

Az Anaheim visszavette a pályaelőnyt
A vendégek védőmunkája döntőnek bizonyult.
A Francois Beauchemin vezette hátsó alakzat játéka segítette győzelemhez az Anaheimet a szeles városban. A 34 éves bekk vezette védelem 28 lövésen tartotta a Chicagót, kivédekezte mind az öt emberhátrányt és 27 hazai lövést blokkolt, míg a másik oldalon ez a szám mindössze kilenc volt. Ezzel együtt a mérkőzést a Chicago kezdte jobban, az első tíz percben kétszer is fórba került, de mindkét lehetőségét kihasználatlanul hagyta. Sőt, a második büntetés alatt Marian Hossa fogása miatt négy a négy ellen folytatták és amikor Ryan Kesler visszatért, a vendégek kihasználták az előnyt. Patrick Maroon kék vonalas lövése ellen tehetetlennek bizonyult Corey Crawford.
A folytatásban ismét a vendégek védelme került a középpontba, Jakob Silfverberg 2+2-es büntetését simán kivédekezte az Anaheim. A hajrában azonban elfáradt a hátsó hatos, nem figyelt Patrick Kane-re, aki egy csodás fonák emeléssel egyenlített. A második harmad a támadásokban enyhe Ducks fölényt hozott és egyetlen találatot. A harmad befejezése előtt 55 másodperccel Ryan Getzlaf tökéletes passzát Simon Despres váltotta gólra. A 23 éves védő karrierje első gólját szerezte a playoffban, de meg kell jegyezni, hogy a gólban benne volt a hazaiak hálóőre. Túlságosan előre korcsolyázott, hogy zárja a szöget, így a hosszú oldalon nem volt nehéz dolga a bekknek. A záró harmad meddő Hawks fölényben telt el. Az Anaheim védői remekül szűrtek a semleges harmadban, igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kialakítani a Chicago játékosai, még emberelőnyben sem. A legnagyobb ziccer kilenc másodperccel a vége előtt adódott Kane előtt, amikor két játékos szorításában a vasat találta el.
Folytatás vasárnap hajnalban Chicagóban.
NHL, 2015. május 21.:
Chicago?Anaheim 1-2 (videó)
G.: Kane ill. Maroon, Despres
NYUGATI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4 | ||||||
2-4 | 4-1 | 0-3 | 6-1 | 1-4 | 1-4 | |
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4 | ||||||
3-4 | 6-2 | 2-4 | 2-3 | 5-2 | 3-4 | |
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0 | ||||||
4-2 | 2-1 | 5-4 | 5-2 | |||
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4 | ||||||
1-2 | 4-1 | 2-4 | 1-3 | 2-1 | 4-7 | |
Elődöntők | ||||||
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 4-1 | ||||||
6-1 | 3-0 | 3-4 | 4-2 | 3-2 | ||
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0 | ||||||
4-3 | 4-1 | 1-0 | 4-3 | |||
Döntő | ||||||
Anaheim (1.)?Chicago (3.) 2-1 | ||||||
4-1 | 2-3 | 2-1 |
KELETI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2 | ||||||
4-3 | 3-2 | 2-1 | 0-1 | 1-5 | 2-0 | |
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3 | ||||||
2-3 | 5-1 | 0-3 | 3-2 | 0-4 | 5-2 | 2-0 |
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1 | ||||||
2-1 | 3-4 | 2-1 | 2-1 | 2-1 | ||
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3 | ||||||
1-4 | 4-3 | 1-2 | 2-1 | 5-1 | 1-3 | 2-1 |
Elődöntők | ||||||
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 4-3 | ||||||
1-2 | 3-2 | 0-1 | 1-2 | 2-1 | 4-3 | 2-1 |
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 2-4 | ||||||
1-2 | 2-6 | 1-2 | 6-2 | 2-1 | 1-4 | |
Döntő | ||||||
NY Rangers (1.)?Tampa Bay (2.) 1-2 | ||||||
2-1 | 2-6 | 5-6 |
STANLEY KUPA-DÖNTŐ | ||||||
??? | ||||||
További cikkek
- McDavid megelőzte Jari Kurrit
- Hughes-party volt Vancouverben
- Ilyen sorozat sem volt még az NHL-ben
- Kucserov volt november legjobbja az NHL-ben
- 3000. alapszakaszmeccsét nyerte a Rangers
- Itt a New York Rangers új meze
- Zadorov azonnal bosszút állt
- Először nyert vendégként a San José
- Kapusgóllal győzött a Pittsburgh