A Salzburg 3 győzelem, a Fehérvár 3 vereség után folytatja

   

Dacára annak, hogy a Salzburgot minden körülmények között a liga legerősebb csapatai közé szokták sorolni, az utóbbi években számos alkalommal győztek otthonukban a fehérváriak. Ezúttal dupla nehéz a feladat, rengeteg hiányzóvalés három vereség után kellene borsot törni a ligakrőzus orra alá.

Megtorpant a Volán kezdeti lendülete, és sorozatban három vereséggel érkezik csapatunk Mozart városába. A rossz széria egyszersmind azt is jelenti, hogy a csapat lecsúszott a táblázaton, éppen a legutóbb sorozatban három győzelmet begyűjtő Salzburg mögé, a kilencedik helyre. Tabellaszomszédok fognak tehát csatázni a Volksgartenben. A Salzburg számára annál is fontosabb lenne a siker, mert a hétvégi két hazai meccs után kedden CHL-rangadó vár rá, a legjobb 16-ba jutásért idegenben kellene kétgólos hátrányt ledolgozni a norvég Storhamar Dragons ellen. Segthet a jó főpróbában a sérülése után visszatérő Matthias Trattnig, ám Andreas Kristler továbbra is sérült.

Nem lesz könnyű dolga a Fehérvárnak, ha szeretné keresztülhúzni a salzburgiak számításait. Egészen pontosan egysornyi kulcsjátékos található a sérültlistán. Orbán és Brocklehurst a védelemből, Sarauer, Banham és Bartalis a csatársorból fog hiányozni pénteken este. Őket nyilvánvalóan fiatalokkal lehet pótolni, kérdés, hogy az eddig nagyon szépen teljesítő MOL Liga-csapatból kik utazhatnak Salzburgba, hogy besegítsenek a nagy csapatnak.

RBSAVS 4

“A legutóbbi meccseken szépen apránként egyre jobbak lettünk – mondja Dan Ratushny, a Salzburg vezetőedzője. – A védelmünk egyre jobban összeáll, és Luka Gracnar nagyszerűen dolgozik a kapuban. Egyre inkább csapatként játszunk, és a szerencsénk is visszatért. De még ennél is több potenciál van bennünk, szeretnénk, ha ez a Fehérvár ellen megmutatkozna. Nem lesz egyszerű, mert a magyarok nagyon gyorsak, csapatuk nagy tempóban játszik.”

“A Znojmo ellen a teljesítmény és a munka rendben volt – nyilatkozta Rob Pallin, a Fehérvár edzője. – Voltak helyzeteink is, például az emberelőnyökben, de több gólt kell lőnünk. A Salzburgnak rendkívül erős a támadójátéka, ezért nagyon oda kell figyelnünk a védekezésünkre. A sérülések miatt nagyon fiatal csapattal megyünk, így egy győzelem óriási siker lenne a számunkra. Ehhez viszont mindenkinek oda kell tennie a csontot.”

Salzburg–Fehérvár 6-1

   

Végig biztosan tartotta kézben az eseményeket a Salzburg a Fehérvár elleni mérkőzésen, és a védelme is állt a lábán. A Fehérvár a speciális játékokban csődöt mondott, súlyos vereség lett a vége.

Salzburgi helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, egyértelműen a házigazdák voltak aktívabbak. A lendületet a 11. percben kapott kisbüntetés törhette volna meg, de a fehérváriak nem tudtak élni a lehetőséggel. Nem úgy a hazaiak, amikor kisvártatva ők jutottak emberelőnyhöz. Connolly kékvonalas lövésébe a kapu előtt ólálkodó Welser ért bele, a korong így becsúszott Hetényi mamutjai között a kapuba. A gól után is maradt a kezdeményezés a Salzburgnál, de ez csak egy újabb fehérvári kisbüntetést hozott a szünetig, gólt nem.

A sziréna megszólalásakor aztán Connollyt másodszor is kiállították, így előnyben kezdhette a második harmadot a hazai csapat. Sajnos ezt a hátrányt sem sikerült kihúzni, 19 másodperccel a letelte előtt Sterling növelte az előnyt. Nem telt el egy perc sem, amikor Latusa találta meg a rést a kapu felé, a bedobókör magasságából leadott lövését Hetényi nem tudta védeni. újabb két perc múlva két salzburgi vihette a korongot a kapura, szerencsére hibáztak. Ezt követően Kógert küldték ki a büntetőpadra, de szerencsére ezúttal vérszegény volt a hazaiak speciális egysége. Nagy lehetőséghez jutott a Fehérvár a 29. percben, amikor 2+2 perc előnyt kapott egy magas bottal való játékért. Még az első előny vége előtt Sikorcin szabálytalankodott, 4 a 4 ellen folytatták, ebben Sárpátkinak sikerült átlőnie Gracnart, felcsillant a remény a felzárkózásra. A gól egyben ébresztőt is jelentett a fehérváriaknak, Kóger és Kovács Csaba is tesztelte a salzburgiak szlovén kapusát. Ezt Connolly újabb, immár harmadik, majd Trattnig kiállítása követte, a Fehérvár gólt szerzett, ezt videózás után nem adták meg, Kóger viszont kommentálta az esetet, így a játékvezető megsértéséért kapott két percet. Nem sokkal később Francis kapu előtti akadályozásáért újabb salzburgi büntetés következett, amelynek sajnos nagyon rossz vége lett. A 40. percben a fehérvári kapu mögé került a korong, Hetényi kikorcsolyázott, de miközben molyolt a korong megszelídítésével, Beach megtámadta, elvette a korongot és az üres kapuba helyezett.

A harmadik harmad elején a Fehérvár megpróbált nyitottabb és támadóbb szellemű játékkal felzárkózni, ám az erőfeszítéseket nem koronázta siker. Az 50. perc elején Varga Arnold kapott újabb 2 perces kisbüntetést, és 5 másodperccel ennek lejárta előtt Fahey szerzett ebből gólt. Minden eldőlt, de a szenvedésnek még nem volt vége, egy páros kiállítás alatt Welser megszerezte a Salzburg hatodik gólját is, ezzel igazán kiütéses vereséget mértek a magyar EBEL-csapatra.

Az EBEL pénteki játéknapjának további eredményei:

Klagenfurt–Innsbruck 3-1
Graz–Olimpija Ljubljana 1-2 h.
Dornbirn–Znojmo 1-4
Linz–Vienna Capitals 2-3 h.
Bolzano–Villach 3-0

EBEL, 1814 néző. Játékvezetők: Hallin, Piragic, Braten, Rakovic.
Gracnar: 96,9% (Weinhandl)
K
Hetényi: 87,2% (Rajna)
Connelly, Fahey, Sterling, Duncan, Hughes
1
Szirányi, Wehrs, #3883, Francis, #2268
Viveiros, Kutlák, Ledin, Komarek, Latusa
2
Martinelli, Varga, Kovács, Sikorcin, Vincze
Trattnig, Heinrich', Welser, Walter, Ferriero
3
Szaller, Becze, Kóger, Nagy, Sárpátki
Pallestrang, Hochkofler, Beach, Rauchenwald, Cijan
4
Benk, Szabó K.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:57 RBS PP Welser Connelly Duncan
2-0 21:41 RBS PP Sterling Trattnig Hughes
3-0 22:11 RBS Latusa Kutlák
3-1 31:29 FHA Sárpátki Francis
4-1 39:29 RBS SH Beach Kutlák
5-1 50:59 RBS PP Fahey Ledin Latusa
6-1 56:59 RBS Welser Heinrich'
47 Kapura lövések száma 32
14 Kiállításpercek 20

Sárpátki szép gólt lőtt Salzburgban

   

1-3 után volt lehetőség a mérkőzés szorosabbá tételéhez, de ez tartalékosan nem sikerült a legerősebb EBEL-csapat otthonában. Az összefoglaló itt látható.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum