Derek Ryan Charlotte-ban kezdi a szezont

 

Az NHL felé Fehérváron meginduló kanadai csatár az utolsó rostán esett ki.

A Hurricanes közel 50 fős kerettel kezdte el a felkészülést az NHL idei szezonjára. A félszáz játékos között ott volt az Alba Volán egykori centere, Derek Ryan is, aki egészen az utolsó keretszűkítésig a Carolina tagja volt. A csapatoknak azonban le kellett adniuk azt a 23 fős keretet, amellyel elkezdik az NHL idei szezonját, és ebbe már nem fért bele a 28 éves játékos.

Ron Francis menedzser a rajt előtt Ryant és még három társát, Brett Pescet, Jaccob Slavint és Brock McGinnt az AHL-ben szereplő Charlotte Checkers csapatához irányította. A farmcsapatban Ryan kénytelen volt új mezszámot kérni magának, mert a Carolinában használt 33-as foglalt volt, így egy ideig 10-esben lép jégre.

A Charlotte október 10-én kezdi az új szezont az Iowa Wild ellen idegenben, és igencsak kemény hónapnak néz elébe. A Checkers ugyanis az első 10 mérkőzését kivétel nélkül vendégként játssza, az első hazai találkozójukra csak november 7-én kerül sor, a Manitoba Moose ellen. Ryannek tehát várnia kell az NHL-bemutatkozással, a szezon során elválik, mennyire került messze tőle most.

Derek Ryan Orebro

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum