A MOL Liga-első látogat a másodikhoz

   

A kelet-magyarországi rangadón a pillanatnyilag legjobb két kapus nézhet farkasszemet, és a legtöbb pontot szerző két csapat csap össze. A Miskolc debreceni vendégjátéka jön.

A kelet-magyarországi rangadó egyértelműen derbinek számít az idén, a DHK és a Jegesmedvék is remekel a bajnokságban. Mindkét csapatban óriási formában vannak a kapusok, Vay Ádám a HSC ellen shutouttal zárt, eddig egyedül véd a Debrecenben, a mezőnylégiósok szerepeltetése érdekében az eddigi első számú kapust, Borogyint még csak nem is nevezték. Vay állja a sarat, 8 meccsen közel 95%-os teljesítményt nyújtott. Tekintve, hogy még csak 21 éves, komoly teljesítmény ez. Nagy kérdés, mennyire bírja majd a sorozatterhelést, hiszen máris közel 500 perc játékideje van. Hozzátehetjük azt is, eddig a Debrecen kapta a legkevesebb gólt a ligában.

A Miskolcban több kiváló kapus is van, így ott jobban oszlanak el a terhek, mindazonáltal meglepő lenne, ha hétfőn nem Adorján Attila állnak a vasak közé. A csíkszeredai születésű kapus, aki november végén ünnepli majd 19. születésnapját, kirobbanó formában védett legutóbb a MAC ellen is, meccsenként átlagosan 1,7 gólt kap, védési hatékonysága egy tized híján 95%. Vay Ádám vonatkozó mutatói 1,9 gól meccsenként és 94,7%-os hatékonyság. Ilyen teljesítmény mellett nem is csoda, hogy eddig egyik csapat sem kapott ki rendes játékidőben, a Miskolc Dunaújvárosban kapott ki hosszabbításban, a Debrecen Brassóban jutott el a szétlövésig.

A hasonlóságok mellett azonban jelentős különbségek is felfedezhetők a két csapat között. A Debrecen játéka elsősorban a betonbiztos védelmen alapul, 8 meccsen kapott 16 góljuk a legkevesebb a ligában. A Miskolc sem marad el sokkal ettől, hiszen ők 9 meccsen kaptak 21 gólt, azonban az ő játékuk elsősorban a támadásokra van felépítve. 41 lőtt góljuk messze a legtöbb a ligában, a mögöttük második MAC és Fehérvár is 8 találattal van lemaradva. Éppen ezért Debrecenben kulcskérdés lesz, hogy mennyire sikerül megtörni Tóth Adriánék lendületét. Magyar csapat magyarországi hétvégéje kapcsán ritkán írjuk azt, hogy kemény menetelés, de ez alkalommal bátran kivételt tehetünk, hiszen a Miskolc pénteken a MAC-ot saját pályáján taszította le a trónról, szombaton játszott a HSC ellen, ezek után utazik az időközben második helyre feljött Debrecenhez. Jó tesztje lesz mindez a csapat fizikai és mentális állóképességének. A Debrecen múlt hét hétfőn és kedden Erdélyben járt és négy ponttal távozott, majd rövidet váltva pénteken ismét a HSC ellen nyert. Ott tehát valamivel több idő volt a regenerálódásra, de teljesen kipihentnek azért ők sem nevezhetők.

DHKMIS

Fotó: Molnár Dénes

A gólkülönbségek alapján nem meglepő, hogy a Miskolcban hemzsegnek a 10 pont felett teljesítő játékosok: Dudas, Galanisz, Somogyi és Tóth egyaránt átlépte már ezt a küszöböt, míg a DHK-ban ez egyedül Kaszkovnak sikerült, bár a nemrég érkezett Garrett is jó ütemben halad efelé, négy meccsen lőtt három gólt és adott két asszisztot is. Mindkét csapatban viszonylag sok pontszerző játékost találunk, ami arra utal, hogy a hátsóbb sorokban dolgozók is kiveszik a részüket a melóból. A két első meccsének esetében a tétről nem kell különösebben beszélni, annyit mégis érdemes elmondani, hogy a Miskolc egy győzelemmel alaposan leszakíthatja magáról a többieket, míg a debreceni siker azt jelentené, hogy vesztett pontok tekintetében átvennék a vezetést a tabellán.

Mayer Péter (vezetőedző, Miskolc): A Debrecen nagyon jól kezdte a szezont, figyelemre méltó eredményeket értek el eddig, ezért nehéz mérkőzésre számítok.  Számukra a hazai pálya mindig egy kis előnyt jelent, hiszen a jég mérete az átlagosnál kisebb. Éppen ezért nagyon fontos lesz, hogy miként dolgozunk a kapuk előtt, nem szabad teret engedni a Debrecen gyors játékosainak. Emellett persze fegyelmezetten kell játszanunk, hogy minél kevesebb kiállítást kapjunk. Az elmúlt meccseken sokat javult a védekezésünk, a speciális játékunk, és ezeket az erényeket kell hoznunk hétfő este is annak érdekében, hogy ismét sikeresek legyünk.

Debrecen–Miskolc 1-2

   

A Miskolc folytatta jó sorozatát, de a Debrecen is megmutatta, miért második a MOL Ligában. A két fiatal kapus, Vay és Adorján ismét bizonyított, mindketten javítottak a már eddig is 95% közeli teljesítményükön.

Nehezen tört fel a két védelem, a liga legjobb formában lévő kapusai egymás ellen is bizonyítottak. Vay Ádám és Adorján Attila hétfőn is kiváló formában védett. Ennek is volt szerepe abban, hogy a 29., percig kellett várni az első gólra, Galanisz Nikandrosz szerzett vezetést. Az utolsó harmadra tehát 0-1-gyel korcsolyáztak ki a csapatok, a vendégszurkolók legnagyobb örömére.

A helyzet hamarosan fokozódott, mivel másfél perc múlva egy újabb újvárosi találattal megduplázták az előnyt a Jegesmedvék, ezúttal Somogyi Balázs mattolta Vayt. A 45. pecben a végig feltűnően játszó Milan akadt össze Pavukkal, a pofozkodásnak két végleges lett a vége. A Miskolc valamelyest lazított, ennek meg is lett a szokásos eredménye, a Debrecen felülkerekedett és szépített, az 57. percben Trosin rontotta el Adorján hibátlan teljesítményét. A meccs végi izgalmak után egy átlagos színvonalú meccsen a hajszállal, de jobb Miskolcé lett a három pont, nagyon fontos és értékes győzelem ez Mayer Péter csapata számára.

Most tartunk egy fejmosást

   

A DHK orosz edzője elégedetlen, mert csapata nem tudta a saját játékát játszani.

Dmitrij Romanov (vezetőedző, Debrecen): Nem igazán sikerült azt játszani, amit szerettünk volna. Tisztában voltunk azzal, hogy ellenfelünk nagyon erős és szervezett csapat, felkészültünk a különféle játékszituációkra, de mindezt nehezen tudtuk kivitelezni. A második harmadban egy emberhátrányos szituációból kiegészülve gólt kaptunk, ami a csapatomat hosszú időre visszavetette. Úgy gondolom, a mai meccsnek az a konzekvenciája, hogy minden csapat ellen meg kell találni a módját, miként tudjuk a saját hokinkat játszani és nyerni is. Most tartunk egy fejmosást, és remélem, a Brassó ellen a másik arcát mutatja a csapat. Holnap újabb mérkőzést játszunk és mivel ma veszítettünk, holnap kettőzött erővel fogunk küzdeni a győzelemért.

Mayer Péter (vezetőedző, Miskolc): Négy napon belül három győzelmet arattunk, és legyőztük a dobogó másik két fokán álló ellenfelünket, így mindenféleképpen elégedett vagyok. Ám annak külön örülök, ahogyan ma a Debrecen fölé kerekedtünk: végig domináltunk, okosan, összeszedetten, a feladatra koncentrálva játszottunk. Az, hogy ma csak két gólt ütöttünk, leginkább a Debrecen kapusának volt köszönhető, aki tényleg jól védett. Mindent összevetve, a csapatmunka kiváló volt, a srácok ismét markáns teljesítményt nyújtottak, és így megszilárdíthattuk helyünket a tabella élén.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 487 néző. Játékvezetők: Kincses, Halassy, Muzsik, Váczi.
Vay: 95,1% (László)
K
Adorján: 96,4% (Kiss)
Csíki, Kovács, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
1
Leppanen, Dudas, Hajós, Tóth, Cseter
Hetényi, Wéber, Hári, Könczei, Saluga
2
Gőz, Sagert, Dansereau, Miskolczi, Booras
Kunajev, Emanuelsson, Milan, Kaszkov, Trosin
3
Laczkó, Vojtkó, Galanisz, Somogyi, Pavuk
Vincze, Godó, Barabás
4
Szilágyi, Popovics, Láda, Ritó
Romanov Dmitrij, Razov Igor
E
Mayer Péter, Kontsas Jukka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 28:55 MIS Galanisz Tóth Hajós
0-2 41:38 MIS Somogyi Pavuk Galanisz
1-2 56:52 DHK Trosin Kaszkov Berta
28 Kapura lövések száma 41
33 Kiállításpercek 33

A Debrecen–Miskolc képes összefoglalója

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum