A MAC-ra és a Fehérvárra nagy csata vár az újoncrangadón

   

A Dunaújváros legyőzése után a listavezető MAC otthonába, a Tüskecsarnokba látogatnak a Volán fiataljai. A fővárosiak odahaza eddig mind a 9 pontot behúzták.

Szinte semmi nem szól a fehérváriak mellett, ugyanannyi mérkőzésből tíz ponttal többet hozott össze a MAC, első látásra sokkal jobban sikerültek az igazolásaik, ami annál is szembetűnőbb, hogy hat góllal többet szereztek, és kilenccel kevesebbet kaptak, mint vetélytársuk. Ugyanakkor a két csapat közötti minőségi különbséget leginkább a koncepció okozza. A fővárosiaknál az U20-as csapatból csak néhányan játszanak az első három sorban, a keretben a 6 légiós mellett még 8-9 minőségi, többségében válogatott kerettag felnőtt játékos található. És bár Majoross Gergely komoly jégidőt biztosít a fiataloknak is, vitathatatlan, hogy jóval kevesebb a szerepük, mint a Volán-fakóban.

AVSMAC 3

Még így is azt kell mondanunk, ha a Fehérvár ugyanazt az összeszedett játékot mutatja, mint előző nap Dunaújvárosban, vagy a Ferencváros ellen, ha a szervezettség terén fel tud nőni a MAC-hoz, akkor lehet keresni valója Tyler Dietrich csapatának. A hazaiaknak viszont semmi más dolguk nincs, mint ugyanazt a megalkuvást nem ismerő játékot mutatni, mint eddig, és megvalósítani a vezetőedző taktikáját. Ez ellen még nagyon kevés csapatnak sikerült bármilyen szinten eredményes stratégiát kidolgoznia. Nagyon érdekes összecsapás vár a felekre, kérdés, a Volán játékosainak okoz-e gondot az, hogy a hazaiak pihenten érkeznek a meccsbe, ők pedig egy újvárosi rangadóval és másfél órás buszozással a lábukban.

MAC–Fehérvár 2-4

   

Egy másodpercre sem vezetett a hazai pályán a mindeddig hibátlan MAC, a Volán nagyon jó teljesítményt nyújtva, megérdemelten vitte el a három pontot a Tüskecsarnokból a szezon eddig talán legszínvonalasabb rangadóján.

Az első perctől nagyon jó iramú, megfelelő keménységű küzdelem zajlott a Tüskecsarnok jegén. A Volán cseppet sem volt fáradt a hétfői újvárosi meccset követően és teljes erőbedobásra késztette a MAC-ot. Tökéletes felütés volt Krogh első percben szerzett gólja, amely egy pompás összjáték végén született. Ismerkedés helyett egyből az események fősodrában voltunk. A felek tisztelték, de nem kímélték egymást, élvezetes, nyílt sisakos, rohanós játékot választott mindkét fél. A MAC sokat tett az egyenlítésért, de Kalnins nagyon magabiztos volt, káprázatos bravúrokat is előhúzott, Hayes lövésénél a hosszú oldalról nyúlt vissza bottal, azzal hárított, ez Lindoff hétfői védéséhez mérhető, sokáig emlékezetes megmozdulás volt. A végtelenségig azonban nem lehetett húzni ezt a szériát, Quinn a 13. percben emberelőnyben igen nagy gólt akasztott a bal felsőbe a kékről. 1-1. A harmad nagyobb részében dominált a hazai csapat, de a vendégek is sokat dolgoztak azért, hogy ne kerüljenek hátrányba.

A második húsz perc a papírformának megfelelően egy sebességgel lassabb volt, de még így is nagyon szórakoztató. Ekkor fordított volt a kiállítások aránya, 3:1 a Volán javára, értelemszerűen a fehér mezesek támadtak többet. A 32. percben Kocsis Ferenc öt az öt ellen talált Bálizs Bence kapujába, ismét vezetett a Fehérvár. Megnyomta a MAC a periódus hajráját. Négy perccel a vége előtt a második MAC felső kapuvasat követően Hayes a kapuba lőtt, másodszor is egalizált a hazai kék-fehér csapat. Ezzel együtt nagyjából a meccs felétől meglepő módon a Fehérvár tűnt frissebbnek és ötletesebbnek is.

Dicsérjük meg a Volán szakvezetését, amely továbbra is tartja magát a klubvezetés elvárásaihoz, és egy EBEL-kerettagot sem játszat le még a nagy csapat szabadnapján sem. A fiatalok pedig meg is hálálják a bizalmat és élnek a kiemelkedő bizonyítási lehetőséggel, nagyon becsületesen és jól dolgoznak.

MACAVS

Fotó: Manases István

A harmadik harmadban az elsőhöz hasonlóan elaludt a MAC. Az egész csapat nem vette komolyan a Szabó Krisztián által végig ügyesen mozgatott sort, nevezett lövésébe Tóth Gergő szúrt bele a kapu előtt, a 42. percben harmadszor is vezetést szerzett Tyler Dietrich csapata. A MAC nem tudott tempót menni, a Volán kontráiban pedig innentől kezdve végig megvolt a gólveszély. Az utolsó tíz percet végig két sorral játszotta le a MAC, a légiósok mellett ekkor Pozsgai, Tokaji, Nagy K. és Szappanos kapott szerepet, Majoross Gergely csak az egyenlítéssel foglalkozott ekkor, érthető módon. Némileg erőlködőnek tűnt csapata játéka, miközben a Volánban komoly szerep jutott ekkor is a magyar fiataloknak. Arany Máté, Szabó Krisztián, Hamvai Szilárd és Tóth Gergő kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de fontos pillanatokban választott jó megoldást Reisz Áron és a meccs első felében inkább Vokla Roland, aztán pedig Korbuly Gergely is. Jó volt látni ezt a hittel teli lelkesedést. Az utolsó másfél percre lehozta Bálizst a MAC, Orban döfte a tőrt a hazaiakba, 4-2-re nyert a Fehérvár. Nagyon sokat tett ezért a vendégcsapat és maximálisan rászolgált a három pontra.

A vendégeket nagyjából 150 szurkoló kísérte el, akik helyenként jó hangulatot teremtettek és még azt is elérték, hogy a másik oldalon is kialakuljon némi szurkolás. A presztízscsata végén joggal ünnepelték önfeledten Szabó Krisztiánékat.

Elismerésre méltó fiataljaink szereplése, kezdenek felnőni a feladathoz

   

Majoross Gergely MAC-edző úgy látja, a Fehérvártól elszenvedett vereség után játékosai könnyebben megértik majd, hogy bizonyos dolgokon változtatni kell a siker érdekében.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Nem voltunk elég fegyelmezettek, több irányból nézve sem. Két részből áll ez a fegyelmezetlenség. Először is sok a felesleges és könnyen elkerülhető kiállításunk. Másodszor pedig taktikailag értem, nagyon sokszor eltérünk a tervtől, rossz döntéseket hozunk, nem jókor lendülünk támadásba, ilyenekre gondolok. Ez már több mérkőzésen előfordult, de akkor sikerült megszereznünk a győzelmet a végén. Ezúttal az ellenfél kellően jó volt és keményen dolgozott, megbüntetett minket ezekért a hibákért. Most egy olyan első harmad után, amikor 26:5 volt a kapura lövések aránya a javunkra 1-1-re álltunk, majd egy kettős kiállítással visszahoztuk a meccsbe az ellenfelet játékban is. Ez a szép a hokiban, amikor az ellenfelek ilyen összeszedetten játszanak, előfordulnak ilyen meccsek is. A Fehérvár rendkívül jó sebességű csapat, amely a kontrákban életveszélyes. Ezt próbáltuk megakadályozni azzal, ahogy mi bánunk a koronggal, de sajnos sokkal több emberfölényes helyzetet sikerült kialakítaniuk a kapunk előtt, mint amennyit megengedhettünk volna. Ráadásul a Volánnak ez a játéka egy nagyon jó kapusteljesítménnyel párosult. Az eddigi ellenfeleink közül ők voltak a legösszeszedettebbek, a leginkább tudatos játékot a Fehérvártól láttuk. Mi nem tudtuk értékesíteni az első harmadbeli nagy fölényünket. Az egész mérkőzésen több nagy helyzetet alakítottunk ki, de rengeteget hagytunk ki. Mindez a mai mérkőzésen sajnos csak erre volt elég… Vagy nem biztos, hogy sajnos. Amikor rosszul játszunk és úgy nyerünk, kevésbé hat a kritika, most mindenki kénytelen elgondolkodni azon, mit kell másképpen csinálnunk ahhoz, hogy a pénteken hozzánk látogató Miskolcot, aki a ligából a játékosállománya alapján felfelé lóg ki, meg tudjuk verni. A látottak alapján örömmel tölt el, hogy a liga két újonca nem lefelé húzza a színvonalat.

Énekes Lajos (edző, Fehérvár): Jó kis hajtós mérkőzés volt, amelyen kicsit nehezen ébredtünk fel, de aztán sikerült meglendíteni a szekeret. Készültünk az ellenfélből, ismertük az eredményeit, tudtuk hogy erős összeállításban várnak ránk, jó szakmai munka folyik a klubnál, amelyet a helyezésük is visszaigazol. Úgy indultunk erre a túrára, hogy nehéz ellenféllel kemény mérkőzést fogunk játszani, de az volt a tervünk, hogy mindent kiadunk magunkból a hatvan perc során. A MAC-nak talán több helyzete volt a találkozón, de az események számunkra jól alakultak, mert sokat tettünk ezért. Janis Kalnins nemcsak hibátlan, hanem kimagasló teljesítményt nyújtott a kapunkban, ez is kellett a három pont megszerzéséhez. De elismerésre méltó fiataljaink szereplése, kezdenek felnőni a feladathoz. A szezon elején még nem volt ez elmondható, de ahogy távolodunk a rajtvonaltól, egyre több mindent látunk vissza a jégen abból, amit látni szeretnénk. A légió is hozta azt a teljesítményt, amit várunk tőle. A győzelem kulcsa talán a harmadik harmados emberhátrányos védekezésünk volt. Ha ott gólt kapunk, akkor úgy érzem, más lett volna a végeredmény és a pontelosztás. Egy kifejezetten jó MAC ellen nagyon jó iramú meccsen mindent megtettünk a győzelemért. Ez egy jó visszajelzés a srácoknak, láthatják, ha így dolgoznak az edzéseken és a mérkőzéseken, akkor sok szép élmény és eredmény vár rájuk a szezonban.

MISAVS

Fotó: Bán Olivér

Erste Liga, Tüskecsarnok, 388 néző. Játékvezetők: Beniac, Druga, Muzsik, Váczi.
Bálizs: 90,9% (Arany G.)
K
Kalnins: 95,8% (Scola)
Olson, Tokaji, Klempa, McDonald, Hayes
1
Krogh, Vokla, Reisz, Orban, Bodo
Quinn, Stipsicz, Silló, Nagy K., Saarenpaa
2
Reiter A., Hegyi, Szabó K., Holmberg, Shupe
Pozsgai, Mestyán, Roczanov, Németh A., Szappanos
3
Arany M., Korbuly, Kocsis, Tóth Gergő, Hamvai
Nagy P., Horváth, Tóth R., Terbócs, Schmál
4
Pados, Pillók, Varga B., Reiter R., Mazzag
Majoross Gergely, Svasznek Bence
E
Dietrich Tyler, Énekes Lajos
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:37 TIT Krogh Orban Bodo
1-1 12:44 MÚB PP Quinn Tokaji
1-2 31:27 TIT Kocsis Holmberg Reiter A.
2-2 35:07 MÚB Hayes Klempa McDonald
2-3 41:47 TIT PP Tóth Gergő Szabó K. Krogh
2-4 59:04 TIT EN Orban Reisz Bodo
48 Kapura lövések száma 34
12 Kiállításpercek 14

A MAC–Fehérvár képes összefoglalója

   
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., szombat
VB 11:20 DENFRA 3-0VÉGE
VB 11:20 USASWE 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 AUTFIN 0-3VÉGE
VB 15:20 CANSUI 3-6VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 ITASVK 1-3VÉGE
VB 19:20 NORCZE 1-4VÉGE
május 22., vasárnap
VB 15:20 GBRLAT 3-4VÉGE
VB 15:20 KAZGER 4-5VÉGE
VB 19:20 SUIFRA 5-2VÉGE
VB 19:20 SWENOR 7-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN ÉLŐ
VB 15:20 USANOR ÉLŐ
VB 19:20 CANFRA INFO
VB 19:20 FINCZE INFO
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 1.negyedd.
    • SPORT 1
VB 15:20 2.negyedd.
    • SPORT 2
VB 19:20 3.negyedd.
    • SPORT 2
VB 19:20 4.negyedd.
    • SPORT 2 (21:45)
Partnerünk
Archívum