Az első az utolsót fogadja

   

Nincs megállás, de csak rövid szünet sem, pörög tovább a MOL Liga. A Miskolc kevesebb meccsének és néhány váratlan botlásnak köszönhetően a szezonban először vezeti a tabellát, ez a helyzet szombat este sem változhat, hiszen a HSC érkezik, a riválisok pedig pihennek.

A meccsnek az az egyik érdekessége, hogy bár Miskolcon játszanak a csapatok, mégis a HSC léphet pihentebben jégre. No persze nem sokkal, hiszen pénteken ők is meccset játszottak, ám azt Debrecenben rendezték és egy órával korábban ért véget, mint a borsodiak budapesti rangadója. Azt nem tudjuk, hogy lelkileg és szellemileg egy sima 4-0-s zakó vagy egy kiélezett találkozó-e a megterhelőbb, annyi bizonyos, hogy mindkét csapatnak gyorsan kell regenerálódnia, ha sikerrel szeretné venni az újabb akadályt. Így van ez még akkor is, ha a két csapatot 8 meccs után 8 hely és közel 20 pont választja el egymástól a tabellán.

Mindkét csapat számára nagy a tét, hiszen a Csíkszereda egy meglepetés-diadallal idei első győzelmét szerezné, nem utolsó sorban pedig pontszámban felzárkózna a tabella alsó felét képviselő Dunaújvároshoz és Brassóhoz, akiktől egyaránt 3-3 pont választja el őket. Igaz, az Acélbikák egy, a brassóiak 3 meccsel játszottak kevesebbet, de ezeket a virtuális előnyöket nagyon nehéz a valóságban is beváltani. Ugyanez a helyzet a Miskolc elsőségével a tabella legelején. Előnye két pont az egy meccsel többet játszott MAC-cal szemben, tehát itt az alkalom arra, hogy a vesztett pontok tekintetében meglévő differenciát valós különbséggé konvertálják. Másrészt ott a nyakukon a Debrecen, amely azonos meccsszámmal mindössze egyetlen ponttal áll mögöttük, tehát egy esetleges botlás esetén veszélybe kerülne az elsőségük.

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Pénteken a MAC ellen két olyan saját nevelésű játékos szerzett gólt miskolci részről, akik idén még nem találtak be, így 8 forduló után már 13 gólszerző játékosuk van, a pontszerzők száma ennél hárommal több. Ez a szám ugyan Csíkszeredában sem sokkal kevesebb, sőt, nekik 10 gólszerző mellé 18 pontszerző jut, ám mindennél beszédesebb, hogy ez a 10 gólszerző ugyanannyi meccsen majdnem fele annyi gólt hozott össze, mint az ellenfélnél, akik a liga leggólerősebb csapatát alkotják. Meccsszámra vetítve a HSC-nél csak a DAB és az UTE ért el kevesebb találatot, ám e két csapatnál cserében a védelem legalább úgy-ahogy működik, jelzi ezt a 13-mal, illetve 12-vel kevesebb kapott gól. Pénteken tehát a legerősebb támadósor fut neki hazai pályán a leggyengébb védelemnek és ez nem sok jót ígér sem a HSC barátainak, sem a Miskolc ellenfeleinek, azonban a jégkorongban bármi megtörténhet.

Miskolc–Csíkszereda 7-2

   

Nehezen indult be a gólgyártás, de a végén biztos győzelmet aratott a Miskolc a HSC Csíkszereda ellen. Másodszor született a szezonban ötgólos győzelem.

Debrecen után ismét nyolc légióssal vette fel a harcot a HSC Csíkszereda, ezúttal valóban bemutatkozott Tambijevs és a másik villámmal igazolt lett, Ozols is. Bár meglehetősen egyirányú volt a forgalom a jégen, a 9. percig állta a sarat a szeredai védelem. Ekkor azonban Láda Balázs megtörte a gólcsendet, vezetett a Miskolc. A következő miskolci találat is neheten akart megszületni, a második harmad 2. percéig kellett várni erre. Ekkor emberelőnyben Galanisz talált be. A csíkiak önfeláldozó játékát mutatja az is, hogy a sorozatos emberhátrányok, köztük egy 1 perc 39 másodperce kettős emberhátrány ellenére sem tudta növelni előnyét a címvédő, egészen a 31. percig. Ekkor egy újabb 5 a 4 elleni játékban ismét a Hajós, Tóth, Galanisz trió villant, ezúttal Tóth Adrián volt eredményes. A HSC is megkapta a maga kettős előnyét, ám számukra rosszabbul sült el a dolog, mint a hazaiak számára. Nem sokkal azután ugyanis, hogy az első büntetés letelt, a büntetőpadról visszatérő Dudas növelte tovább a miskolci gólok számát. A 45. percben Láda Balázs megszerezte saját maga második gólját a meccsen, az 50. percben pedig megtört a jég, a tempóból kicsit visszavevő miskolciak mellett a Heffernan testvérek hozták össze a Szereda becsületgólját. A maradék időben előbb Sagert, majd Somogyi javította tovább a miskolci speciális játék hatékonyságát – végül 50%-kal használták ki az előnyöket – Zárásként pedig a szovjet hokiiskolán felnőtt új igazolások mutatták be, hogy tudnak ők is eredményesek lenni, Berljov értékesítette Tambijevs és Kropotyin korongját. A vége tehát 7-2 arányú biztos miskolci győzelem lett.

Mayer Péter, vezetőedző, Miskolc: “Kicsit lassan vettük fel a fordulatszámot, de aztán elkaptuk a fonalat. Jól működtek a speciális játékaink, jól védekeztünk. A végére egy kicsit kiengedtünk, de így is elégedett vagyok, hiszen ismét győztünk, és ez a legfontosabb.”

Geréb István, vezetőedző, Csíkszereda: “Egy nagyon erős csapattal találkoztunk. A miénk még csak formálódik, most érkeztek új játékosok, akiknek beépítése időbe telik.”

 

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1120 néző. Játékvezetők: Németh, Gangel, Berger, Kis-király.
Adorján: 92,3% (Kiss)
K
Ruczuj: 78,8% (Onodi)
Leppanen, Dudas, Hajós, Tóth, Cseter
1
Ozols, Bednár, Kropotyin, Berljov, Tambijevs
Gőz, Sagert, Dansereau, Miskolczi, Booras
2
Kuzman, Salló, Heffernan K., Heffernan S., Farkas
Györfy, Vojtkó, Galanisz, Somogyi, Pavuk
3
Bors, Gecse, Mihály, Moldován, Bíró
Popovics, Szilágyi, Láda, Ritó
4
Orbán, Geréb, Okos, Rokaly
Mayer Péter, Kontsas Jukka
E
Geréb István, Nagy Béla
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:13 MIS Láda Ritó Szilágyi
2-0 21:22 MIS PP Galanisz Hajós Tóth
3-0 30:47 MIS PP Tóth Galanisz Hajós
4-0 34:56 MIS SH Dudas Miskolczi
5-0 44:08 MIS Láda Szilágyi Ritó
5-1 49:07 SCC Heffernan S. Heffernan K.
6-1 54:25 MIS PP Sagert Hajós Galanisz
7-1 58:13 MIS PP Somogyi Vojtkó Booras
7-2 58:51 SCC Berljov Tambijevs Kropotyin
33 Kapura lövések száma 26
22 Kiállításpercek 16

A Miskolc–HSC képes összefoglalója

   

A Miskolc–HSC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum