Galló Vilmosnak jól megy Linköpingben

   

A 19 éves csatár hozza a pont per meccs átlagot a junioroknál.

Keresztúry Eriket az elmúlt héten sem nevezte a csapata, amely szombaton hazai pályán 5-3-as vereséget szenvedett a Kölntől. A magyar csatár nélkül játszó düsseldorfi alakulat a másnapi idegenbeli visszavágót is elvesztette 3-2-re, de a hosszabbításra mentett találkozóról legalább egy ponttal a tarsolyában térhetett haza.

Galló Vilmos, ha a felnőtt elfoglaltsága megengedi és szerepet kap a juniorok között, akkor majd minden találkozón pontokat szerez. Nem történt ez másként a legutóbbi hétvégén sem, amikor az ő két góljával nyitotta a meccset a Linköping. A Rögle ellen lejátszott meccset 5-2-re nyerte a csapat. Másnap a mezőny végéhez tartozó Växjö Lakerst fogadták Gallóék és a könnyen kapott gólok ellenében hiába domináltak, minden harmadban túl későn ébredt a csapat és az utolsó percben lőtt két gól már csak a zárkózáshoz volt elég, 4-3-ra elvesztették a mérkőzést.

Kiss Zsomborék 4-3-ra legyőzték az alsóházi rivális Kloten Flyerst  és ezzel a győzelemmel egy hellyel feljebb kapaszkodtak. Jelenleg a 13 csapatos svájci junior liga 11. helyén állnak. A tabella dobogós helyezéseit követően rendkívül kiegyenlített a mezőny. Kiss Zsomborékat 16 forduló után 8 pont választja el a negyedik, míg 6 pont az utolsó helyezettől.

Kornakker Dániel és Gerencsér Dominik csapata október 30-án 3-2-re legyőzte az Ontario Avalanche-t. Kornakker Dániel 41 lövésből 39-t megfogott.

Játékos neve Születési év Poszt Vál. Ország Bajnokság Klub
Antal Norbert 1996 csatár SWE J20 Elit Borlange HF
Daadou Ádám 1999 csatár
Daoda Olivér 1996 kapus SWE J20 Elit Flemingsbergs IK
Dragomír István 1997 csatár GBR NIHL 2 Swindon Wildcats NIHL
Erdély Csanád 1996 csatár U20 USA USHL Sioux Falls Stampede
Éliás Tamás 1996 csatár GBR NIHL Cardiff Devils
Fischer Noel 1996 csatár USA NA3EHL Maine Wild
Galló Vilmos 1996 csatár U20 SWE J20 SuperElit Linköping HC
Garát Zsombor 1997 hátvéd U20
Gáspár Máté 1997 csatár U20 AUT EBYSL EHC Linz
Gerencsér Dominik 1997 hátvéd U20 USA WSHL Long Beach Bombers
Horváth Bálint 1999  csatár U18 SWE J18 Elit Rögle BK
Kanyó Tamás 1998 csatár AUT EBJL Graz 99ers
Kenéz Barnabás 1998 D/F SWE J18 Elit Flemingsbergs IK
Keresztury Erik 1996 csatár U20 GER DNL Düsseldorfer EG
Kiss Zsombor 1997  csatár U20 SUI Junioren Elite A HC Davos
Kornakker Dániel 1996  kapus U20 USA WSHL Long Beach Bombers
Kovács Dávid 1997 kapus SUI Elite Novizen Langnau U17
Kővári Dániel 1998 kapus AUT EBJL Okanagan St. Pölten
Maros Botond 1999 kapus AUT EBJL Junior-Capitals
Molnár Rudolf 1996 csatár
Nagy Zoltán 1997 csatár FIN Jr. A Mestis Diskos
Pákozdi Bálint 1999 csatár GBR U18 Anglia Okanagan UK
Péter Donát 2000 csatár GER U16 Németország EHC 80 Nürnberg
Rácz Levente 1999 csatár GBR U18 Anglia Trafford Tornados
Sági Martin 1997 csatár AUT EBYSL Linz
Simotics Ferenc 1999 hátvéd U18 CZE
Szabad Kevin 1997 csatár AUT EBYSL Junior-Capitals
Szolga Bálint 1998 FIN EPS Blues
Tóth Balázs 1999 kapus AUT EBJL Linz
Török Viktor 1998 csatár U18 GER DNL Landshut
Villás Bálint 1997 hátvéd AUT EBYSL Okanagan St. Pölten

Vál: Utánpótlás-válogatott, a világbajnoki szereplést jelöltük

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum