A nyeretlen HSC otthonában játszik a veretlenségét vesztő Debrecen

   

Brassóban pontokat vesztett a csapat, a Vákárban menthet néhányat, de ott sem lesz könnyebb dolga.

Későn ébredt a Debrecen a brassói meccsen, ennek következtében el is vesztette a mérkőzést és ezzel együtt a veretlenségét. Ugyanez Csíkszeredában nem fordulhat elő, hiszen a hazaiak is az első győzelmükért harcolnak. A HSC eddig Fehérváron volt képes egy hosszabbításos vereségre, illetve a Megyeri úton kapott ki büntetőkkel. Ezt leszámítva csak vereséget szenvedett a csapat, ráadásul három forduló óta csak háromgólos különbséggel.

HSCDHK

Fotó: Pál Zoltán

Ehhez képest a Debrecen tulajdonképpen jó formában van, a brassói fiaskót leszámítva hibátlan teljesítményt nyújtanak Könczeiék, akik hétfőn tulajdonképpen bravúrosan mentettek egy pontot Brassóban, 0-3-ról felállva. A DHK továbbra is nélkülöz néhány kulcsembert, például Ladányi Balázst és Csíki Zoltánt. A HSC-nél is vannak fontos hiányzók, de ők az új igazolásoknak köszönhetően közel négy sorral tudnak felállni a meccsre.

HSC–Debrecen 2-4

   

A DHK győzelemmel zárt az erdélyi túrájának második állomásán. A HSC továbbra is nyeretlen a MOL Ligában.

Az első harmadban 1-1 gól született, a hazaiaktól Mikeska, a vendégektől Könczei talált be. A második játékrész a debreceniek számára sikerült jobban, a 31. másodpercében Dancsfalvi újra vezetéshez juttatta a DHK-t, a közepén pedig Hári növelte tovább az előnyt. A 47. percben Farkas Tamás találatával felzárkózott egy gólra a HSC, a véghajrában Geréb István lehozta Peksát, hiába, Garrett Milan betalált az üres kapuba, amivel beállította a 4-2-es végeredményt. A Debrecen sikerével továbbra is sűrű az élmezőny, a DHK 17 ponttal áll, a Miskolc 1, a MAC pedig 2 ponttal előzi meg.

Örvendünk, hogy a közönség megtapsolta a csapatot

   

Geréb István (vezetőedző, HSC Csíkszereda): Örvendünk, hogy a közönség megtapsolta a csapatot. Mi is úgy érezzük, hogy végig partiban voltunk az ellenféllel. Végig hittünk a győzelemben. A fiúk megtették azt, ami bennük volt, a csapat beleadott mindent. Talán a debreceni kapus okozta a különbséget, illetve hiányzott az az ember, aki megtudta volna csinálni a különbséget és az adódó lehetőségekkel tudott volna élni. Utóbbiak pedig megvoltak.

Dmitrij Romanov (vezetőedző, Debrecen): Az első két harmadban a fiúk betartották a taktikai utasításokat, és ennek megfelelően számunkra kedvezően alakult a mérkőzés. Az utolsó harmadra viszont fejben azt hitték a játékosaim, hogy már megnyertük a meccset. Emiatt a negyedik gólunkig kellett izguljunk.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 750 néző. Játékvezetők: Toparceanu, Lascar, Mathe, Redai.
Peksa: 88,5% (Ruczuj)
K
Vay: 95,6% (László)
Kuzman, Bednár, Heffernan S., Molnár Z., Farkas
1
Kunajev, Kovács, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
Mikeska, Salló, Mihály, Moldován, Bíró
2
Hetényi, Wéber, Hári, Könczei, Saluga
Bors, Gecse, Antal Zs., Kropotyin, Berljov
3
Ivanov, Kaszkov, Vincze, Milan, Trosin
Orbán, Okos, Geréb, Rokaly
4
Tanka, Barabás
Geréb István, Nagy Béla
E
Romanov Dmitrij, Razov Igor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:47 DHK Könczei Hári Wéber
1-1 16:39 SCC Mikeska
1-2 20:31 DHK Dancsfalvi Kunajev Berta
1-3 30:12 DHK Hári Ivanov Saluga
2-3 46:15 SCC Farkas Molnár Z. Heffernan S.
2-4 58:56 DHK EN Milan
45 Kapura lövések száma 27
4 Kiállításpercek 14

A HSC–Debrecen galériája

   

A HSC–Debrecen összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum