Gyenes Dávid visszatér a Jegesmedvék kötelékébe

   

Tisztázódott a félreértés a saját nevelésű kapus ügyében, a sérüléséből felépült játékos hamarosan megkezdheti az edzéseket a klubnál, megharcolhat helyéért.

Jóra fordult a komoly vállsérüléséből felépült Gyenes Dávid és a Miskolc kapcsolata, a 23 éves saját nevelésű kapus a következő fejleményekről tájékoztatta a blogot:

Az előző Jégkorongblog-cikk kapcsán megkeresett Szuper Levente, hogy tud-e valahogy segíteni ő és a Vasas annak érdekében, hogy ne kelljen többet kihagynom, edzhessek jégen ebben az évben is. Megtisztelő és nagyon szép gesztus volt ez a részéről, amit alaposan átgondoltam. Ehhez mindenképpen fel kellett volna költöznöm Budapestre, igazából ez okozta a legnagyobb fejtörést.

Ebből kifolyólag mindenképp menni szerettem volna még egy kört Miskolcon, hogy hasonló körülményeket tudnak-e biztosítani számomra, mert elsősorban Miskolcon szeretnék játszani. Külön egyeztettem és találkoztam minden érintettel, az edzőkkel az igazgatóval és a klubmenedzserrel, majd pedig amikor úgy éreztük, van miről beszélni, közösen is leültünk. Áttekintettük a helyzetet, és ennek gyümölcseként Egri István, Egri Gergő és Mayer Péter is megadta nekem a lehetőséget arra, hogy Miskolcon edzhessek, továbbá arra is lehetőségek kaptam tőlük, hogy amint a teljesítményem megfelelő, visszakerülhetek a MOL ligás csapathoz.

gyenes_MLA_0849

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Nagyon köszönöm a vezetők nyitottságát és kockázatvállalását, hiszen ezen döntésükben van rizikó, éppen ezért hálás vagyok a lehetőségért, amit most tőlük kaptam tőlük. A magam részéről mindent megteszek azért, hogy örömet szerezzek a miskolci szurkolóknak és a vezetésnek, biztos vagyok benne, hogy nem fogok csalódást okozni.

Kedden átadtam Egri Gergő menedzsernek a visszatérésemet alátámasztó orvosi papírokat. A megállapodásunk értelmében először az utánpótláscsapatokkal fogok edzeni, azután amint az edzők úgy látják, hogy megfelelő a teljesítményem, visszakerülhetek a felnőttcsapatba.”

Gyenes David MIS

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum