

A Kranj már az EBEL2-re készül
A Triglav Kranj az első szlovén klub volt, amelyik csatlakozott az osztrák másodosztályhoz, azaz az INL-hez. Idén el kellett hagynia a sorozatot, de máris készül 2016-ra, amikor indulhat az EBEL U24-es bajnoksága.
“Egy éve volt 16-20 felnőtt játékosunk, de mára alig maradt közülük. 3-4 elment a nagyvilágba szerencsét próbálni ? magyarázta a helyzetet a siol.net portálnak Gorazd Drinovec edző. ? Hárman abbahagyták, egy valaki még ingadozik. Így most van 9 felnőtt játékosunk és vannak juniorjaink, de így nem akartunk az INL-be menni, mert nem leszünk versenyképesek. Így aztán úgy döntöttünk, csak a hazai bajnokságban indulunk.”
Egyben azt remélik, hogy valóban be tud indulni a 2016/17-es idényben az EBEL2, amelyben U24-es játékosok vehetnének részt. Így a juniorból kiöregedett játékosok számára simább lehetne az átmenet a felnőtt csapatok felé. “Sajnáljuk, hogy nem folytathattuk az INL-ben, hiszen legalább azon a szinten szerettünk volna versenyezni, de most már a gondolataink egy évvel tovább tekintenek. Salzburgban tanácskoztunk az EBEL2-ről, amely 2016-ban indulhatna, és ahol az U24-esek mellett 5 túlkoros játszhatna. Egy ilyen ligában sokkal versenyképesebbek lehetnénk, mert remek az utánpótlásunk, de a fiataloknak még legalább egy évre szükségük van a fejlődéshez” ? mondta Drinovec.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az EBEL által felkért külföldi szakemberek az EBEL U20 helyett egy U24-es bajnokságot tartanak megfelelőnek az elmúlt 3 év tapasztalatai alapján, mivel a jelenlegi sorozat nem váltotta be a hozzá fűzött szakmai reményeket.
További cikkek
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-2
- Újra az élről nézhetné a mezőnyt a Fehérvár
- Bartalis felavatta Robertsont
- Nagyon oda-vissza, semmilyen meccsnek éreztem belülről
- Hydro Fehérvár AV19–Vorarlberg 5-4
- Visszavágna a Vorarlbergnek a Volán
- Pazar harmadik harmaddal nyert a Volán
- Éreztem, hogy ezt már nem engedjük ki a kezünkből
- Hydro Fehérvár AV19–Innsbruck 5-3