A Vancouver legyőzésével tovább száguld a Dallas

   

Háromgólos előnyről bukott a Montreal, Bylsma hazatért, egyre forróbb a kispad Boudreau alatt.

A Canucks sem tudta megállítani a Jamie Benn, Patrick Sharp húzta Dallast, amely az újabb sikerrel átvette a vezetést Nyugaton. A Stars a harmadik harmadban kétgólos hátrányt dolgozott le, majd a hosszabbításban megszerezte a győzelmet. A találkozón Sharp duplázott, a kapitány egy gólpassz mellett győztes találatot szerzett a ráadásban. Benn kilenc góljával és 17 pontjával mindkét kategóriában az első helyen áll.

benn

A kilenc győzelemmel indító Canadiens Vancouver után Edmontonban is kikapott, a Habs ráadásul háromgólos előnyt adott le. A Montreal nyolc perc alatt ütött hármat az első harmadban, majd kényelmesen hátradőlt. Az Oilers a második harmad utolsó percében szépített, majd a záró etapban két újabb góllal egyenlített. Már mindenki a hosszabbításra készült, kivéve a duplázó Leon Draisaitl, aki 62 másodperccel a vége előtt eldöntötte a mérkőzést.

Michael Hutchinson szállította a Jets győzelmét a Chicago ellen. A Winnipeg második számú kapusa parádézott a bajnok ellen, összesen 45 lövést hárított és a legtöbbet tette azért, hogy a csapata hátrányból tudott nyerni. A 25 éves kapus mellett a Bryan Little-t kell kiemelni, aki két gólt készített elő, közte a győztes találatot.

Az Anaheim tizedik meccsén a kilencedik vereségét szenvedte el, így egyre bizonytalanabb Bruce Boudreau állása. A Ducks nótáját a St. Louis húzta el, hiszen a vendégek hiába szereztek előnyt a Blues otthonában, a hazaiak fordítani tudtak Taraszenko és Parayko góljaival. A Blues éppen ellentétes utat jár be, mint a Ducks, utolsó nyolc meccsén a megszerezhető 16 pontból 13-at gyűjtött.

Dan Bylsma, a Pittsburgh korábbi sikeredzője, aki a Penst 2009-ben kupagyőzelemig vezette, először látogatott új csapatával, a Buffalóval a Console-ba. Az ünnepség nem hatotta meg az egykori játékosokat és végül 4-3-as vereséget mértek korábbi mesterükre. A Penguins kétgólos fórját a Buffalo még egalizálta, de amikor a Pens másodszor is ellépett kettővel, azt már nem tudta ledolgozni. A Penguinsben három meccs után ismét pontot szerzett Crosby, akinek a neve mellé két gólpassz került.

A Colorado meglepetésre győzött a Tampa otthonában, amely egymás után harmadszor szenvedett vereséget. A 2-1-es vendégsikerből Alex Tanguay és Nathan MacKinnon egy-egy góllal és gólpasszal, Szemjon Varlamov 34 védéssel vette ki a részét. A Boltsnak a támadórészlegébe nagyobb homokszem került, hiszen az elmúlt három meccsen hiába kaptak csak öt gólt, mindössze egyszer találtak a kapuba.

A Carolina hiába volt hátrányban kétszer is Brooklynban, végül nyert az Islanders otthonában. A Hurricanes öt perccel a dudaszó előtt harcolta ki a túlórát Chris Terry révén, ahol Ron Hainsey döntött a harmadik percben.

A Flyers hiába szerzett vezetést saját közönsége előtt, a Devils négy góllal felelt, amiből hármat az utolsó játékrészben szerzett és végül simán győzött. A háromgólos vendéggyőzelemmel végződő találkozón Travis Zajac duplázott emberelőnyben, Kyle Palmieri pedig három pontot tett a közösbe.

NHL, 2015. október 29.:

NY Islanders–Carolina 2-3 (videó)
G.: Martin, Nielsen ill. McGinn, Terry, Hainsey

Philadelphia–New Jersey 1-4 (videó)
G.: Schenn ill. Zajac (2), Palmieri, Greene

Pittsburgh–Buffalo 4-3 (videó)
G.: Dupuis, Hörnqvist, Lovejoy, Malkin ill. McGinn, Deslauriers, Moulson

Tampa Bay–Colorado 1-2 (videó)
G.: Killorn ill. Tanguay, MacKinnon

St. Louis–Anaheim 2-1 (videó)
G.: Taraszenko, Parayko ill. Lindholm

Winnipeg–Chicago 3-1 (videó)
G.: Wheeler, Ladd, Scheifele ill. Kane

Dallas–Vancouver 4-3 (videó)
G.: Sharp (2), Demers, Benn ill. Burrows, Edler, Vrbata

Edmonton–Montreal 4-3 (videó)
G.: Draisaitl (2), Davidson, Pouliot ill. Gallagher, Mitchell, Galchenyuk

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., vasárnap
VB 15:20 GBRLAT 3-4VÉGE
VB 15:20 KAZGER 4-5VÉGE
VB 19:20 SUIFRA 5-2VÉGE
VB 19:20 SWENOR 7-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 0-0ÉLŐ
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 bronzm.
    • SPORT 2
VB 19:20 döntő
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum