A vereségszéria Ljubljanában érhet véget

   

A sérülésektől és egy erősen megkérdőjelezhető játékvezetői game managementtől nem függetlenül alsóházi rangadóra kerül sor az EBEL-ben Ljubljanában, ahová a tartalékos Fehérvár látogat el. Sarauer visszatér, de Kóger és Becze nem játszik.

Egyelőre nem találta meg a csodaszert a komplett első sor pótlására Rob Pallin, a Fehérvár mestere, így immár hatmeccses vereségszériában vannak az ördögök. A csapat a Grazcal egyetemben a legkevesebb, mindössze 3 meccsen szerzett pontot – még a 9 meccséből mindössze 1 rendes játékidős győzelmet számláló Olimpija is 4 meccsen jutott ponthoz. Utoljára ilyen hatmeccses sorozat 2010. október 3. és 22. között fordult elő a Volán életében, akkor sorrendben az Olimpija (3-2),  a KAC (5-6 h.u.), a Salzburg (3-2 bü.), a Linz (3-6), a Vienna (7-3) és a Medvescak (6-0) győzte le a Volánt, és a szériának egy Olimpija Ljubljana elleni hazai 4-2-es győzelem vetett véget.

Az a szezon a hosszú mélyrepülésekről volt nevezetes, hiszen a 31. ás a 38. forduló (2010. december 28. és 2011. január 14.) között volt egy nyolcas sorozat is. Mi azonban álljunk meg a hatnál, annál is inkább, mert ahogy öt éve, úgy most vasárnap is éppen az Olimpija került a fehérváriak útjába ahhoz, hogy véget vessenek a vereségeknek.

OLLAVS

Az apró, ám nem elhanyagolható különbség, hogy akkor az első sor jégen volt, és a meccset Székesfehérváron rendezték. Azonban az Olimpija azóta nem lett erősebb, a Fehérvár viszont igen, ráadásul plusz motivációt kellene jelentsen a játékosoknak, hogy Banham és Sarauer távollétében mások is megmutathatják magukat, vezérré léphetnek elő. Sajnos az idényben eddig ez egyedül csak Sikorcinnak sikerült a hazai játékosok közül, olyan játékosok is, mint például Nagy Gergő, Kóger Dániel vagy Becze Tihamér, állnak gól nélkül, de Kovács Csaba egyetlen pontja is viszonylag kevésnek tűnik.

Az eddigi 9 meccsen mindössze 17, az utolsó 6 meccsen pedig 9 gólt tudott lőni a csapat, és ebből a 9-ből is 4 egyetlen meccsen esett, a másik ötön mindössze egyszer-egyszer találtak be a fehérvári vitézek. 1 lőtt góllal pedig nagyon nehéz nyerni, mindenképpen szükség lenne a tűzerő növelésére és az irányzék pontosítására. Ebben esetleg már a Hala Tivoliban Rob Pallin segítségére lehet Andrew Sarauer, akinek a visszatérése nagyon közelinek tűnik.

Az Olimpija két meccs óta nyeretlen, előtte a Grazot sikerült kínkeservesen, túlórában legyőznie idegenben. A csapat statisztikái nagyjából ugyanolyanok, mint a Fehérvár adatai, ljubljanai szempontból kicsit jobb az emberelőnyök kihasználtsága, de némileg rosszabb az emberelőnyök kivédekezése, viszont jobb a góllal végződő lövések aránya. A meccs jelentősége azért is rendkívül nagy, mert tabellaszomszédok csatáznak, aki nyer, az egy kicsit közelebb kerülhet a középmezőnyhöz, aki veszít, az pedig akár az utolsó helyen is találhatja magát.

“Hat meccset vesztettünk sorozatban – mondta a ligahonlapnak Rob Pallin –, közülük négyet is egyetlen góllal. Ráadásul úgy, hogy csak 15 mezőnyjátékosunk volt egy teljes csapattal kiálló ellenféllel szemben. Mindenki nagyon keményen játszik, és igyekszik a saját határait feszegetni. Ljubljanában is ez várható. A szlovénok mindig rengeteget dolgoznak. Harcolnunk kell, és ismét meg kell találjuk a győzelemhez vezető utat.”

Fabien Dahlem a szlovén médiában így fogalmazott: ”Regenerálódunk a vasárnapi meccsig. A fiúk nem gondolnak arra, hogy mennyit vesztettünk idén. Vasárnap jó esélyünk kínálkozik arra, hogy újra győzzünk. A célunk ezúttal is határozott, a győzelem. Sajnos idén papíron a liga összes csapata jobb, mint a miénk, a Fehérvár játékoskerete is jobb erőkből áll, de a múltban már sokszor megtaláltuk a módját, hogy legyőzzük őket, úgyhogy továbbra is ez a feladatunk.”

A magyar csapatból a szokásos öt játékos – Banham, Bartalis, Sarauer, Brocklehurst, Blackwater – közül csak Sarauer térhet vissza, “cserében” kidőlt Kóger Dániel és Becze Tihamér is. A szlovénoktól Desbiensa és Planko hiányzik majd sérülés miatt. A fiatalok közül Szaller Márk, Kocsis Ferenc és Szabó Krisztián is az EBEL-csapattal tartott.

Olimpija Ljubljana–Fehérvár 0-1

   

Rob Pallin csapata ott szakította meg a hatmeccses nyeretlenségi szériáját, ahol a legkedvesebb. Ljubljanában a 33 lövést védő Rajna Miklós vezényletével jutott három ponthoz a Volán.

Kiegyenlített csatát hozott a Fehérvár ljubljanai vendégjátéka, mondhatjuk, a szokásoknak megfelelően. Az első harmadban a hazaiak, a másodikban a Fehérvár volt aktívabb a támadóharmadban, és a rulettből ezúttal a magyar csapatnak pörgött ki a szerencse. Ez a kis plusz azonban bőségesen megszolgált volt, itt volt már az ideje, hogy a magyar fohászok meghallgatásra találjanak az EBEL-ben.

A mérkőzés egyetlen gólját Kevin Wehrs lőtte, emberelőnyben, a 39. percben. A gólpasszokat Sárpátki Tamás és Rajna Miklós jegyezte. A záró húsz percben sokat tett az Olimpija az egyenlítésért, de a védelem jól állt a lábán és Rajna Miklós végig kiválóan dolgozott, az tényleg csak hab a tortán, hogy egy gólpasszt is jegyez a gólnál. Ahogy beharangozónkban is jeleztük, a hatmeccses sikertelen sorozatokat a Hala Tivoliban jó megszakítani és most már úgy is fogalmazhatunk, hogy itt is szoktuk ezt megcselekedni.

Rajna az egész szezonban megbízható formát mutató kapusunk az összes lövést fogta, az utolsó percekben több, pontot érő bravúrt is bemutatott. Szezonbeli összesített átlaga meghaladta a 93%-ot, ezzel a liga élmezőnyébe tartozik.

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A Fehérvár kifelé tart a gödörből, bár ezen a mérkőzésen is hiányzott Bartalis, Banham, Blackwater, Brocklehurst, Kóger és Becze, a védekezést sikerült helyre rakni, az elmúlt 3 mérkőzésen összesen 4 gólt kapott a csapat, ez jó alap a további pontszerzésekre. Másfél hét szünet után kedden újra hazai pályán szurkolhatunk a magyar EBEL-csapatnak, amikor is a Klagenfurt érkezik a Raktár utcába.

Rövid idő alatt nem lehet bárkiből gólvágót csinálni

 

Rob Pallin boldogan és perspektivikusan nyilatkozott a Ljubljana-verést követően.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Visszajött a keretbe Andrew Sarauer, ez nagyon fontos momentum volt ezen az estén. Ugyanakkor frusztráló, hogy Kóger Dániel kiesett. Sarauer az egyik legjobb csatár a ligában, fontos a jelenléte. Ez volt a tizedik meccsünk idén az EBEL-ben, ebből nyolcszor egy góllal dőlt el a három pont sorsa. Sajnos éppen azok a játékosok estek ki, akiktől a gólokat várjuk, rájuk épülnek a támadások. Olyan emberekből ilyen rövid idő alatt nem lehet gólvágót csinálni, akikben ez a képesség nincs meg, vagy akiket eddig nem ezzel a feladattal bíztunk meg. Fontos volt, hogy a védekezést rendbe tudtuk tenni, mert lehet nyerni egy vagy két lőtt góllal is, ha kevesebbet kapunk, és egyelőre nincs bennünk több gól. Rajna Miklós nagyon jól védett, nagy szerepet játszott a három pont megszerzésében. Nagyon fontos volt ez a győzelem, kicsit megnyugodhatunk, és a következő három mérkőzés is nyerhetőnek tűnik, ha minden jól alakul. Várjuk a további sérültek visszatérését, nagyon büszke vagyok játékosaimra, hogy nélkülük is így küzdenek és ennek eredményeként szép győzelemmel térünk haza Ljubljanából.

EBEL league Telemach Olimpija-Sapa

EBEL, 1400 néző. Játékvezetők: Gebei, Kellner, Nemeth, Plattner.
Roy: 96,0% (Trelc)
K
Rajna: 100% (Hetényi)
Logar M., Reinthaler, Ropret, Kaspitz, Pesut
1
Wehrs, Szirányi, Nagy, Sarauer, Kovács
Scholz, Tavzelj, Sotlar, Music, Hebar
2
Martinelli, Varga, Sárpátki, Francis, #3883
Groznik, Selan, Koblar, Chaput, Pem
3
Szaller, Orbán, Vincze, Sikorcin, Benk
Cvetek, Cepon, Hadzic, Kalan, Hocevar
4
Szabó K., #4037, Kocsis
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 38:15 FHA PP Wehrs Sárpátki Rajna
33 Kapura lövések száma 25
6 Kiállításpercek 12

Az Olimpija–Fehérvár összefoglalója

   

A szlovéniai győzelem minden gólja látható ide kattintva.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum