Erdély Csanád újra első soros volt

 

Bár pontot nem szerzett, csapata nyert. Sofronék viszont kikaptak, Sevela a cserepadon sem kapott helyet.

A Sioux Falls Stampede a Youngstown csapatát fogadta a USHL-ben közel hatezer néző előtt. Végig szoros volt az állás, bár mindig a Stampede szerzett vezetést, a vendégek kapaszkodtak. A döntő momentum az 55. percben érkezett el, amikor 3-2-es vezetésnél nem a Youngstown, hanem ismét a hazaiak értek el gólt, a meccs folyamán először kettőre növelve a különbséget. Nem sokkal később emberelőnyből zárkózott az ellenfél, de egyenlíteni már nem sikerült, 4-3-ra nyert a Stampede. Erdély Csanád az első sorban kapott helyet, pontot ugyan nem szerzett, de +1-gyel zárt. Győzelmével a Stampede feljött a harmadik helyre nyugaton.

Sofron István csapata, a Krefeld 3500 nézője előtt a meccs feléig bírta a tempót a Schwenninger Wild Wings ellen. Már az első harmadban a vendégek szereztek vezetést, a Krefeld nem csak ezt, de a második gólt is ki tudta egyenlíteni. A hokis berkekben jól ismert Stastny család amerikai válogatottságig és vb-részvételig jutó tagja, Yan duplájával harmadszor is megszerezte a vezetést a Wild Wings, majd a francia válogatott Damien Fleury kettőre növelte az előnyt. Innen pedig már nem volt visszaút, a harmadik harmad felénél a Krefeld emberhátrányból egy gólra zárkózott ugyan, de a vendégek három perccel a vége előtt beütötték ötödik góljukat is, így nyertek 5-3-ra. Sofron István pontot nem szerzett, 15 meccsen szerzett 14 pontjával a Krefeld 13. helyen áll a tabellán.

13 perc alatt 5 gólt ütött a Nitra csapata a Skalicának a második harmadban. Romancík kapust le is cserélték a 39. percben, azonban helyére nem Sevela Peter, hanem egy másik ifjú titán, Michael Duris állt. Ő a hátralévő 22 percben 11 lövést kapott, ebből két gól született, vagyis nem váltotta meg a világot. A végén 7-1-re kapott ki a Skalica Stümpeléktől. A szakolcaiak továbbra is utolsók a tabellán.

Láday Tamástól megvált WHL-es csapata, a Medicine Hat Tigers. A fehérvári születésű játékos idén 9 meccset játszott a legjobb kanadai juniorligában, ezeken egy asszisztot adott, csapata szoros versenyben van a rájátszásba jutásért. Láday jövőjéről egyelőre nincs információnk.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:

Név Csapat Liga H M G A P
Erdély Csanád Sioux Falls Stampede USHL 3. 9 1 1 2
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 7 0 2 2
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 2. 11 1 0 1
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.) 2. 0 0 0 0
Hári János Leksands IF Allsvenskan (SWE-2.) 10. 16 5 12 17
Láday Tamás Medicine Hat Tigers WHL 9. 9 0 1 1
Magosi Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 6 1 2 3
Briancon Kupa és Ligakupa 8 1 1 2
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 9. 15 2 3 4
Sevela Peter Skalica Extraliga (SVK-1.) 10. 12 41 344 89,4
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 13. 8 2 0 2
Vas János Slavia Praha 1. liga (CZE-2.) 2. 5 1 3 4
Vas Márton HC Fassa Falcons Serie A (ITA-1.) 6. 13 2 5 7

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum