Stepan és Ennis négypontos estéje

 

A Buffalo szélsője ráadásul triplázott, Kane megszerezte első gólját, még mindig hibátlan az Edmonton.

A négypontos Derek Stepan volt a Rangers nyerőembere New Jersey-ben. A 4-3-as vendégsikerrel zárult találkozón a center először két gólt lövetett emberelőnyben Diazzal, majd egygólos hátrányban a harmadik harmadban öt perc alatt két gólt ütve megfordította a találkozót. A mérkőzés befejeztével volt három a három elleni játék, amit a Devils nyert Eric Gelinas emberfóros góljával.

Hazai pályán az Ottawa hiába vezetett már korán két góllal a Buffalo ellen, a folytatásban képtelen volt tartani az Ennis, Eichel párost. A Sabres zsinórban négy gólt ütött, amiből Ennis egy triplával és egy gólpasszal, az idei draft második választottja pedig két assziszttal vette ki a részét. 4-2 után felváltva potyogtak a gólok, a vége 6-4 lett a vendégek javára.

Továbbra is 100%-os az Edmonton, amely hazai jégen a Minnesota ellen gyűjtötte be a pontokat, ráadásul kapott gól nélkül. A 3-0-ra megnyert meccsen Anton Szlepisev zsinórban másodszor szerzett győztes gólt, Connor McDavid két gólpasszt adott, míg a vasak között Anders Nilsson 25 lövést fogott.

Az első és a második harmad fordulóján döntötte el a meccset a Columbus a Pittsburgh csarnokában. A Jackets kevesebb mint nyolc perc alatt négy gólt ütött, amelyből Ryan Johansen két gólt és egy gólpasszt vállalt magára. Négygólos mínuszban a Pens Phil Kessel góljával és gólpasszával már csak szépíteni tudott a kudarcon.

Mike Condon hibátlan teljesítményének köszönhetően a Montrealnak elég volt egyetlent találat a győzelemhez a Toronto otthonában. A sikert jelentő találatot a második harmad 44. másodpercében Dale Weise ütötte.

A játéknap második Original Six-meccsén a Boston hosszabbítás után nyert a Red Wings otthonában 4-3-ra. A Bruinsnál David Krejci és Torey Krug vitte a prímet, előbbi duplázott a rendes játékidőben, utóbbi győztes gólt szerzett a ráadásban emberelőnyben.

A bajnok Chicago Marián Hossa, Patrick Kane és Duncan Keith emberelőnyös találataival intézte el a St.Louist 3-1 arányban. Hossa és Keith nemcsak gólt lőtt, de gólpasszt is adott, míg a nemi erőszakkal gyanúsított Kane első gólját szerezte az előszezonban.

3-3-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok Texasban a Stars?Bolts derbin. Aztán jött egy rövidzárlat a vendégeknél a záró etap elején, alig több mint két perc alatt három gólt kaptak, így a Dallas simának mondható 6-3-as győzelmet ért el. A Starsban Tyler Seguin három pontot szerzett, közte egy duplát, az új szerzemény Patrick Sharp pedig meglőtte első gólját zöld mezben.

Vancouverben mindhárom harmad 1-1-re végződött a Canucks?Flames meccsen, így a ráadásra maradt a döntés. A győztes találatot végül a vendégek centere, Josh Jooris ütötte a 97. másodpercben. A Calgary kapujában Karri Ramö 40 védéssel zárt, a Vancouverben Ben Hutton három gólpasszt adott.

Az Anaheim nyerte a kaliforniai derbit, miután az utolsó harmadban két gólt ütve fordított San Joséban. 1-1 után a győztes találatot Corey Perry szerezte az 53. percben emberelőnyből.

Halifaxban rendezték a Hurricanes?Islanders mérkőzést, amely a Carolina sikerét hozta. A Canes az utolsó harmadban 2-3-as állásnál zsinórban három gólt ütve fordított és szerezte meg a győzelmet.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum