A szünet alatt mindenki megnyomta az újraindítás gombot

   

Rob Pallin, a Fehérvár vezetőedzője nem szűkíti le az utolsó négy meccsre a kilábalás időszakát, hangsúlyozza, az utolsó tizenkét meccsen csak kétszer nem szerezett pontot csapata. A 49. születésnapját csütörtökön ünneplő szakemberrel nem születésnapi interjút készítettünk.

Az utóbbi négy meccsen négy győzelmet szerzett csapata. Meddig nyújtható ez a győzelmi sorozat?

Jól kell védekeznünk, de ami a legfontosabb, továbbra is kiváló kapusteljesítményre van szükségünk. Jó védekezés alatt az egész csapat védekezését értem, a csatároknak is jól kell zárniuk hátul. Fontos gólokat kell szereznünk, az utolsó négy meccsen négyszer találtunk be emberelőnyben. Szintén nélkülözhetetlen, hogy olyan srácok, mint Nagy Gergő és Frank Banham kulcsfontosságú gólokat lőjenek. A két fiatal játékos, akiket felhívtunk a MOL Ligából, sokat segít nekünk.

Minek köszönhetően jött ki a csapat a hullámvölgyből?

A szünet előtt négy meccset nyertünk, kettőt elvesztettünk, és háromszor is csak a hosszabbításban kaptunk ki. Nem tudom, az emberek azt észrevették-e, hogy az utolsó tizenkét meccsen csak kétszer nem szereztünk pontot. Nem álltak rendelkezésünkre a kulcsjátékosaink, aztán amikor játszottak, nem voltak teljesen egészségesek. Andrew Sarauer 80%-osan tért vissza, mert szeretett volna játszani, és szüksége volt rá a csapatnak. Andy hatalmas csapatjátékos, de nem tudott olyan gyorsan korcsolyázni, mint korábban, a 80%-os szint nem elég jó. Banham nagyjából 70%-nál tartott, amikor játékra jelentkezett, ez látszott is a jégen. Ezért mondom, nekem 100%-os játékosokra van szükségem. Banhamnek nem volt teljesen jó a térde, de tovább játszott, mert egy harcos. Sok mindenen mentünk keresztül ebben a szezonban, nem kívánatos helyzet ez. A szurkolók mindig találgatnak, hogy mi történt idén, de az előző szezon legjobb három támadója kidőlt, kiestek Sarauer, Banham és Bartalis góljai. Csupán ennyi a problémánk. Nagyon jó ez a liga, szükség van arra, hogy a legjobb játékosaid jól játsszanak, nálunk pedig még mindig nem tértek vissza a legjobbak. Remélhetőleg Andrew 1-2 hét múlva újra játszhat, Bartalisnak szintén ennyi időre van szüksége, ők a csapat első és második számú centerei. Ha ők nem játszanak, akkor nem meglepetés, hogy nem megy olyan jól a többieknek sem. Ugyanannyi győzelmünk van most, mint tavaly ilyenkor, a közvélemény ezt sem feltétlenül veszi észre. 21 meccs után tavaly pontosan így álltunk. Sok mindenen mentünk keresztül, és még nem is vagyunk a szezon felénél. Nekem mint edzőnek fontos, hogy a srácokat pozitív hangulatban tartsam, nem akarom, hogy ujjal mutogassanak egymásra. Csapatként még jobban össze kell kovácsolódnunk és keményebben kell dolgoznunk a hátralévő időszakban. Nem szabad a figyelemnek elterelődnie, csak a feladatunkkal szabad foglalkozni. Úgy érzem, a nemzetközi szünet alatt mindenki megnyomta az újraindítás gombot. Miután mindannyian visszatértek a válogatottaktól, volt három nagyon kemény, alapos edzésünk. Jó eredményeket értünk el, de most nagyon nehéz meccsek várnak ránk a Klagenfurt és a Vienna Capitals ellen.

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A győzelmi széria egybe esik a vérfrissítés időszakával. Mennyire elégedett a MOL Ligából felhívott játékosokkal, Reisz Áronnal, Szabó Dániellel, Bodóval, Orbannal?

Szabó Dani nagyon jó játékos lesz, szilárd védő, a harmadunkban nagyon jól teszi a dolgát, okos jégkorongozó. Bodo nemkülönben nagyon jó játékos, megfelel az osztrák bajnokság állította követelményeknek, villámgyors, jól gondolkozik, ha megkapja a korongot. Orban pici, de nem fél semmitől sem, belemegy mindenbe a saroknál és a kapu előtt is. Ennek a három játékosnak nagy esélyt fogok adni a következő meccseken is, nagyon elégedett vagyok velük. A bajnokság most nagyon gyors és színvonalas, már három éve vagyok itt, és a liga minden évben egyre jobb lesz.

Varga Arnold visszatérhet a Bolzano ellen összeszedett sérüléséből?

Nem, sajnos a vizsgálatok megállapították, hogy agyrázkódást szenvedett, nem játszhat egy ideig. Kedden öt alapember nem állt a rendelkezésemre, most majd hatan hiányoznak, ha végül senki nem térhet vissza. Folyton ugyanaz a történet a szezon kezdetétől, soha nem játszunk még csak megközelítőleg sem a legerősebb összeállításunkban. Nyolc meccset rendes játékidőben, kettőt hosszabbításban nyertünk, szóval összesen tíz győzelemnél tartunk, nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy ennyi sérüléssel sikerült ezt elérnünk. Amikor zsinórban hatszor szenvedtünk vereséget, akkor is négyen csak egy gól volt a különbség, szívszorongató vereségek voltak azok számunkra. Keményen dolgozunk, senki sem pánikol jelenleg, senki sem mutogat ujjal a másikra, pozitív dolgokra van szükségünk, nem szabad a figyelemnek elterelődnie.

A Bolzano ellen hiányzók közül ki és mikor térhet vissza a legkorábban?

Francis talán már pénteken játszhat, de még ez sem biztos, meglátjuk, milyen állapotban lesz a meccs napján. Sikorcinnak valószínűleg még egy hétre szüksége van.

Nagy Gergő egyre jobban teljesít, az utóbbi két mérkőzésen sikerült gólokat is szereznie. Mit gondol a magyar kulcsemberek teljesítményéről?

Nagy Gergő szenvedett az év elején, de nagyon keményen dolgozik augusztus óta, ő az utolsó a jégen, 15-20 perc pluszmunkát végez minden edzés után. Talán csak az első gól megszerzésére volt szüksége, az utolsó két meccsen ő volt a legjobbunk. Nagy termetű, jól korcsolyázik, jól lát a pályán, jól lövi meg a korongot, helyzeteket tud kialakítani. Kóger Daninak meg kell találnia a játékát. Ő erőcsatár, keménynek kell lennie a sarokban és a kapu előtt is. Daninak olyan játékosnak kell lennie, aki ellen nehéz játszani. Az apró munkákat is el kell végeznie. Tavaly karácsony után jól korizott, fizikálisan odatette magát, újból vissza kell ehhez térnie. Kovács Csaba teljesen más karakterű játékos, neki szüksége van a korongra, helyzeteket kell kialakítania, ezért van a csapatban. Egy irányító, akinek jó, ha nála van a korong. Kedden jól játszott, de ez még nem elég, neki minden meccsen így kell teljesítenie. Kovács tavaly a sortársai miatt is volt igazán jó, és Bartalis eddig hiányzik ebben a szezonban, így sokkal nehezebb dolga van neki is és a csapatnak is. Nagyon sok mindent nélkülözünk idén, nem olyan nehéz megérteni azt, hogy ezért nem tartunk előrébb a tabellán. Ha mindenki egészséges lenne, valószínűleg négy győzelemmel több állna a nevünk mellett, de sajnos nem ez a valóság. Nagy a különbség, ha Sarauer öltözik be Reisz Áron, vagy Kocsis Ferenc helyett. Ez nem azt jelenti, hogy a fiatal magyarok ne lennének jó játékosok már most is, de mégiscsak Andrew volt tavaly az EBEL gólkirálya.

Rob Pallin 3

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum