A Debrecen Erdélyben kapaszkodhat a MAC-ra

   

A DHK hétfőn a Brassó ellen kezdi a szezon első erdélyi túráját, nagy kérdés, meg tudja-e ismételni a MAC duplázását. A legkevesebb meccset játszott Brassó viszont a középmezőny felé tehet nagy lépést egy győzelemmel.

A MAC előnye hat pont a tabellán a Debrecennel szemben, azonban két meccsel többet játszott. Vagyis ha Ladányi Balázsék hibátlanul zárják a túrát, akkor pontszámban beérhetik ellenfelüket. Erre minden esélyük meg is van, hiszen első számú vezérük távollétében is kiváló formában játszanak. Olyannyira, hogy ők az egyetlen csapat a ligában, amely még nem szenvedett vereséget, a MAC-ot hazai pályán hosszabbításban, a Fradit idegenben büntetőkkel verték, az UTE sem idegenben, sem hazai pályán nem okozott gondot és a DAB is csak megizzasztani tudta őket. A csapat leggólerősebb játékosa az orosz Kaszkov, aki öt meccsen éppen öt találatig jutott. De pont/meccs átlagot produkált az új igazolás Vlagyiszlav Trosin és Hetényi Péter. A tavalyi játékosok közül jól teljesít a saját nevelésű Könczei Áron és Hári Norbert, Berta Ákos is kezd belelendülni, talán csak Saluga három pontja karcsúbb az előzetes elvárásoknál.

A Brassó játszotta a legkevesebb meccset a ligában, eddigi két mérkőzésük hárommal kevesebb, mint az őket követő többi csapaté, ennek ellenére máris a hetedik helyen állnak. A MAC-tól 6-1-re kaptak ki, viszont 5-2-re verték a HSC-t, ennyi elég is volt a három ponthoz. A hétvégén a román bajnokságban kellett helyt állniuk, de a Sportul Studentesc ellen elég volt az utánpótlásból meríteni, a 14-2-es győzelemkor az első csapat törzsgárdájához tartozó minden játékos pihenőt kapott. Így pihenten várhatják a Debrecent, három pont megszerzése esetén még közelebb zárkózhatnának az élmezőnyhöz.

Dimtríj Romanov (vezetőedző, Debrecen): Öt mérkőzést követően csapatom az összesítésben a második helyen áll 13 megszerzett ponttal, míg ellenfeleink a táblázat végén találhatók. A tabella azonban ne tévesszen meg senkit, komoly erőpróbák előtt állunk, a brassói és a csíkszeredai együttesnek minden egyes pontra nagy szüksége van, ráadásul a hazai pálya előnyét is élvezik majd. A mi házunk táján a sérülések okoznak gondot, a DAB elleni mérkőzésen Csíki Zoltán megsérült, így a lábadozó Ladányi Balázs és Izsák Róbert után őt is nélkülöznünk kell. Egyébként köszönjük, jól vagyunk. Csapatunknak az utóbbi meccseken egyre jobban ment a játék, így jogos önbizalommal készülhetünk az erdélyi összecsapásokra.

Brassó–Debrecen 4-3

   

A DHK háromgólos hátrányból egyenlített a brassóiak ellen, ám végül büntetőkkel elveszítette szezonbeli veretlenségét.

A Brassó nagyon jól kezdte a Debrecen elleni meccset, az 5. percben Balázs Zsombor, másfél perccel később pedig Tranca talált be Vay Ádám kapujába. A második harmad bővelkedett kiállításokban, összesen 8 kisbüntetést osztottak ki a játékvezetők, valamint 1-1 gól született. A játékrész elején Fodor Csanád növelte háromgólosra a brassói előnyt, a 34. percben pedig Trosin szépített emberelőnyben. A harmadik húsz perc három debreceni emberelőnyt hozott, de nem használták ki őket a hajdúságiak, utána viszont remekül hajráztak. Az 57. percben Kaszkov, majd 39 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Garrett Milan talált be a tavaly még Debrecenben védő Tőke Zoltán kapujába, így hosszabbításra került sor. A ráadásban Bíró Gergőt kiküldték gáncsolásért, Dmitrij Romanov időt kért, de a brassóiak kivédekezték az emberhátrányt. A hétperces túlórában nem született gól. A büntetőknél Mihály Árpád döntött, így a Debrecen elveszítette veretlenségét.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 650 néző. Játékvezetők: Csomortani, Gergely, Csata, Peter.
Tőke: 92,9% (Fülöp)
K
Vay: 85,7% (László)
Bíró G., Imecs, Molnár, Mihály, Virág
1
Kovács, Emanuelsson, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
Sprencz, Mátyás, Bíró M., Zsók, Tranca
2
Hetényi, Wéber, Hári, Könczei, Saluga
Piszarenko, Bíró O., Fodor, Petres, Péter
3
Ivanov, Milan, Kaszkov, Trosin
Balázs, Ghiorghies, Dumitru, Márton
4
Tanka, Vincze, Barabás
Keresztes Ottó
E
Romanov Dmitrij, Razov Igor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:32 BRA Balázs
2-0 05:58 BRA Tranca Bíró M. Zsók
3-0 22:40 BRA Fodor Petres Péter
3-1 33:09 DHK PP Trosin Kaszkov Dancsfalvi
3-2 56:08 DHK Kaszkov Berta Ivanov
3-3 59:21 DHK Milan Berta
4-3 67:00 BRA GWS Mihály
28 Kapura lövések száma 42
20 Kiállításpercek 10

A Brassó–Debrecen galériája

   

A Brassó–Debrecen büntetőpárbaja videón

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum