Az UTE rájátszást érő helye veszélybe kerülhet

   

Ennek elkerülésére mindenképpen győzni kellene pénteken hazai pályán a Debrecen ellen. Azonban a DHK-nak is fontos céljai vannak a mérkőzéssel kapcsolatban.

Az UTE roppant nehéz helyzetbe kormányozta magát azzal, hogy kedden kikapott a sokkal lelkesebb DAB-tól. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy bekerült a veszélyes zónába, vagyis ha még nem is közvetlenül, de közvetve mindenképpen a rájátszást érő helyüket teszik kockára. Az UTE 17 meccsen gyűjtött 23 pontjával az ötödik helyen áll a tabellán, az üldözők pedig sokan vannak és nincsenek is messze, három 19 pontos csapat van ugyanis: a 16 meccset játszott DAB, a 18 meccset játszott HSC és a 17 meccset játszott Fradi. Ha a DAB vagy a Fradi győz pénteken, amire ugyan kicsi az esély, az azt jelenti, hogy látótávolságon belülre kerülnek a lilákhoz. Mindenképpen kellenek tehát a pontok a Debrecen ellen, lehetőleg mindhárom. Nincs azonban ezzel másképp a Debrecen sem, ők a harmadik helyről kergetik a vesztett pontok tekintetében náluk eggyel jobban álló MAC-ot, miközben menekülnek a kétpontnyi lemaradásra lévő Fehérvártól.

Mindkét csapat volt már jobb passzban, a Debrecen az elmúlt két hétben játszott utolsó négy meccsén mindössze három pontot gyűjtött, miközben kétszer játszott az Újvárossal, legutóbb pedig hazai pályán kapott ki hosszabbításban a Csíkszeredától. Az UTE programja sokkal sűrűbb, két hét alatt a pénteki lesz a hetedik mérkőzésük, miközben Erdélyt is megjárták. A Brassót idegenben simán legyőzték, a Fehérváron 0-2-ről fordítottak, de a MAC-tól nagyon kikaptak, a HSC-től is viszonylag simán, hazai pályán csak büntetőkkel húzták be a Brassó elleni mérkőzést és legutóbb Dunaújvárosban sem sikerült maradandót alkotni. Ez utóbbi mérkőzés után Szilassy Zoltán vezetőedző elsősorban a taktikai fegyelmet hiányolta a játékból, elmondása szerint szinte betűről betűre kitanulták az Acélbikák játékát, azután ebből semmit nem látott viszont a mérkőzésen. Érdekes módon ugyanerre panaszkodott Dmitrij Romanov, a DHK vezetőedzője is, aki ennek kapcsán annyit mondott: “Úgy látszik, az edzők szava nem jutott el a játékosok tudatáig.”

DHKUTE

Fotó: Molnár Dénes

A két csapat pénteki mérkőzése tehát elsősorban azon múlhat, hogy az edzőknek mennyire sikerül beprogramozniuk a játékosokat. Ezen túl a debrecenieket külön is sújtja Dancsfalvi Norbert néhány hetes kiesése, akinek a HSC elleni meccsen beszakadt a combizma, ő biztosan nem léphet pályára. Miként az eltiltott Kovács Bronson sem. Hiányával nem csak fontos pontokat veszíthet a Debrecen, de Romanov mester szerint a 25 éves csatár igazi szellemi vezére is csapatának.

A túloldalon is egy vezér hiányzik majd, Elomo novemberi visszatérése után egy egészen másik csapatra számíthatunk. A lilák célja addig is az lehet, hogy minél több pontot begyűjtsenek. A két csapat jól ismeri egymást, hiszen már háromszor is találkoztak idén. A szezon legelején oda-vissza simán nyert a DHK, ám a legutóbbi találkozón Debrecenben tréfálta meg a hazaiakat az UTE egy hosszabbításban elért 3-2-es vereséggel.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Egy 6-7 meccses jó széria után lefelé mentünk. Ez a szezon ilyen, megverjük a legjobbakat, aztán váratlan vereségeket gyűjtünk be. Sajnos még tartunk ott, hogy a miénk legyen a legkiegyensúlyozottabb csapat. Ez is egy folyamat, célunk, hogy azzá váljunk. Bárki legyőzhet bárkit, a brassói hosszabbításos győzelem főleg a MAC elleni meccsük fényében nem is rossz eredmény, de a dunaújvárosi vereség nagyon fájt. Célirányosan két napot készültünk arra a meccsre, felhívtuk a játékosok figyelmét arra, hogy nagyon jó csapatok kaptak ki Újvárosban, nagyon keményen kell ott dolgozni, folyamatosan ragaszkodni kell a játéktervhez. Ehhez képest csak az 53. perc után tartottuk ezeket szem előtt. Bosszantó ez a vereség, mert amikor a játékkönyvünknek megfelelően játszottunk, a megbeszéltek szerint, akkor jól mentek a dolgaink. De a meccs nagy részében nem ezt tettük. 3-1 után égett a háztető is, csak abban a pár percben játszottunk a saját mérkőzéstempónkban. Ez a pofon megint jókor jött, kaptunk egy üzenetet, egy megerősítést, hogy mi egy munkás csapat vagyunk, a meccseken 60 percen át kell 100%-ot teljesítenie mindenkinek közülünk. Látszik, ha nem ez történik, annak mi a következménye. De továbbra is azt mondom, a playoffra kell készen lenni a csapatépítéssel. Tudtuk, nem egyenes az út, most az a fontos, hogy a vereségből is tanulnunk kell. Hogy ez sikerült-e, arra a péntek esti mérkőzés adhat választ.

UTE–Debrecen 9-2

   

A jól kezdő Debrecen a mérkőzés felére szétesett, a végére osztálykülönbség alakult ki a két csapat között. Mihálik mesterhármassal zárt.

A Debrecen nagyon jól kezdte a mérkőzést. Nagy iramban, jól játszottak, és ezt a fölényt Hári Norbert révén a 8. percben realizálták is. A folytatás azonban nem úgy alakult, ahogy Romanov mester tervezte, sokkal inkább Szilassy Zoltán elképzelései szerint. Dömötör Róbert és Nemes Benjámin révén gyorsan fordított a lila-fehér csapat, és már az első harmadban is nagyobb különbség alakulhatott volna ki, igaz, még a Debrecen is igen veszélyesen támadott.

Ez a második harmadban már nem volt elmondható. Nyoma sem maradt a meccse eleji összeszedett debreceni hokinak, Gröschl Tamás és Eric Pance találata gyakorlatilag lezárta a nyitott kérdéseket. Vay Ádámot már ekkor is számtalanszor hozta kiszolgáltatott helyzetbe csapata, és ez később csak fokozódott, nagyon sok szólót és 2 az 1-et vezetett az UTE a mérkőzés második felében, a gólok is ilyen szituációkból estek ekkor. A DHK a második harmad második felére összezuhant, gondolkodásban és mentálisan már ekkor vereséget szenvedett. De nem kapták könnyen a negatív élményt sem, még egy kíméletlen 25 perc várt rájuk. A lábak mentek, de a passzok és a játékok pontatlanok voltak, valami nem stimmelt. A teljes csőd a Garbacz Ádám ellen megítélt 5 perces büntetés alatt látszott, gyakorlatilag kapura is alig lőttek a vendégek, akik már csak egyéni megvillanásokból volt esélyük, ilyenből szerzett gólt Trosin.

4-2-nél még elvileg nincs vége egy meccsnek, ha van hátra húsz perc, de nehéz volt elhinni, hogy a Debrecen meg tud küzdeni a fordításért. A záró harmadban öt UTE-gól várt az egész jó hangulatot teremtő közönségre. Mihálik mesterhármast ért el, Csányi és Turbucz is betalált, az utolsó két gólnál már a Vay Ádámot váltó László Arnold állt a kapuban. 9-2 lett a vége.

Egy tökéletes este volt ez az Újpest-szurkolók számára és egy súlyos tragédia a DHK-híveknek. Az UTE-ben több játékos is kiemelkedőt nyújtott, a még nem említettek közül Dósa Krisztián egyre érettebb és magabiztosabb hokija keltett figyelmet. Továbbra is kiszámíthatatlan a liga.

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Az UTE a sármos arcát mutatta

   

Az UTE edzője érthetően boldog, a Debrecené csapata súlytalansága miatt kesereg.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Akkor mutatjuk az igazán sármos arcunkat, amikor a csapat végrehajtja, amit megbeszéltünk, azért is vagyok nagyon boldog, mert a második harmad végén megöltünk egy öt perces emberelőnyt, és azután sem álltunk le, fegyelmezetten hokiztunk, ekkora különbséggel is megérdemelten nyertünk. Most látszódott annak a különbsége, hogy mi van akkor, ha betartjuk, amit megbeszélünk, és magas energiaszinten játszunk. Ma ezt elég komoly gólkülönbséggel sikerült abszolválni. Azért érdemlik meg a srácok a dicséretet, mert sikeresen öltük meg az ellenfelünk emberelőnyös játékát, ezután szépen kontrollálták a játékot. Bár 4-2-nél nem az az elsődleges cél, hogy gólt/gólokat üssünk, viszont az fontos, hogy ne kapjunk. Ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a támadásainkat, hanem hogy a saját harmadunkon belül nagyon odafigyelünk, fegyelmezetten és koncentráltan játszunk. Ezt a srácok maximálisan betartották, sőt, még szép gólokat is szereztek az utolsó harmadban, amivel végleg eldöntöttük a mérkőzést. Most jön tizenegy nap szünet, utána a Fehérvár és a Ferencváros lesz az ellenfelünk. A srácok most kaptak öt nap szünetet, kivéve azok, akiket behívtak a válogatottba. Csütörtök reggel egy mini edzőtábor kezdődik, ami vasárnapig tart majd. Kemény jeges és szárazedzések lesznek, majd hétfőtől csak a Fehérvárra koncentrálunk. Bízom benne, hogy mind a négy nagy válogatott játékosunk el fog tudni utazni a válogatottal. Ha esetleg valaki nem, az csatlakozik hozzánk a felkészülésben. Bízom benne, hogy értékes munkát tudunk majd végezni.

Dmitrij Romanov (vezetőedző, Debrecen): Teljesen súlytalanok voltunk, nem volt elég karakteres a játékunk, és sajnos nem volt senki, aki a hátára tudta volna venni a csapatot.

Erste Liga, Megyeri út, 387 néző. Játékvezetők: Druga, Beniac, Soltész, Pálkövi.
Sila: 92,6% (Pleszkán)
K
Vay: 83,7% (László: 75,0%)
Lindgren, Kiss D., Mihálik, Pance, Virág
1
Csíki, Hári, Vincze, Godó, Barabás
Huba, Hegyi, Nemes, Csányi, Kiss Á.
2
Hetényi, Wéber, Saluga, Berta, Kaszkov
Dósa, Garbacz, Feil, Gröschl, Gágyor
3
Kunajev, Emanuelsson, Könczei, Milan, Trosin
Zalavári, Pápa, Dömötör, Pichler, Turbucz
4
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Romanov Dmitrij, Razov Igor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:44 DHK Hári Emanuelsson
1-1 08:05 UTE Hegyi Pichler Turbucz
2-1 11:58 UTE Nemes Lindgren Dömötör
3-1 21:33 UTE Gröschl Gágyor Pápa
4-1 31:39 UTE PP Pance Mihálik Kiss D.
4-2 32:04 DHK Trosin
5-2 44:47 UTE Pance Kiss D. Mihálik
6-2 52:09 UTE SH Mihálik Pance
7-2 55:12 UTE Csányi
8-2 56:05 UTE Mihálik Pichler Gröschl
9-2 59:26 UTE Turbucz Dömötör Gröschl
51 Kapura lövések száma 27
33 Kiállításpercek 12

Az UTE–Debrecen képes összefoglalója

   

Az UTE–Debrecen videó-összefoglalója

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., vasárnap
VB 15:20 GBRLAT 3-4VÉGE
VB 15:20 KAZGER 4-5VÉGE
VB 19:20 SUIFRA 5-2VÉGE
VB 19:20 SWENOR 7-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 0-0ÉLŐ
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 bronzm.
    • SPORT 2
VB 19:20 döntő
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum