Quenneville szerdán mindenkit meglepett

“Az adja csapatunk mélységét, hogy az ellenfél sohasem tudhatja, kitől várja a gólt.” A Stanley Kupa idei fináléjában nem csak a játékosok, de az edzői stábok is kitesznek magukért. A negyedik meccs elemzéseiből válogattuk ki a legérdekesebb gondolatokat.

Az NHL 1967-es bővítése óta idén fordul elő másodszor, hogy a döntő 2-2-es döntetlennel indult volna úgy, hogy a négy meccs mindegyike egygólos különbséggel ért véget. 1968-ban a Montreal négy egygólos győzelemmel söpörte ki a döntőben a St. Louist. Idén a Lightning és a Blackhawks is simán nyerhette volna mind a négy mérkőzést is akár. Eddig tehát bejöttek a várakozások, nagyon izgalmas és színvonalas döntőt láthatunk, amelyben a két csapat gyakorlatilag egyforma játékerőt képvisel, minimális a különbség közöttük. Szerdán a Tampa volt a jobb csapat, ezt még a vendégek finn hátvédje, Kimmo Timonen is elismerte a mérkőzést követően. Az első harmadban két lövésen tartották a teljesen szétesett Chicagót, nagy segítséget nyújtva ezzel Vasziljevszkij kapusnak, aki életében először kezdett playoffban a vasak között. A húszéves orosz kapus az alapszakaszban 16 meccsen védett az NHL-ben, meccsenkénti kapott gólátlaga 2,36 volt, védési hatékonysága 91,8%. Emellett az AHL-ben 25 meccsen állt be, nagyon hasonló mutatókat produkálva. Szerdán látszott, hogy alkalmas a feladatra, voltak nagy védései. Ettől függetlenül tampai oldalon kiálltak amellett, hogy látjuk még Bishopot a döntőben.

A túloldalon Crawford ismét ihletett formában védett, 25-ből 24 lövést fogott, ami 96%. Anton Stralman, a Lightning hátvédje úgy nyilatkozott, elégedettek lehetnek a teljesítményükkel: “Ilyenkor az a legrosszabb, ha úgy mész be az öltözőbe a meccs után, hogy ezt a meccset elengedtük. Most nincs ilyen érzés bennünk. Összességében jól játszottunk, de néha hiába a jó játék, mégsem az az eredmény születik, amit szeretnénk. Ez rendben van, ilyen a hoki. A teljesítmény a lényeg, én pedig elégedett vagyok azzal, ahogyan játszottunk, ezt kell tartani a továbbiakban is”. Stralman különösen nagy elégtételt érezhet, hiszen tavaly még a Rangersszel játszott döntőt és bár csapata egyik legjobbja, mégsem tartották meg, a fizetési sapka nyomása alatt más játékosok megtartása élvezett prioritást. Idén nem is a New York-i csapat, hanem ő került a kupához közelebb.

Hiába játszott azonban jól a Bolts, a meccset a Chicago nyerte. A két edző közül ezúttal Quenneville húzott mesteriet. Az évnek ebben a szakában különösen nem egyszerű a sorok összetételével variálni, egyrészt a sérülések miatt, másrészt azért, mert a tét emelkedésével a kísérletezgetés nagyon sokba is kerülhet. Ezt az egyik oldalon Cooper úgy oldja meg, hogy a szokásos 12 helyett 11 csatárral áll föl, ami azon túl, hogy lehetőséget ad Nyeszterov szerepeltetésére emberelőnyben, valamint a kulcshátvédek terheinek mérséklésére, a duplázás lehetőségével mindig annak a játékosának adhat dinamikusan több jégidőt, akit a helyzet leginkább megkíván, akár a pillanatnyi forma függvényében. Ha gólt kell lőni, akkor az első két sorból Stamkos, Kucserov vagy Palat, ha az eredmény tartása a cél, akkor Callahan vagy J.T. Brown mehet Boyle és Morrow mellé harmadik csatárnak. Így elkerüli azt is, hogy a top sorait csapágyasra járassa. Mindez kiválóan látszott a harmadik mérkőzésen is, ahol az alábbi játékosok tűntek fel a negyedik sorban (zárójelben a jégidő látható): Nyikita Kucserov (4:02), J.T. Brown (1:36), Steven Stamkos (1:31), Ryan Callahan (1:19) és Ondrej Palat (1:11).

Quenneville-nek nincsenek ilyen gondjai, hiszen az egész liga legmélyebb csatárkeretéből válogathat. Szerdán két apró módosítást eszközölt csak, de mindkettő parádésra sikerült. Egyrészt az első sorban Sharp váltotta Saadot, míg a második sorban Saad foglalta el Versteeg helyét. A Sharp, Toews, Hossa alkotta első sor a 27. percben talált be, Toews első gólját szerezte a döntőben, míg a Richards, Kane, Saad alkotta második sor a 47. percben lőtte meg a meccset eldöntő találatot. “Rengeteg olyan csatárunk van, akik az első két sorban bármikor bevethetők ? mondta erről Quenneville. ? Így amikor a sorokat rakom össze, akkor néha arra ügyelek, hogy egyenlően osszam el az erőket, néhol pedig arra, hogy az ellenfél adott sorai ellen melyik a leghatékonyabb kombináció. Végül is az adja a csapatunk mélységét, hogy az ellenfél sohasem tudhatja, kitől várja a gólt. Legtöbbször persze a legjobbaktól, de néha egészen váratlan játékosok tudnak megvillanni.”

Kane azt is elmondta, hogy páran már kedden tudták, hogy változások lesznek, de legtöbben csak szerda délelőtt értesültek róla. A nagyvilág számára azonban mindez teljesen váratlan volt, Quenneville ugyanis nem csak a délelőtti edzésen, de még a meccs előtti bemelegítéskor is a régi sorokat vezényelte ki a jégre. A Tampa játékosai tehát alaposan meglepődhettek, amikor a korong bedobása után szembesültek az új összetétellel. A mester ennek jelentőségét igyekezett bagatellizálni: “Mi meg egyértelműen Bishopra készültünk a meccs előtt, így azt gondolom, ez a meccs döntetlen lett.? Az elején ráadásul semmi nem utalt arra, hogy beválnak majd a változások, jól mutatja ezt a két kaput eltaláló lövés is. Saad az alapszakaszban gyakorlatilag egyáltalán nem játszott sem Richardsszal, sem Kane-nel. A statisztikák szerint a playoffig 1082 játékperce volt, ebből kevesebb, mint száz volt az, amin Richardsszal osztozott, Kane-nel közös metszetük pedig még ennél is kevesebb volt. ?Nem tudom, mi történt az első harmadban ? mondta erre Richards. ?Talán az új sorok miatt, nem tudom, miért, de rendesen beleragadtunk a mocsárban. De szerencsére Crawford hihetetlenül jól védett és megadta nekünk az esélyt a győzelemre.”

Saad a legjobbkor nyújtja legjobb formáját, a nyáron korlátozottan igazolható játékossá válik, szerdai győztes gólja, amely már a 8. volt ebben a rájátszásban, összegszerű formában is meg fog nyilvánulni, amint elé teszik a következő szerződését. Különösen fontos ez ebben az időszakban, amikor a fizetési sapka szorítása miatt Chicagóban nagyon alaposan át kell gondolni, kivel képzelik el a jövőt és kitől válnak meg. A túloldalon a meccs embere természetesen Vasziljevszkij volt, aki bizonyította, a legnehezebb helyzetekben is lehet rá számítani.