:26 BRA EN Bíró G. Imecs
40 Kapura lövések száma 29
10 Kiállításpercek 24

A Brassó–Debrecen galériája

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum