A Miskolc már a második helyről veheti be Brassót

   

A címvédő és bajnokcsapat hatpontos erdélyi túrát hozhat össze, ha a Debrecen ellen háromgólos előnyt leadó Corona otthonában is ugyanazt nyújtja, mint egy nappal korábban a Vákárban.

A Brassó hétfőn alaposan megtréfálta a Debrecent, bár 3-0-s előnyről valószínűleg nagyobb arányú győzelmet vártak el a hazai szurkolók, mint a hosszabbításban elért kétpontos sikert. Hogy ez nem így lett, abban óriási szerepe van a debreceni csapat tartásának, akik Kaszkov és Berta vezényletével a sírból hozták vissza a mérkőzést, valamint a hazaiak fegyelmezetlenségeinek. Az előző napi meccs mindazonáltal figyelmeztető jel lehet a miskolciak számára, érdemes lesz a találkozót az első korongbedobáskor elkezdeni.

BRAMIS

Ezzel a Miskolcnak feltehetően nem lesz baja, hiszen hétfőn Csíkszeredában Jesse Dudasnak 10 perc sem kellett, hogy betaláljon, majd végül mesterhármasig jutott a domináns hátvéd. A brassóiaknak tehát még keményebb dolguk lesz, mint hétfőn, de ugyanez elmondható a miskolciakról is.

Brassó–Miskolc 2-6

   

A Jegesmedvék a második harmad végén döntötték el a brassóiak elleni meccset. Sikerükkel 1 pontra megközelítették az első helyen álló MAC-ot.

Az első harmad komoly miskolci fölényt hozott, a vendégek 14:1-re nyerték a kapura lövési mutatót. Mégis csak egy gól esett, a 16. percben Galanisz talált be a csapatát addig gól nélkül tartó Fülöp kapujába. A második játékrész kiegyenlítettebb csatát hozott lövések tekintetében. A harmad közepe táján Dansereau kétgólosra növelte az előnyt, viszont a végén beindult a gólgyártás, a 36. percben Somogyi, a 40. perc végén pedig 20 másodperc eltéréssel Tóth és Dudas is betalált Fülöpnek. A záró harmadban Tőke Zoltán állt a hazai kapuban. A 44. percben Bíró Mátyás meglőtte a szépítő találatot, majd a mérkőzés végén a vendégektől Somogyi, a hazaiaktól Mihály szerzett gólt. A Miskolc 6-2-re nyert, amivel 18 pontos.

5 az 5 ellen is sokszor úgy tűnt, mi csak 4-en vagyunk

 

A Brassó vezetőedzője kapusát, az ellenfelet és a közönséget dicsérte a Miskolctól elszenvedett nagy vereség után.

Keresztes Ottó (vezetőedző, Brassó): Jobb volt az ellenfelünk nálunk. Amikor 5 az 5 ellen voltunk a jégen, akkor is sokszor úgy tűnt, hogy mi csak 4-en vagyunk, annyival lassabban korcsolyáztunk. A két, pár másodperc alatt bekapott gól olyan volt, mint egy hideg zuhany. Tanulnunk kell a hibáinkból. Fülöppel viszont elégedett vagyok, nagyon jól védett. A hoki csapatjáték, a csapat nyer és veszít. Köszönjük a szurkolóink támogatását, ez sokat segít az ilyen nehéz helyzetek elviselésében. A brassói közönség nagyon kulturált, minden elismerést megérdemel. Most egy hosszú magyarországi túra következik a számunkra, négy mérkőzéssel, amelyeken annyi pontot szeretnénk gyűjteni, amennyit csak lehetséges.

Mayer Péter (vezetőedző, Miskolc): Jó meccs volt, sok lehetőséggel, amelyek közül hatot értékesítettünk is. Elégedett vagyok azzal, ahogy a csapatom kihasználta a fölényét és ahogy dominált a meccs alatt. A Brassó küzdött, de látszott rajta a fáradtság az előző napi mérkőzést követően. Nincsenek könnyű meccsek a MOL Ligában és örülünk, hogy pontokkal megyünk haza innen.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2015. szept. 29., kedd. Játékvezetők: Csomortani, Gergely, Csata, Peter.
Fülöp: 78,3% (Tőke: 75,0%)
K
Kiss: 90,0% (Adorján)
Bíró G., Imecs, Molnár, Mihály, Virág
1
Leppanen, Dudas, Hajós, Tóth, Cseter
Sprencz, Mátyás, Bíró M., Zsók, Tranca
2
Gőz, Sagert, Dansereau, Miskolczi, Booras
Piszarenko, Bíró O., Fodor, Petres, Péter
3
Laczkó, Vojtkó, Galanisz, Somogyi, Pavuk
Balázs, Ghiorghies, Dumitru, János, Márton
4
Popovics, Szilágyi, Láda, Ritó
Keresztes Ottó
E
Mayer Péter, Kontsas Jukka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 15:50 MIS PP Galanisz Dansereau Dudas
0-2 26:00 MIS PP Dansereau Dudas Leppanen
0-3 35:26 MIS Somogyi Galanisz Leppanen
0-4 39:39 MIS PP Tóth Gőz Sagert
0-5 39:59 MIS Dudas Láda
1-5 43:57 BRA Bíró M. Tranca
1-6 56:10 MIS Somogyi Galanisz Láda
2-6 57:58 BRA Mihály Bíró G.
20 Kapura lövések száma 27
40 Kiállításpercek 38

A Brassó–Miskolc képes összefoglalója

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum