A Brassó ellen kiderül, mekkora gödörben van az FTC

   

Dunaújvárosban kikapott, így sorozatban harmadszor vesztett a Ferencváros. Szombaton újabb nehéz mérkőzés vár a zöld-fehérekre, ezúttal Mihály Árpádék ellen kell bizonyítaniuk. Azonban a Brassó helyzete sem könnyű.

A Corona a liga sötét lova egyelőre, hiszen 5 mérkőzéséből szerzett 5 pontjával két csapatot is megelőz. A kevesebb meccsszám jelentősen megnehezíti a tisztánlátást, hiszen nem játszott még olyan, a tabella alsó felébe tartozó ellenfelekkel, mint a DAB, az UTE vagy a Fradi. A HSC rendes játékidőben történt legyőzése, illetve a Debrecen ellen bravúrral a szétlövésben megszerzett győzelem után máris lett öt pontjuk, ami nem lebecsülendő teljesítmény. Mindazonáltal a hétvége nagy vízválasztó lehet, hiszen péntek és hétfő között játszanak Fehérváron, Ferencvárosban és Dunaújvárosban is, helyzetük stabilizálásához elengedhetetlen volna, hogy pontokkal térjenek haza első magyarországi hétvégéjükről.

A Fehérvár ellen nem is álltak távol ettől, közel 50 percig tudták tartani a lépést a minőségi légiósokkal és minőségi fiatalokkal vegyített fehérvári alakulat ellen. Nagy kérdés, hogy a kizárólag hazai játékosokból álló brassói keret hogyan reagál idegenben a sorozatterhelésre. Az mindenesetre biztató lehet, hogy pénteken azt a Fehérvárt szorongatták meg, amely ezt megelőzően három meccsen veretlen volt, nyert az akkori ligaelső MAC, valamint a Dunaújváros otthonában, hazai pályán pedig éppen azt a Ferencvárost győzték le 3-0-ra, akikkel szombaton találkoznak.

Ami a Fradit illeti, villámrajtot vettek az idei MOL Ligában, hiszen az első öt meccsükből hármat megnyertek, csak Miskolcról távoztak pont nélkül, viszont Erzsébeten a Debrecentől pontot tudtak rabolni. Ezt követően azonban a csapat láthatóan kissé leült, következett a már említett Fehérvár elleni sima zakó, egy hosszabbításos vereség az örökrangadón a Megyeri úton és legutóbb pénteken Dunaújvárosban kaptak ki. A szezon elején az egyik legnagyobb fegyverük az emberelőnyös játék volt, ami azonban az utóbbi három meccsen megkopni látszik. A Fehérvár és az UTE ellen addig példátlan módon egyetlen előnyüket sem váltották gólra, a DAB ellen is csak 4-ből egyet. Az elmúlt három meccsen összességében tucatnál is több fórt szórtak el, vagy azért, mert nem lőttek gólt, vagy mert kiállítást szereztek belőle. A csúcsot a Volán elleni meccs tartja, amikor nem kevesebb, mint hét előny ment gajra az előbb említett módok valamelyikén.

Copyright © Zoltán Tamási

Fotó: Tamási Zoltán

Kell tehát valami új impulzus a csapat számára, amitől újra visszanyerik régi formájukat és Greg Lindqvisttől minden bizonnyal többszörösen meg is fogják kapni ezeket az impulzusokat. Erre annál is inkább szükségük lesz, mivel jelenleg 11 ponttal az ötödik helyen állnak a tabellán, egy Brassó elleni győzelemmel egy pontra megközelítenék a negyedik helyezett Volánt. Egy brassói győzelem ellenben azt jelentené, hogy a Cenk alján máris rájátszást érő hatodik helynek örülhetnének, hiszen nem csak a HSC-t és a DAB-ot, de az UTE-t is sikerülne megelőzni, hat meccsből szerzett 8 pontjuk pedig okkal tölthetné el bizakodással a szurkolókat a jövőt illetően. Az eredményt lehetetlen megjósolni, könnyen lehet, az biztos, hogy Lindqvistnél és Hietemakinél kevesen ismerik jobban a Brassót Magyarországon. Ez akár elég is lehet a győzelemhez.

A hazaiak dolgát sérülések is nehezítik, Órdy, Mach és Soós hiánya után itt lehet az újabb, a pénteki mérkőzésen Edgards Apelis szenvedett vállzúzódást.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): Kevesebb mint 24 órán belül kell pályára lépnünk ismét, de legalább hazai környezetben. Kielemeztük a dunaújvárosi vereséget, látható volt, hogy a mérkőzésen sokan nem a játékkal foglalkoztak. Ha mindenki felveszi a kesztyűt és 100%-n felül teljesít, akkor van esélyünk a Brassó ellen. Itt nem a taktika, a szisztéma a fontos. Keményen kell dolgoznia mindenkinek, ütközni, lövést blokkolni, mert csak így lehetünk eredményesek. Minden játékosomnak bele kell néznie abba a bizonyos képzeletbeli tükörbe és elgondolkodni azon, hogyan játszott az elmúlt meccseken. Nincs helye olyan játékosoknak a csapatban, akik nem nyújtják a maximumot a pályán. Mindenkinek meg kell értenie, ez a Ferencvárosi Torna Club csapata és eszerint kell kikorcsolyáznia szombat délután.

FTC–Brassó 2-3

   

A brassóiak megszerezték első idegenbeli győzelmüket. A ferencvárosiak zsinórban negyedszer vesztettek.

A mérkőzés első harmadában a Ferencváros dominált, a kapura lövési mutatót 14:3-ra nyerték a hazaiak. Fölényük a 19. percben érett góllá, amikor Valecko révén emberelőnyben megszerezték a vezetést. A második játékrész kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, a közepén Bíró Ottó egyenlített, majd öt percre rá kihagyott egy büntetőt az FTC. A harmad hajrájában Jensen góljával újra vezetett a Ferencváros, a zöld-fehér öröm nem tartott sokáig, két perccel később Imecs találatával újra döntetlen volt az állás. A 48. percben Valecko büntetésével emberelőnybe került a Brassó, amit nem használt ki, de a kiegészülés után nem sokkal Mihály Árpád góljával a vendégek vezettek. Az utolsó percben Budai lekorcsolyázott, hiába. A Brassó 3-2-re nyert, a szezonban először sikerült vendégként győztesen elhagynia a jeget. Az FTC sorozatban negyedszer vesztett.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): ”Hatvan percen keresztül játszottunk végig azonos iramban. Sokkal jobban játszottunk, mint tegnap, mégis kaptunk három elkerülhető gólt. Lőttünk három kapuvasat, a szerencse nem volt ma velünk. Sokadik egygólos vereségünk, de két lőtt góllal nem lehet meccset nyerni. Sajnos még mindig látok “alibi” játékosokat a csapatban, ami számomra érthetetlen és nem megengedett. Pozitívnak kell hogy maradjunk, nehéz meccsek várnak ránk a jövő héten.”

Keresztes Ottó (vezetőedző, Brassó): “Jól játszottunk, ahogyan az ellenfél is nagyon jól játszott. Szerencsénk is volt, kivártuk a lehetőségeinket és végre belőttük a helyzeteinket. Gratulálok a csapatnak.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 255 néző. Játékvezetők: Halassy, Varjú, Pálkövi, Ozsváth.
Budai: 81,2% (Ágoston)
K
Tőke: 93,1% (Fülöp)
Valecko, Hietamaki, Dubek, Kiss, Rafaj
1
Piszarenko, Bíró O., Fodor, Mihály, Petres
Suoraniemi, Lévai, Manninen, Fliszár, Jensen
2
Sprencz, Bíró G., Zsók, Péter, Tranca
Géczi, Üveges, Kovács, Galló, Papp
3
Imecs, Mátyás, Molnár, Bíró M., Virág
Fekti, Farkas, Schellin
4
Dumitru, János, Márton
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Keresztes Ottó
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 18:45 FTC PP Valecko Hietamaki Dubek
1-1 27:35 BRA Bíró O. Dumitru Márton
2-1 34:36 FTC Jensen Fliszár Hietamaki
2-2 36:33 BRA Imecs Bíró G.
2-3 49:58 BRA Mihály Tranca Piszarenko
29 Kapura lövések száma 16
18 Kiállításpercek 20

Az FTC–Brassó góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum